Nagy Dénes, aki a forgatókönyvet is írta, debütáló filmjéhez újragombolt egy epikus regényt – igaz, meglehetősen szokatlan módon. Az eredeti szerző, Závada Pál, 20 éves időszakot ír le több mint 600 oldalon keresztül, de Nagy filmadaptációja ennek csak egy kis részére szorítkozik. A Természetes fény csupán három napot ölel fel a történetből, és a főszereplőre, Semetka Istvánra koncentrál. Az ő szemszögén keresztül láttatja a film a magyar hadsereg Odüsszeiáját a II. világháborús orosz fronton.
Deborah Young, a Hollywood Reporter kritikusa azzal kezdi kritikáját – talán kissé ironikusan –, hogy Magyarországról és Kelet-Európából csak úgy áramlanak mostanában a háborús filmek, de Nagy Dénes első nagyjátékfilmjét szerencsére nem orosz „tank operának”, hanem magasröptűnek tartja.
„A film lassan kezdődik, kevés a cselekménye, mert a szörnyűségek diszkréten, a vásznon kívül zajlanak” – írja, majd párhuzamot von Elem Klimov 1985-ös remekműve, a Jöjj és lásd! és a Természetes fény közt. „Nagy Ukrajnában játszódó története is azt a morális kérdést veti fel, hogy az emberi lelkiismeret meddig képes cipelni a szörnyűségeket, amelyeknek szemtanúja volt, és mekkora felelősség terheli, ha elhallgatja azt.”
Természetes fény (Fotó/Forrás: Dobos Tamás / Campfilm)
Young azt is dicséri a filmben, hogy a főhős, Semetka István fokozatosan kerül az események és a film középpontjába, pozitívumként említi Semetka pókerarcát és hogy a dialógusok igazából pantomim mutatványok, hiszen a katonák nem értik a helyi parasztokat. A kritikus figyelme nem siklik el Dobos Tamás operatőri munkája felett sem:
„Az operatőr, Dobos Tamás által alkalmazott árnyékos megvilágítás úgy emeli ki az emberi arcok kemény vonásait, hogy az Van Gogh A krumplievők című festményét juttatja eszünkbe.”
A kritika kitér a film befejező jelenetére is. Bár hiányolja a végén az emberi arcok és a táj esztétikáját, örül annak, hogy lezárásként inkább a tehetetlenség nyugtalanító érzését, nem pedig a háborút átélt rendezőktől megszokott „kiáltó, morális felháborodást” látjuk.
Fabian Wallmeier az rbb.24-en archaikusnak nevezi Nagy Dénes alkotását és megjegyezi, hogy a film főleg komor fényalakjaiból él. Erénynek tartja, hogy alig mondanak benne mondatokat, csak a csupasz lényegre szorítkoznak, hogy a tettek beszélnek, amikor nincs több mondanivaló.
A film képi világának viszonylag hosszabb részt szentel: „A Természetes fény, Nagy Dénes játékfilm-debütálása rendkívül sivár, de egyben impozáns is. A film fénye mindvégig a hamuszürkéből vált szépia barnára, de messze a legfényesebb színt a piros Berlinale medve biztosítja, amely a jobb felső sarokban mindig bekúszik a vetítés során.
A kamera (Dobos Tamás) újra és újra az elhagyatott szürkésbarna erdőbe néz, mintha valami olyasmit várna, ami aztán soha nem jön el.”
Wallmeier is érzi Semetka lelki tusáját, aki keveset tett, mégis bűntudattal küzd. „Amit lehet, hogy a szemében is látnánk, ha nem lenne olyan átkozottul sötét” – írja, majd arra a következtésre jut, hogy: „A Természetes fény kétszeresen zord ügy: a bűntudat és felelősség világháborús története komor – és a világítás még inkább. Aligha ragyog itt valami – ami nem tűnik rossznak Nagy Dénes játékfilm-bemutatóján” – zárja sorait.
„Alig van olyan aspektusa a második világháborúnak, amelyet ne írtak volna már meg regényekben vagy ne meséltek volna el filmekben, 75 évvel a befejezése után. De Nagy Dénes új hangsúlyokat talál a Természetes fény című debütáló filmjében, amellyel egyenesen a Berlinale versenyébe jutott” – írja Michael Meyns a FILMSTARTS.de kritikusa.
Talán ő fogalmaz legpontosabban, amikor azt mondja, hogy a történelmi esemény csupán csak kiindulópontja egy szinte meditatív, ragyogó képekbe burkolt háborús filmnek, amely kihívást jelentő kérdéseket vet fel a személyes felelősséggel kapcsolatban, kollektív bűncselekmények idején.
Semetka némaságát távolságtartásának tudja be, a társaitól és tetteiktől is.
„Amíg felettesei jól érzik magukat, iszogatnak és erőszakoskodnak, Semetka óvatosan figyeli az eseményeket, néha még azt is gondolhatja a néző, hogy felfedezhető az empátia az arcában és a hihetetlenül fáradt szemeiben. A megjelenés filmje, a látás filmje a Természetes fény, tele részletekkel, apró pillanatokkal, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni. Pontos, szélesvásznú képei miatt azt érzi az ember, hogy egy dokumentumfilmet lát, ami a második világháború könyörtelen epizódjait követi. A Természetes fényt szándékosan drámai csúcspontok nélkül rendezték meg, de éppen emiatt kemény egzisztencialista kérdéseket vet fel a felelősség és a bűntudat témakörében. Formálisan és tartalmi szempontból is figyelemre méltó debütálás.”
Fejléckép: Szabó Ferenc, a Természetes fény főszereplője (fotó: Dobos Tamás / Campfilm)
hírlevél
