Szabadság-híd (Fotó/Forrás: Dobos Péter)
Az Adj Hangot Egyesület a különböző társadalmi csoportok együttműködéséért, esélyegyenlőségért dolgozik, ők indították el 2014-ben az ország első börtönrádióját a Váci börtönben. Az Ez már a szabadság? című projektjük tavaly november óta tart: nyolc frissen szabadult volt elítélt első hónapjait követték végig úgynevezett photovoice technikával. Ez a munkamódszer a fotózást egy olyan társadalmi akcióval köti össze, amelyben a résztvevők képekben mutatják be a környezetüket, lehetőségeiket, jövőbeli kilátásaikat, ezzel jobban megismertetve azt a speciális helyzetet, amiben élnek, és ami sokszor nagy mértékben eltér az átlagostól, a megszokottól, a hétköznapitól.
A nagy testvér mindent lát (Fotó/Forrás: Yusuf Onur Seyis)
A büntetett előélet stigma
Hasonló projektek világszerte léteznek. Afrikában olyan kislányokat vontak be, akiket gyerekházasságba kényszerítettek, vagy nemi erőszakon estek át, ők egymásról készítettek portréképeket. Az Egyesült Államokban eldobható fényképezőgépeket adtak hajléktalanoknak, akik aztán meglepően jópofa, kifejezetten vidám képeket csináltak. Az Ez már a szabadság? projekt német mintára jött létre: Drubina Kamilla projektvezető szerint Magyarországon nagyon magas a visszaesés aránya, 80% körül alakul, míg például Norvégiában ez a szám 12, ezért óriási szükség lenne az ilyen kezdeményezésekre. Az elítéltek szabadulás után semmilyen segítséget nem kapnak a büntetés-végrehajtási rendszertől. Az egyesület célja a projekttel, hogy biztosítsák a megtartó közeget, mentorként a volt elítéltek mellett álljanak, illetve a társadalom felé kommunikálják, hogy ők igenis próbálkoznak az integrációval.
Nehéz úgy elhelyezkedni, hogy az erkölcsi bizonyítványukban benne van a büntetett előélet. Gyakran megesik az albérletkeresésnél, hogy hiába van meg a kaució, elutasítják”
- mondja Kamilla, pedig az előítélet gyakran alaptalan: hazánkban a 18 ezer fogvatartottnak csak kis százaléka ül erőszakos esetek miatt.
A Baross utcai Patyolat//PRÓBAÜZEM kiállítóterében stílusosan láncokon lógnak a képek, de a börtönmotívum a képek tartalmán is visszaköszön: szinte mindegyik blokkban visszatérő téma a rács, legyen szó gyönyörűen megmunkált kovácsoltvas ablakrácsról, játszótérről, lepusztult gyárudvarról vagy a hajléktalanszálló kerítéséről.
Szabadjáték (Fotó/Forrás: Horváth Márton „Ábi”)
A kiállítási anyag korántsem vidám, ám az is látszik, hogy a börtönből való szabadulás első hónapjai nem feltétlenül a tömény depresszióban telnek: több képen felbukkannak az élet örömei, a barátok, az ételek, egy képen egy rejtelmes női akt is.
A résztvevő nyolc férfit jóval a szabadulás előtt meg kellett keresnie az Adj Hangot Egyesület munkatársainak, ugyanis szabadulás után a büntető-végrehajtás már nem adhat ki róluk semmilyen információt. Izsó Tímea és Bánkuti András fotósok havonta tartottak nekik workshopokat, ám sokat pótolni kellett, mert előfordult, hogy munka miatt nem tudtak jönni. A két mentor egy egyszerű digitális gépet adott nekik; a képekbe utólag nem nyúltak bele, csak kicsit világosítottak rajtuk.
Az igazság írva vagyon (Fotó/Forrás: Yusuf Onur Seyis)
"Alig várták, hogy jöjjenek"
Izsó Timea szerint ezek az alkalmak kicsit csapatépítésként is szolgáltak. A résztvevők bármikor kereshették őket, és sokan éltek is a lehetőséggel; volt, akivel naponta beszélt. „Volt olyan életút, ami jobban megérintett; érzem, hogy viszem magammal, többet is próbálok foglalkozni azzal a személlyel. Mert van, aki tényleg nagyon egyedül van. Van, akinek így, vagy úgy, de segít a családja, vagy a friss kapcsolata” - mondta lapunknak.
