Hogyan lehet portréfilmet készíteni egy olyan szerzőről, aki egész pályafutása során önnön történeteit, saját életének eseményeit jelenítette meg a létező lehetséges összes módon? Merthogy Bereményi Géza életművében legfeljebb a történelmi témájú filmek, novellák, drámák és dalszövegek azok, amelyekre a fenti megállapítás nem feltétlenül igaz. Papp Gábor Zsigmond rendezőnek legújabb alkotásában tehát egy olyan szerzőt kellett bemutatnia, akinek élete jelentős része jószerivel nyitott könyv, különösképpen 2020 óta. Ekkor jelent meg ugyanis Bereményi Magyar Copperfield című, kiváló önéletrajzi regénye, amelyben élete első tizennyolc évét írta meg, nem a műveire egyébként jellemző semleges tekintettel, hanem értelmezve és értékelve, miként hatottak személyiségére a vele történtek.

Szóval mindazt, amit a portréfilmek általában ígérnek – személyes betekintést egy ember életébe, kendőzetlen vallomásokat, szembenézést, önkritikát, megbánásokat, örömöket és bánatokat – aligha lett volna értelme még egyszer, filmen is bemutatni az ő esetében. Ehhez minden bizonnyal még mélyebbre kellett volna ásni a magánéletének részleteiben annál, mint ami valóban szükséges az életmű értékelésekor. Hiszen végső soron mégiscsak egy művész a portré tárgya, akivel mi, olvasók/nézők a művein keresztül állunk kapcsolatban.

Ennek fényében érthető, hogy a Bereményi kalapja miért nem lett olyan film, amire azt szokás mondani, hogy mély. Szerencsére azonban felszínes sem lett.

Ebben Tóth Barnabás filmrendező van a segítségére, aki még gyerekszínészként szerepelt Bereményi Géza Eldorádó című filmjében, amelyben éppen őt, a gyermek Gézát alakította. Kettejük beszélgetése adja a film alapvető vázát, amelyen keresztül lassacskán végigtekintünk az életmű legfontosabb állomásain: az első novelláskötettől elkezdve, Cseh Tamáson, a Megáll az Időn, az Eldorádón és A Hídemberen keresztül egészen napjainkig, a Járai Márknak írt dalokig.

A film alapvető koncepciója – és az említett mélység híján legnagyobb erénye –, hogy a rendező nyíltan vállalja, hogy időnként igazgatja, ide-oda tologatja, mesterkélt szituációkba helyezi Bereményi Gézát. A film már rögtön egy megrendezett, egyébként vicces jelenettel indul, Tóth Barnabás csenget fel Bereményi lakásába, ahol rögtön megvitatják, ki kapott orosz vakcinát, és kinek jutott Pfizer.

Tóth Barnabás és Bereményi Géza a Bereményi kalapja című filmben (Fotó/Forrás: Kováts Zsófi / Filmworks)

Az önirónia aztán számtalanszor visszatér. A leglátványosabban azokban a rövid klipekben, amelyekben újonnan forgatott fikciós jeleneteket kevertek össze régi, Budapest ostromáról, ’56-ról vagy a Balatont ellepő hippikről szóló híradófelvételekkel, illetve kultikus filmek jeleneteivel. Bereményi és Tóth ekként bukkanhat fel a forradalom szemtanúja szerepében vagy autóstoppos fiatalként Cseh Tamás dalai közben. Bereményi eljátssza például a Születtem Magyarországon című dal öreg énekesét, aki a Keleti pályaudvar éttermében poharazgatva igazít el egy pimasz fiatalt, de magára ölti az Illegalitásban című szám levitézlett, kommunista apósának alakját is.

És mindez működik, passzol Bereményi Géza személyiségéhez, meg az életműhöz általában: hiszen magáról is gyakran állítja, hogy korszakok, korok tanúja volt, és hogy amikor saját életének epizódjait örökítette meg, valójában az egész közösséget, társadalmat érintő jelenségeket tárt fel. Így az archív felvételeknek álcázott fikciós jelenetek, egybemosva a valódi történelmi eseményekkel, mintegy szimbolizálják mindazt, amitől Bereményi Géza művei kitörölhetetlen nyomot hagytak a magyar kultúrán. Erről beszél a filmben Cserna-Szabó András író is, aki bevallja: ha végignéz a Széna téren, minduntalan azt látja, amit Cseh Tamás megénekelt: a lángoló várost, géppuskás katonákat meg a pincében bujkáló civileket, köztük Bereményi Géza szüleit. És Cserna-Szabó azt is mondja, úgy érzi ilyenkor, azok az ő szülei is, ott a pincében.

Tóth Barnabás, Bereményi Géza és Sőth Sándor a Bereményi kalapja forgatásán (Fotó/Forrás: Kováts Zsófi / Filmworks)

Mindazonáltal a filmet mégsem hatja át teljesen a rendezői jelenlét és az önirónia: szemtanúi lehetünk számtalan őszinte, szép pillanatnak is. Láthatjuk például, miként születik új dal Bereményi Géza konyhájában Járai Márkkal,

Illetve új, korábban nem ismert történeket is megismerhetünk a már-már legendás anekdoták mellett.

A film során egyébként többen is beszélnek a Bereményi Gézához való viszonyukról: alkotótársak, színészek és barátok, mások mellett Cserhalmi György, Can Togay, Sőth Sándor vagy épp Ónódi Eszter.

A Beremény kalapja teljesen más élményt nyújt, mint amire sokan számítanak, ez egészen biztos, és bizonyára lesznek, akikben marad hiányérzet. Abban viszont alighanem mindenki egyetért majd, hogy egy élvezetes, szerethető és szívet melengető portréfilm lett. Jó, hogy elkészült.

Fejléckép: Tóth Barnabás és Bereményi Géza (Fotó/Forrás: Kováts Zsófi / Filmworks)