Tolvaly Ernő neve a kortárs magyar képzőművészetben egyáltalán nem ismeretlen, annak ellenére, hogy munkásságának feldolgozása még meglehetősen hiányos. Ezt az űrt szerették volna kitölteni a Ludwig Múzeum munkatársai, amikor elkezdték a kiállítás megszervezését.
Különös egyveleget alkot a tárlat, hiszen a festmények, installációk, akciók, grafikák jól megférnek egymás mellett. Az egyik teremben láthatunk posztimpresszionista és kubista jegyeket felvonultató képeket, valamint Cèzanne-interpretációkat - a művész korábbi terveinek megfelelően - plasztikusan a földre helyezve, a megszokottól jóval nagyobb méretben.
Ez a térrel, minőségekkel, anyagokkal való kísérletezés az egész életműre jellemező. Tolvaly folyamatosan kérdez és válaszol. Olyan alapvető művészetfilozófiai kérdéseket boncolgat, mint a művészet lényege, a befogadás lehetőségei, a műalkotások mibenléte, vagy a Duchamp által felvetett hétköznapi tárgyak kontra műalkotások problémája.
Tolvaly "játszik" a felületekkel, absztrakt képein különböző anyagok és minőségek jelennek meg: a festék mellett a természetből is merít, mikor olyan anyagokat használ, mint a márvány, por, föld vagy a hamu. A felületekkel és stílusokkal való kísérletezés csúcspontjai azok a művek, amelyek szinte csak megidéznek nagy elődöket. A "lomb" festmények "kimondatlanul" is impresszionista jegyeket hordoznak a maguk absztrakt módján, míg más képeknél a színekkel való játék Van Gogh-ot idézi.
Az életműben visszatérő elem a víz mint anyag és egyfajta művészeti "érték". Az Egy pohár víz vízben (1976) a művészet és világ egymáshoz való viszonyának magyarázatát is egyszerű, ám annál meggyőzőbb magyarázatát adja. Egy műanyag zacskóban, melyet az alkotó vízzel töltött fel, elhelyezett egy szintén vízzel telt üvegpoharat. A zacskóban lévő víz - állítása szerint - nem más, mint a minket körülvevő létező világ, míg a pohárban lévő víz maga a művészet. "A művészetben létező valóság egybeesik más létező valóságokkal, csak saját formája szerint - ami minden esetben más - teszi láthatóvá."
A kiállítás utolsó termében a különböző performanszok és akciók videó- illetve fotó dokumentációt tekinthetik meg a látogatók, mint a Grand pas de Quatre című alkotás. Az akció a műalkotás, befogadás és befogadó kérdéskörét próbálja értelmezni. Mi történik akkor, ha egy alkotásból csak egy mondat marad a falon? Tolvaly visszaemlékezése szerint egy közös kiállítás során a Ganz Művelődési Központban minden művész kapott egy falfelületet, ő azonban üresen hagyta sajátját. A kiállítás megnyitásakor négy balerina táncolt a falfelület előtt, majd a tánc végeztével az egyikük annyit írt a falra: Grand pas de Quatre. Ezt az előadást nyilván csak azok láthatták, akik részt vettek a megnyitón, de mi lesz azokkal, akik csak később tekintik meg a tárlatot? Számukra mennyivel válik az a mondat nehezebben értelmezhetővé, mint bármely más alkotás a falon?
A Csodálatos rendszer kiállítás - melynek címe egy korai munkára utal - sok új, ismeretlen művet, kísérletet mutat be még azok számára is, akik közelről ismerték Tolvaly munkásságát. A múzeum munkatársainak munkáját ráadásul az alkotótárs és barát Lengyel András segítette, akinek köszönhetően eddig még be nem mutatott művek is gazdagítják a tárlatot.
A Tolvaly Ernő retrospektív kiállítás hűen állít emléket egy érdemtelenül mellőzött életműnek, teszi mindezt úgy, hogy közben finoman kirajzolódik benne egy gondolkodó, kérdéseket felvető, izgalmas személyiség képe is.
További képek a kiállításról:
hírlevél