Izsó Tímea a kiállításmegnyitón (Fotó/Forrás: Rozgonyi Zoltán)
A résztvevők abban is különböztek, mennyire nyíltak meg a projekt során: volt, aki szívesen fotózta a valós nehézségeit, az egyedül elköltött vacsoráját, a munkakereséssel kapcsolatos helyzeteket, más nem szívesen engedte be saját világába a kamerát.
Számomra érdekes volt, hogy sokan nosztalgiára használták a fényképezőgépet.
A csapat nagy részének az első körben készített anyaga arról szólt, hogy bejárta a börtön előtti életének helyszíneit, ahol sokat volt gyerekként, a feleségével vagy a gyerekeivel.”
Múltidézés (Fotó/Forrás: Gönczi Gábor)
A nőkkel való kapcsolat azonban mindegyik résztvevőnél nehéz téma volt. Tímea próbálta motiválni őket, hogy ezzel is foglalkozzanak, de szerinte ezt annyira nehezen dolgozzák fel, hogy képeken nem tudnak mesélni róla, akár a volt barátnőről, akár az új kedvesről volt szó.
Az édesanyával való kapcsolat mindenkinél meghatározó,
erről mindenki beszél, akár él, akár nem, akár rossz a kapcsolat, akár jó. Pedig mind férfiak, és nem az édesapjukkal való kapcsolatot elemzik” - mondta.
Nagyon szerettek volna nőket is bevonni a projektbe, de őket még nehezebb volt megtalálni és rávenni. Eleve jóval kevesebben vannak, mint a férfiak (a 2015-ös statisztika szerint a fogvatartottak mindössze 7,51%-a nő), és aki kijön, azonnal beleveti magát az életbe: többnyire gyerekeik vannak, gyámhatósággal küzdenek, nem nagyon érnek rá részt venni egy öt hónapig tartó, állandó projektben.
Horváth Márton Ábi az Ez már a szabadság kiállításmegnyitóján. Ő is a Börtönrádió szerkesztőjeként dolgozott, szabadulása után rögtön autóbaleset érte, így szó szerint újra talpra kellett állnia. (Fotó/Forrás: Rozgonyi Zoltán)
Digitális deficit
Közös viszont a digitális világhoz való hozzáállás, a többség ugyanis 4 és 10 év közötti időtartamban volt rács mögött, és az alatt nagyon nagyot változott a világ. Mikor bementek, még csak nyomkodós mobiltelefonok voltak, ma már minden a Facebookról és a szelfikről szól. Dobos Péter például kiállította a saját félresikerült, hagyományos fényképezőgéppel készített szelfijét, amit a Várban fotózott, Zsoltnak kezdetben a gép bekapcsolása is nehézséget jelentett. (Mindkettejükkel beszélgettünk, történetük lejjebb lesz olvasható.)
Van azonban két kivétel, akiknek a képein látszik a különbség: Tamás foglalkozása a börtönévek előtt is grafikus volt, övé az egyetlen, művészien lefotózott női akt. Ő is dolgozott a Börtönrádióban, bent megtért, vallásos dalokat ír. Másikuk Dávid, aki okleveles fotós, és több kiállítása is volt már; kilenc, börtönben töltött hónap után jelenleg házi őrizetben várja az újabb ítéletet. A négy fal között, illetve házuk kertjében készítette fotóit, így lehetőségei szűkösek voltak. Jelenleg diplomamunkáján dolgozik, környezetmérnöknek készül. Az alábbi kép őt ábrázolja, jól látszik lábán a nyomkövető.
Szabadon (Fotó/Forrás: Németh Dávid)
Miután becsapódik mögötted a börtön kapuja
Volt, akit várt a családja, azonban akadt olyan, akit senki, és nem is tudott hova menni. Laci például az első napokat a híd alatt töltötte, azonban három nap után már munkába állt. A börtönbe iskolázatlanul ment be, ahol leérettségizett – betéve emlékszik a tételeire –, és targoncavezetői vizsgát tett. Ám a mai napig nem tudott félretenni annyit, hogy egy albérletben le tudja tenni a kauciót, így hajléktalanszállón él. Ez az életforma tölti ki az életét: fotóin meghatározóak a hajléktalan társak, a hajléktalan élet bemutatása.
