- A tárlat címe Abszolút szépség. Miért éppen ezt választották, és mit jelent a szépség fogalma a kiállító művészek számára?

Jekatyerina Andrejeva: A címet a Ludwig Múzeum adta, de valóban elég találó. Ha meg kéne fogalmaznom, hogy mit jelentett a szépség a szentpétervári új akadémizmusban, a nyolcvanas évek végének Szovjetuniójában, azt mondanám, hogy az élet értelmét. Azt, amitől a szürke, betonszagú hétköznapok érdekessé, izgalmassá, gazdaggá válhatnak.

- A modern szovjet-orosz képzőművészetre nem éppen a harmónia és a szépség keresése a jellemző, hanem sokkal inkább az akció, a provokatív hozzáállás, a forradalom kifigurázása és újraértelmezése.

Andrej Hlobisztyin: Attól még, hogy a műveikben nem jelenik meg konkrét formában az erőszak, az új akadémisták igazi lázadók voltak. Az első punk zenekarokat és rock bandákat ők alapították, közéjük tartoztak az első underground filmrendezők és az első avantgárd színházasok. Igazi forradalmárok voltak azért is, mert az indusztriális művészet idején visszanyúltak a klasszikus irányzatokhoz. Nem akarták azokat a formákat másolni, ami New Yorkban vagy éppen Londonban ellepte az utcákat és a kiállítótermeket. Számukra az inspirációt Szentpétervár jelentette, amelyet a neo-klasszicizmus utolsó fellegvárának tekintenek mind építészetileg, mind pedig az olyan, kulturálisan mélyen beágyazott intézmények miatt, mint a balett. A kritikusok eléggé rájuk is szálltak, és fasiszta giccsimádóknak bélyegezték őket. Ez persze nem akadályozta meg őket abban, hogy teljesen új irányba vigyék az orosz művészetet, az irodalomtól a képzőművészeten át egészen a divatig.

- A tárlaton látható képek, falvédők és szobrok közös jellemzője a kései római és görög művészetre tett utalások sorozata. Az új akadémisták irányzatának megszületése a huszadik század talán legnagyobb birodalma, a Szovjetunió hanyatlásának utolsó éveire tehető.

AH: Ez nyilván nem véletlen, hiszen aki egy birodalomban nő fel, annak a történelem során korábban elsüllyedő birodalmak mindig is referenciapontként fognak szolgálni. Érdekes, hogy a római utalások inkább a moszkvai művészekre, míg a görög kötődés a szentpéterváriakra jellemző. Moszkva és Szentpétervár könnyen megfeleltethető Rómának és Athénnak, különösen, ha arra gondolunk, hogy Athén pusztulásáért Róma volt a felelős. De ha már birodalmakról beszélünk, akkor Amerika oroszokra gyakorolt hatásáról is beszélnünk kell. Hihetetlenül gyorsan amerikanizálódott az orosz közízlés, az amerikai tömegkultúra bálványainak orosz alteregói pillanatok alatt megjelentek a filmekben és a televízióban. Az új akadémisták nem csak a szocialista realizmus ellen lázadtak, hanem a helyébe lépő amerikai realizmus ellen is.

- Az új akadémisták közül sokan nem élnek már. Mennyire érezni a hatásukat a mai orosz művészeten?

JA: Aki még él közülük, az is inkább remeteként, a világtól elzárva alkot. Az a fajta szépségfogalom, amivel ezek a művészek foglalkoztak, ma már talán nem is létezik. Nagyon erős vizuális hatások érnek minket napról napra a túlfejlett reklámipar miatt, a klasszikus szépségfogalomnak pedig van egyfajta rossz mellékíze, amit az emberek a totalitárius rendszerekkel azonosítanak. Az orosz művész talán ebben más, mint a többi európai: a szépséget önmagában keresi, nem a külvilágban, és korának minden eszközével - legyen az a fotográfia, a szobrászat vagy éppen a kollázs - ennek az elképzelt belső szépségnek a megörökítésére törekszik.