A szám nem véletlenszerű: pontosan ennyien férnek be a Miskolci Bábszínház nézőterére. Az információt a sor elejére folytatott expedícióm során szereztem. Fittyet hányva a nyomomban felhorkanó népharagra, előresétáltam a bejárattól a következő sarokig kanyargó sor mellett és a teljesen üres előcsarnokban álldogáló megszeppent jegykezelő hölgyhöz és a sztoikus biztonsági őrhöz, akik tőlem értesültek a kinti tömeg méreteiről.

Pavarottira várva (Fotó/Forrás: Cinefest)

A Pavarotti életéről szóló dokumentumfilm vetítésénél amúgy is nagy érdeklődésre számítottam, ezért próbálkoztam a premier előtti vetítés elővetítésénél – mint a fél város. Az előttem álló nyugdíjas csoporttal és a mögöttem álló filmessel optimistán tippelgettünk, míg a sor lassan, de biztosan el nem indult. Majd váratlanul meg is torpant. Ezzel párhuzamosan pedig elterjedt a hír, hogy valakinek az unokahúga bejutott és üzente, hogy már nincs hely. A helyiek többsége bosszankodva távozott, míg az idősebb hölgyek egy csoportja és a szívósabb fővárosiak – jómagam – személyesen jártunk utána a dolognak. A hír igaznak bizonyult, nem kis felháborodást keltve

Ennek ellenére sikerült a csodálatos módon felbukkanó üres székek egyikére bekönyörögnöm magam.

A sor a kapun túl is legalább ilyen hosszan folytatódik (Fotó/Forrás: Cinefest)

A film közönsége az idősebb operarajongók közül került ki, akik ruhájukkal is igyekeztek a műfajhoz igazodni, a vetítés végén pedig lelkes tapssal jutalmazták az alkotást. A miskolci fesztivál otthonos bájához tartozik a helyiek és a fővárosi filmes szakma valószínűtlen keveredése. A vetítés alatt a mellettem helyet foglaló asszonyok lelkes „Micsoda hangja volt! Hát ez valami csoda!” – felkiáltásait néha megjegyzésekkel is fűszerezték „Emlékszel, Piroska? Ezt a tévében is mutatták!”. Az előttük ülők hasztalan próbáltak lesújtó tekintetekkel majd pisszegéssel gátat szabni a rajongásnak.

Maga a film

Ron Howard úgy tűnik, az utóbbi időben biztos lovakra tesz. A Beatlesről szóló dokumentumfilm után Luciano Pavarottiról forgatott portrét.

Luciano Pavarotti egy sajtókonferencián, 1990-ben (Fotó/Forrás: Independent News and Media/Getty Images)

Howardnak a vállalkozásához sikerült megnyernie a Pavarotti életében fontos szerepet játszó nőket: két felesége és szeretője mellett először szólal meg az első házasságából született három lánya: Lorenza, Giuliana és Cristina. Az ő elmondásukból megismerhetjük a humoros oldalát annak, ha az embernek operaénekes az édesapja. Egyikük elmesélte, hogy

Másikuk azt idézte fel, amikor először látta apját munka közben. Az opera végén Pavarotti -, ahogy a legtöbb darabban – meghalt, az utolsó taktusok után legördült a függöny és a csendbe a kislány bekiabálta: „Apa!”

Ennek ellenére a készítők mintha kissé szégyellősen álltak volna a magánéleti szálakhoz. Az operaénekes házasságon kívüli kapcsolatait például a sorok közt olvasva fejthetjük vissza. Miközben az egyik tanítványból lett asszisztens és szerető hosszan mesél kettejük kapcsolatáról, így ez nehezen megkerülhető témának tűnik.

Pavarotti és felesége, Nicoletta Mantovani (Fotó/Forrás: Big Bang Media)

A mozi nem titkolt célja volt a tenor sztárstátuszának továbbépítése, ahogy az a közreműködő hírességek listájából is világosság vált. Pavarotti karrierjét a partnerek, zenész- és pályatársak elbeszélés elbeszéléséből kronologikusan követhetjük nyomon. Méltatták Zubin Mehtától Jose Carerason át Lang Langig.

De hallhatjuk a kissé elgyötörten emlékező Bonót is, amint arról mesél, hogyan érte el az operaénekes, hogy írjon neki egy számot. Az operaénekes hívogatni kezdte a U2 frontemberét, aki nem válaszolt a telefonokra, kiderült azonban, hogy a házvezetőnője olasz. Pavarotti hamarosan összebarátkozott az asszonnyal, aki ezután valahányszor látta a főnökét megkérdezte tőle, megírta-e már a számot Pavarottinak. Egyszer csak csengettek, ajtót nyitottam és mint valami valóságshowban, ott állt Luciano egy teljes tévéstábbal meg egy halom emberrel és azt kérdezte, hogy elmegyek-e vele a modenai fesztiváljára előadni a dalt.

A majd kétórás játékidő kicsit hosszabbnak tűnik a komfortosnál, azonban Pavarotti archív interjúi, a személyes ismerősök beszámolói és a régi fotók mellé bőségesen adagolják az operarészleteket.

Ennek megfelelően új információkat, ellentmondásos véleményeket vagy kritikát ne várjunk a darabtól.