Mágus, a költő (Fotó/Forrás: Pinczés László)
László vasárnaponként ételt oszt a Máltai Szeretetszolgálattal, és még egy szociális munkás asszisztens tanfolyamra is beiratkozott. Bár nehezítettek a körülményei, úgy tűnik, megtalálta helyét az életben. Ez kevésbé sikerült Gábornak, akinek a szabadulása után elhunyt az édesanyja, és alkalmi melókból él. Egy idő után mindegyiket otthagyja, városról városra jár, és épp addig van szállása, amíg munkája. Őt nehéz is volt elérni a projekt során emiatt. Ez a kép édesanyja lakásában lévő egykori szobáját ábrázolja:
Meleg otthon (Fotó/Forrás: Gönczi Gábor)
Fűszermentes élet
Zsolt szerencsés volt, őt gyerekei és édesanyja is várták, valamint saját lakása révén a lakhatás sem okozott problémát. Igaz, fia és lánya már felnőttek, de minden héten meglátogatják; lapunknak elárulta, hogy kicsit csodálkozott is, hiszen azt hitte, nehéz lesz a meccs a gyerekeivel. Eredeti szakmája burkoló. Szabadulása után volt italkiszállító, erdészeti munkás, építőipari munkás, ételszállító, de most éppen munkanélküli. A legutóbbi munkahelyén már dolgozott néhány hete, és jól érezte magát, mígnem egyszer csak nem szóltak a következő heti beosztásáról. Hívta őket többször is, de mindig csak annyit mondtak, hogy majd szólnak.
Zsolt a kiállításmegnyitón egyik képével (Fotó/Forrás: Rozgonyi Zoltán)
Jövőbeli terve az, hogy ételfutárkodással foglalkozzon. Az étel kardinális kérdés kiállított anyagában is: egyik képén látható egy óriási, pizzára hasonlító valami, amiről kiderül: zsíroskenyér fűszerekkel. „Bent fűszermentesek az ételek. Nincs bors, paprika, csak sóhoz lehet hozzájutni. Mindent máshogy hívtak, úgy, hogy szebb legyen. A paprikáskrumplit például úgy: pusztapörkölt. A frankfurti levest: hentestokányleves.
Kényszerből ráálltam, de megszokni soha nem lehet.
Ha nem dolgozott volna közben a nyomdában, nem tudta volna megengedni magának az olyan luxusnak számító ételeket, mint a sütemény és a müzli. Minden hónapban van ugyanis „kiétkezés”, mikor a börtönben található kis üzletben be lehet vásárolni a kártyával, amire a benti munkával keresett pénz gyűlik. Miután kiszabadult, három hónap alatt 9 kilót szedett magára.
Fűszer (Fotó/Forrás: Sz. Zsolt)
Lapunknak elárulta: emberölésért ítélték el. Tíz évet töltött börtönben, és szerinte a legnehezebb az volt, hogy elviselje az embereket. Volt, hogy 10-12-en voltak egy zárkában. „12 embernek kell alkalmazkodnia egymáshoz. Mindenkinek vannak személyes problémái, például a családjával; ha valaki kap egy levelet, hogy lelépett az asszony a bátyjával, onnantól kezdve mindenki feszültebb.
Elég egy apró hiba, például valaki elmegy a vécére, és nem szól előtte, közben meg épp eszik a másik.
A vécé fallal van leválasztva, a zárkába szellőzött, de volt, ahol csak egy függöny takarta.” Zsolt szerint tehát nem egy leányálom a bentlét, az egyetlen pozitívum, hogy fejlődött az emberismerete. „Odabenn megtanulja az ember, kiben lehet bízni, elég ránéznie valakire, egy-két szót váltani vele, és kiderül, korrekt-e.”
Zsoltnak nincs párkapcsolata, és ha egy ismerkedés során szóba kerül, hogy börtönben volt – ő általában elmondja –, akkor kétfajta reakció van. „Vagy azt mondják az embernek, hogy inkább hagyjuk, vagy fölpezsdíti őket, mert
van, aki pont erre gerjed.”
Zsolt viszont úgy érzi, most már nehéz lenne neki máshoz alkalmazkodnia.
Mit követtek el?
