Vizuál

Bevesszük a Várat! – négynapos rendezvénnyé bővül a Budapest100

2022.05.10. 11:30
Ajánlom
A több mint tízéves múltra visszatekintő fesztivál szokásos hétvégéjéhez egy konferencia és egy sétanap is társul, melyek során a Várnegyeddel ismerkedhetünk meg alaposabban.

Idén is sor kerül a Budapest100 hétvégéjére, melynek során régi házakba léphetünk be, és megismerkedhetünk az ott élőkkel. A hagyományosan kétnapos programhoz idén további kettő csatlakozik, egy konferencia és egy sétanap során ismerhetjük meg a Budai Vár rejtelmeit, így május 12. és 15. között merülhetünk el Budapest építészetének rejtelmeiben.

Május 12-én konferenciát tartanak a Várnegyedről a Magyar Nemzeti Levéltár Könyvtárában. Az esemény szervezője a Kortárs Építészeti Központ – KÉK és az MTA Építészeti Tudományos Bizottsága. Részletes program itt érhető el. A konferencia élő közvetítése a KÉK csatornáján megtekinthető és visszanézhető.

Uri_u_38_Polinszky_T_306_resize-113249.jpg

Úri utcai ház (Fotó/Forrás: Polinszky Tibor / Budapest100)

Május 13-án egész napos tematikus sétákra mehetünk a Várnegyedbe. Titkos kerteken, elfeledett történeteken, ódon templomokon és kortárs építészeten keresztül ismerhetjük meg jobban az idei fesztivál különleges helyszínét. A séták témája és időpontja a naphoz tartozó Facebook-eseményen érhető el.

A Nyitott Házak Hétvégéjén, május 14-15-én szintén a Várnegyed házai nyílnak meg, és ismertetik meg történetüket az ott lakók és az önkéntesek közreműködésével.

Kedvcsinálóként a BME építészkari hallgatók a Várba vezető lépcsőkre készítenek különböző köztéri installációkat. A Várnegyed Galériában látható a Fortepan klub közösségi kiállítása, amelyet erre a hétvégére állítottak össze a Paralel Alkotócsoport vezetésével régi várbeli fotókra reflektálva.

A programban részt vevő épületeket Budapest100 molinók jelölik a homlokzatokon. A helyszínek és a programok a rendezvény idején szabadon és ingyenesen látogathatók.

Fejléckép: Kard utca (fotó/forrás: Glavánovits Martin / Budapest100)

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Szlovák film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték. 
Színház

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Vizuál

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Klasszikus

Fenséges hangok – nyári orgonakoncertek

Idén is gyönyörű és változatos klasszikus zenei estekkel várják az érdeklődőket Teleki Miklós Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész és vendégei július 21. és augusztus 18. között a városközpont neoromán templomában.
Plusz

Amikor a porond csodáját a gyerekek teremtik meg – oktatás a cirkuszművészet eszközeivel

A Fővárosi Nagycirkusz tíz éve szervez pedagógiai programokat iskolás gyerekek számára, foglalkozásaikon pedig élményszerűen fejlesztik a gyerekek képességeit, tudását. Sándor Andrással a cirkuszpedagógia jelentőségéről, eredményeiről és jövőjéről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Egy ismeretlen, akire tízezrek kíváncsiak – vasárnapig látható az MS mester-kiállítás a Szépművészetiben

Július 20-ig látható az MS mester és kora című tárlat a Szépművészeti Múzeumban.  A magyarországi középkori művészet titokzatos alkotóját, az MS mesterként ismert művészt és korát bemutató kiállítást eddig több mint ötvenezren tekintették meg.
Vizuál hír

Holtan találták a férfit, akiről díjnyertes dokumentumfilm készült

A 62 éves František Klišíkre egy tóban találtak rá július 13-án, egy nappal azután, hogy a róla és ikertestvéréről készült dokumentumfilm fődíjat nyert Karlovy Varyban. A rendőrség szerint semmi nem utal bűncselekményre. 
Vizuál hír

Szlovák film nyerte a fődíjat Karlovy Varyban

Fliegauf Bence Jimmy Jaguár című alkotása nem nyert díjat Közép-Európa egyetlen A-kategóriás szemléjén. Kovács István Ostrom című nagyjátékfilmje a KVIFF Talents szakmai program díjában részesült. A rangos fesztiválon Stellan Skarsgaard-t is elismerték. 
Vizuál ajánló

Egy hétvégére Balatonfüred lesz a művészet fővárosa

Idén nyáron is Balatonfüredre költözik a művészeti világ krémje: július 18. és 20. között rendezik meg a Füred Art Weeket, amelyen 23 galéria és aukciósház vesz részt, és számos egyéb kísérőprogram várja a látogatókat.
Vizuál ajánló

Franz Kafka életéről készített filmet Agnieszka Holland

Az Oscar-jelölt lengyel rendező Franz című filmjének előzetesét a napokban zajló Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be először. Cikkünkben megtekinthető a videó!