Bánki Ákos és Schneller János immár negyedik éve rendezi meg a Resident Art Fair kortárs művészeti vásárt, amely elsősorban grafikák és nyomatok népszerűsítését tűzte ki célul. Ezúttal igazi meglepetéssel készülnek: a feltörekvő hazai alkotók mellett világhírű nemzetközi művészek grafikái is szerepelnek a kínálatban. Az új helyszín is nagyobb volumenű kiállítást tesz lehetővé: idén a nagy múltú Budapest Art Factory fogadja be az egyre növekedő rendezvényt.
A képzőművészeti vásárok közül tavaly az egyik legmagasabb színvonalú válogatást Bánki Ákos és Schneller János mutatta be a Horánszky utcai A.P.A. Galériában, ahol a tapasztalt és az új gyűjtők kíváncsiságát egyaránt felkeltették. A Resident Art Fair kettős küldetést tölt be, hiszen a kortárs művészeti piacra belépő új vásárlói réteg megszólítása mellett a rendszeres vásárlók és gyűjtők is találnak érdekességeket a „Collector’s selection”-ként emlegetett szekcióban. Ebbe a válogatásba kerültek be idén olyan nemzetközi hírességek alkotásai, mint a CoBrA csoport művészeként híressé vált Karel Appel (1921-2006), vagy Corneille (1922-2010) erőteljes színekben pompázó szitanyomatai, vagy a magyar absztrakcióra is erős hatást gyakorló második párizsi iskola alkotói közül Jean René Bazaine (1904-2001), Alfred Manessier (1911-2003), Maurice Estève (1904-2001) és Hans Hartung (1904-1989) litográfiái. Emellett a dekollázsairól híressé vált olasz művész, Mimmo Rotella (1918-2006) és az olasz transzavantgárd megkerülhetetlen alakjainak – Mimmo Paladino (1948) és Italo Bressan (1950) – egy-egy műve; valamint a spanyol informel festészet tavaly elhunyt festője, Luis Feito (1929-2021) és a szintén spanyol Victor Mira (1949-2003) is. A világhírű svájci bauhausler, Max Bill (1908-1994) mellett Wolf Vostell (1932-1998), és a német geometrikus művész Günter Fruhtrunk (1923-1982) művei is megvásárolhatók lesznek a vásáron.
A nemzetközi alkotók névsorát gazdagítják még az olyan magyar származású művészek, mint Victor Vasarely, Francoise Fiedler, Simon Hantai, Étienne Hajdu, Nicolas Schöffer, Sigismund Kolos-vary, Bíró Antal és Konok Tamás.
A magyar sztárművészek közül Bortnyik Sándor MA mappájának néhány lapja, valamint Bak Imre, Nádler István, Kovács Attila, Lakner László, Fajó János, Fehér László, Hencze Tamás, Tót Endre, Szabados Árpád, Schwierkievicz Róbert és Hortobágyi Endre több műve is szerepel a kiállításon.
A kortárs alkotók Young and Fresh elnevezésű szekciójában több mint 60 művész legfrissebb alkotásait láthatjuk. Sokan közülük visszatérő kiállítói a vásárnak, de olyan új, pályakezdő művészek munkáit is felfedezhetjük, akik a vásár révén kerülnek be a műkereskedelembe. Ez hatalmas lépés az alkotóknak, és izgalmas kaland a vásárlóknak. Az idei válogatásban geometrikus, informel, groteszk, figuratív művek egyaránt láthatóak lesznek.
Budapest Art Factory (BAF)
A non-profit nemzetközi műteremház 2006 óta működik. Alapítói, Kucsora Márta, Juhász Dóra és Szász Sándor képzőművészek lassan két évtizede szerveznek nemzetközi rezidenciaprogramot és rendeznek kiállításokat a műteremház kiállítóterében. Ennek köszönhetően a BAF-nak jól csengő neve van a nemzetközi kortárs képzőművészeti közegben és a hazai gyűjtők körében is. Jelenleg 11 művész számára biztosít műtermet az alkotóház.
„Mióta Ákossal vásárokat rendezünk, célul tűztük ki a grafika népszerűsítését. Ez az elképzelésünk két év alatt beérett. A grafika egyre népszerűbb műfaj a fiatal gyűjtők és vásárlók körében. Nemcsak a mi vásárainkon, de aukciós eladásoknál is látjuk felívelését. Egyre többen vásárolnak nyomatokat, mivel ezek eredeti, szignált és vitathatatlan kvalitású műalkotások, mégis egy festménynél jóval kedvezőbb áron lehet hozzájuk jutni, ráadásul egyfajta belépést jelentenek a gyűjtés világába.” (Schneller János, művészettörténész)
„A művészetem mellett mindig is érdekelt, hogyan lehet a kortárs képzőművészetet közelebb vinni az emberekhez. Ezért szerveztem már eddig is oly sok kiállítást. [...] Az elképzelés mögött ott van a kortárs képzőművészet népszerűsítése, és a minél szélesebb közönséghez való eljuttatás szándéka.
Rengeteg tehetséges fiatal, feltörekvő művészt ismerünk, akik viszonylag ritkán jutnak kiállítási lehetőséghez, mégis szeretnék, hogy művészetük a nézőkhöz és a vásárlókhoz eljusson.” (Bánki Ákos, képzőművész)
Resident Art Fair 2021
2021. december 9.- 20. naponta 14-től 19 óráig
Budapest Art Factory
1138 Budapest, Vizafogó u. 2. (parkolási lehetőség az udvaron, a sorompó után)
Fejléckép: Bánki Ákos és Schneller János / fotó: Lukács Gabi, Resident Art Budapest