A projekt során tudatos koncepció volt, hogy senkinél nem kérdeztek rá az elkövetett bűncselekményre, és ezt a kiállításon se kommunikálták. Izsó Tímea azonban mára már mindenkiét megtudta. „Az az igazság, hogy nem is érdekelt az elején, de aztán minél jobban megismertem őket, annál kíváncsibb lettem. Addigra olyan kapcsolatba kerültünk, hogy elmondták maguktól. De így, hogy már ismerem őket, rettenetesen összetettnek látom a problémát; sose lehet tudni, egy gyilkosságnak mi lehetett a hátterében” - mondta. Egy dolog azonban közös a projekt résztvevőiben: egyikük se esett vissza.
Konzervált élet
Péter nem árulta el nekünk, mit követett el, tisztán emlékszik viszont a napra, amikor bevitték: éppen a 27. születésnapján történt.
Egyszer minden bűn eléri az embert.
Nyolc és fél év után kaptak el, addig ismeretlen tettes ellen nyomoztak” - mondta lapunknak. 20 hónap után kapta meg az ítéletet, ekkor került át a Gyorskocsi utcából Vácra. Munkába állították, dolgozott ételosztóként, egészségügyi körleten takarítóként, kábelgyárban, nyomdában, majdnem mindenhol az intézet területén, ezzel telt az idő.
Dobos Péter a kiállításmegnyitón, háttérben a képei (Fotó/Forrás: Rozgonyi Zoltán)
Az utolsó két évben a Börtönrádió főszerkesztője volt, és annyira belejött, hogy a Tilos Rádióban most is fut műsora. Mielőtt bekerült volna, videó-, film- és hangvágóként dolgozott, valamint videójátékokkal és online sporttal foglalkozott – célja, hogy utóbbiba visszatérjen. Jelenleg az Adj Hangot Egyesület alkalmazásában van, ez április végén lejár, addig találnia kell másik munkát.
Első szabad napján kilépett az ajtón egy szatyorral, és a váci állomásra ment. A Nyugatiba érkezve csapta meg igazán a szabadság. Evett egy steaket az Argentin Steak House-ban, amire már nagyon vágyott, ezért nem sajnálta rá a pénz. Édesanyja, két barátja is várta, találkozott 16 éves lányával is, aki ötéves volt, mikor bement. A szabadulása óta a család, a munka és az egyesület teszi ki az életét.
Számomra az egyesület nagyon nagy segítség,
megvan a fix pont, és ez egy minimális kontroll is felettem, még ha nem is éreztetik velem. Szerinte ez egy megoldás a visszaesés ellen” - mondta.
Édes szabadság (Péter egykori cellatársának tetoválásáról készült) (Fotó/Forrás: Dobos Péter)
Nagyon meglepte a kinti világban, hogy mennyire felgyorsult az élet. Kevesebb idő jut a társas kapcsolatokra, mindenki dolgozik, hajt, megy, űzi a pénzét. Ez őt kicsit zavarja: érzéketlennek, közönyösnek látja a világot. Elmondása szerint a börtön előtt szinte „kapcsolatfüggő” életet élt. „Tíz év nagyon megviseli az embert, mert
bent nem lehet beszélni olyan dolgokról, amit egy nővel megosztasz.”
Most nagyon nehéz társas kapcsolatokat kialakítania, "mert az első pillanattól jobb, ha őszinte az ember, de az igazság többnyire elutasítást hoz maga után".
Péter szinte kiesett az időből, nem is öregedett sokat a tíz év alatt, mintha egészségügyileg is konzerválta volna az idő. Sokkal rendszeretőbb ember lett, hiszen tíz évig ugyanabban a ritmusban élt. Ez olyan pozitívum, amit próbál megtartani, illetve próbálja bepótolni az elvesztett időt családi részről, hiszen lemaradt többek között a lánya ballagásáról. „Ezek apróságok, de a kimaradt évek rávilágítottak arra, hogy a kis dolgok milyen fontosak. Kamaszként nagyon el voltam engedve, nem figyeltem a környezetemre, a családomra.” Péter utólag úgy értékeli, ezért is vezetett később egyenes út a börtönbe.
A kiállítás április végéig tekinthető meg a Baross utcai Patyolat Kulturális befogadótérben, de párhuzamosan vidéki helyszíneken, Egerben, Pécsett, Kaposváron és Szegeden is látható lesz. A fogvatartottak tartanak rendhagyó tárlatvezetést is majd.
hírlevél
