Vizuál

Borbély Alexandra a legjobb európai színésznő

2017.12.09. 22:20
Ajánlom
A magyar színésznő a Testről és lélekről című filmben nyújtott alakításáért nyerte el az Európai Filmdíjat szombat este Berlinben.

Borbély Alexandra, aki a díjat a meghatódottságtól sírva vette át, rövid beszédében köszönetet mondott Enyedi Ildikónak, a film rendezőjének, hogy eljátszhatta a szerepet. A magyar színésznő olyan neves sztárokat utasított maga mögé, mint Juliette Binoche és Isabelle Huppert.

különleges élmény volt számomra együtt dolgozni vele,

tanúja lenni annak a csodálatos, belülről jövő metamorfózisnak, amivel átalakult ennek a filmnek a főszereplőjévé, Máriává. Sok igazán tehetséges, izgalmas színésznőt ismerek, közülük is kiemelkedik azzal az elképesztően széles skálával, aminek minden szegmensét még nem is volt alkalma megmutatni, pedig sokféle szerep megtalálta már, eddig főleg színházban. Hozzon neki ez a nagy elismerés sok, boldog, önfeledt munkát, igazi kibontakozást!" 

Hál'istennek akadtak olyan kategóriák, ahol egyszerűen nem tudták nevezni A négyzetet, így a legjobb animációsfilm a világ első festmény-filmje, a Loving Vincent, a legjobb rövidfilm a Timecode, a legjobb dokumentum film az Áldozat című lengyel alkotás lett. Az orosz Szeretet nélkülnek az operatőrét és a zeneszerzőjét díjazták.

Borbély Alexandra a Testről és lélekről című filmben

Borbély Alexandra a Testről és lélekről című filmben (Fotó/Forrás: mozinet)

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje a világpremier alkalmával, idén februárban elnyerte a Berlinale fődíját, az Arany Medvét. A fanyar humorú szerelmesfilmben két zárkózott ember az álmaikban szarvasként találkozik. Kritikánkat itt olvashatja>>>

A szerelem a vágóhídon pont olyan elbűvölő, ahogy hangzik

Kapcsolódó

A szerelem a vágóhídon pont olyan elbűvölő, ahogy hangzik

Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas filmje a képekkel és hangulatokkal is játékot űz, de mindkét esetben sikert arat. Olyan romkom, amit nem sűrűn látunk.

A film férfi főszereplője Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót. A női főszereplő a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, aki idén bekerült a Fidelio gondozásában megjelent KULT50 kiadványba is. Portréja itt olvasható>>>

A KULT50 bemutatja: Borbély Alexandra

Kapcsolódó

A KULT50 bemutatja: Borbély Alexandra

Komoly feladatot jelentett számára, hogy levetkőzze bizonyításkényszerét és ne akarjon mindenkinek megfelelni. Borbély Alexandra színművész portréja a Fidelio gondozásában megjelent KULT50 kiadványból.

A Testről és lélekről című alkotást a legjobb idegen nyelvű film kategóriában nevezte Magyarország az Oscar-díjra. A jelöltek listáját 2018. január 23-án hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjakat március 4-én 90. alkalommal adják át Los Angelesben.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Színház

Székely Krisztát, Kováts Adélt és a kolozsvári társulatot is díjazta a POSZT

A XVIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai, színész- és közönségzsűrije idén is döntött a fesztivál díjairól. A Kolozsvári Állami Magyar Színházé a legjobb előadásnak járó elismerés, a Fidelio támogatásával átadott legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat Szakács Hajnalka vehette át. Íme a díjazottak listája!
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Vizuál

Frida Kahlo személyes tárgyai a Victoria és Albert Múzeumban

A Frida Kahlo: Making Her Self Up (Hogyan építette fel magát Frida Kahlo) című kiállítás több mint 200 tárgyat mutat be a művész mexikóvárosi szülőházából, a Kék Házból, ahol 1954-ben, 47 éves korában meghalt. Festményei július elején Budapestre érkeznek.
Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál plakát

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.
Vizuál színész

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Vizuál frida kahlo

Frida Kahlo személyes tárgyai a Victoria és Albert Múzeumban

A Frida Kahlo: Making Her Self Up (Hogyan építette fel magát Frida Kahlo) című kiállítás több mint 200 tárgyat mutat be a művész mexikóvárosi szülőházából, a Kék Házból, ahol 1954-ben, 47 éves korában meghalt. Festményei július elején Budapestre érkeznek.
Vizuál pályázat

Indul a második Budapest Art Mentor Képzőművészeti Program

Július 7-ig lehet jelentkezni az ősszel induló képzésre, ahol a képzőművészeknek személyre szabott segítséget nyújtanak karrierjükben.
Vizuál pesti vigadó

Kulisszatitkok – színház kívül-belül

Csoportos tárlat és programsorozat 70 színházi iparművész 150 különleges alkotásával a Vigadó Galériában.