Vizuál

Befejezte új filmje forgatását Woody Allen

2022.11.21. 10:30
Ajánlom
Egyelőre nem ismert, mi lesz a négyszeres Oscar-díjas rendező első francia nyelvű filmjének címe, csak annyit árult el, hogy egy krimiről van szó a bűn és bűnhődés tematikájában. Egy interjúban nemrég arról beszélt, mindig is szeretett volna európai filmes lenni.

A francia közönségnek szeretne köszönetet mondani Woody Allen első francia nyelvű filmjével, amelynek forgatását a héten fejezte be Párizsban. A négyszeres Oscar-díjas amerikai filmrendező a Le Journal du Dimanche francia hetilapnak adott interjút nemrég, amelyben elárulta, a francia közönség már az 1969-es Fogd a pénzt és fuss! című vígjátéka óta szereti és támogatja, a kísérletibb műveknél még jobban bátorították, mint az amerikai közönség.

Egyúttal elmondta, mindig is európai filmes akart lenni.

„New York már nem túl kellemes hely, boldogan szívom máshol a levegőt” – fogalmazott a művész, utalva arra, hogy az amerikai filmszakma hátat fordított neki azután, hogy nevelt lánya, Dylan Farrow megvádolta, hogy gyerekkorában szexuálisan bántalmazta. Allen minden vádat tagad, az ügyben két független vizsgálatot is lefolytattak az 1990-es években, de soha nem emeltek vádat ellene.

Új filmje kapcsán elmondta, tisztában van vele, hogy kevesebb bevételt fog hozni az Egyesült Államokban, mert ott a közönség nem szereti a feliratos filmeket. Mint mondta, nem bánja, ha ezt követően nem fog tudni több nagyjátékfilmet forgatni, ez esetben színházban fog dolgozni, vagy pedig könyveket ír. Azt azonban elárulta, hogy

a fejében már van egy újabb forgatókönyv.

Woody Allen új filmjének címe jelenleg még nem ismert, az alkotás munkacíme WASP 2022, vagyis Woody Allen Secret Project. A főszerepeket Lou de Laâge, Melvil Poupaud, Niels Schneider és Valérie Lemercier alakítja. A rendező a történetről csak annyit árult el, hogy egy krimiről van szó, egy „komoly bűn és bűnhődés történetről, egy adag romantikával természetesen”. Nem ez lesz az első alkalom, hogy a művész a bűn és bűnhődés tematikájával foglalkozik: 2005-ös Match Point című drámája is lényegében Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij klasszikus regényének újragondolása volt.

Fejléckép: Woody Allen (Fotó/Forrás: Sean Gallup/Getty Images Hungary)

Woody Allen cáfolja, hogy visszavonul a filmezéstől

Kapcsolódó

Woody Allen cáfolja, hogy visszavonul a filmezéstől

A művész egyelőre csak elgondolkodott azon, hogy nem készít több filmet, mivel nem élvezi, hogy az új alkotások szinte azonnal a streaming felületekre kerülnek. Hivatalos közleménye szerint izgatott, hogy 50. filmjét forgathatja éppen.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Rekordárról indul a licit egy Rippl-Rónai-képre

Rippl-Rónai József Kalitkás nőjének első változatának licitje 180 millió forintról indul a Kieselbach Galéria december 17-én 18 órakor rendezendő téli aukcióján a Hotel Marriottban; ekkora kikiáltási árra nem volt példa magyar műtárgyaukción.
Vizuál ajánló

Fotókiállítás nyílt az MMA-ösztöndíjasok alkotásaiból

Február 25-ig a Pesti Vigadóban látható a Generációk című kiállítás, amely hűen tükrözi a fiatal fotóművész-nemzedékek vizuális érzékenységét. 
Vizuál ajánló

A klímaváltozás kérdéseivel foglalkozik a PIM új Madách-kiállítása

A múzeum tárlatának fókuszában az Az embert tragédiája Eszkimó színe áll. A disztópikus jövőkép vizuális megidézése mellett a szervezők szakértők megszólaltatásával keresnek válaszokat a Madách által felvetett, de a ma viszonyokra is érvényes kérdésekre. 
Vizuál ajánló

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál ajánló

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.