Vizuál

Borsos 110 – Borsos Miklós kiállítása

2016.11.02. 10:04
Ajánlom
A KOGART Kiállítások Tihany a november 5-én nyíló, tematikus tárlattal a 110 évvel ezelőtt született Borsos Miklósra emlékezik. A válogatás a sokoldalú művész legjelentősebb munkáin keresztül mutatja be a rendkívül változatos életművet, így festmények, rajzok, kisplasztikák, szobrok, érmek, plakettek és reliefek is láthatók lesznek a Galériában.

Borsos Miklós a 20. századi magyar képzőművészet egyik legsokoldalúbb egyénisége, aki minden képzőművészeti műfajban maradandót alkotott. Az elsősorban szobrászként ismert művész egész pályáját végigkísérte a rajzolás szeretete: grafikáit a részletezést mellőző, a mondanivaló lényegének képi megformálását előtérbe helyező kifejezésmód jellemzi. Ezek a művek a minimálisra redukált vonal- és színhasználat ellenére sem tűnnek vázlatosnak, inkább egyfajta esszenciáját adják a művész érzelmeinek vagy az ábrázolt témához kapcsolódó élményeinek.

A kiállítás nagy hangsúlyt fektet Borsos Miklós Tihannyal, a Balatonnal, illetve az ide kötődő művésztársaival való szoros kapcsolatára. Külön egységet képeznek zenei témájú alkotásai, köztük az egyetemes zenetörténet emblematikus alakjai. A tárlat egy újabb fejezetet szentel a mester klasszikus műveltségének alapjául szolgáló bibliai és mitológiai történetek illusztrációinak, a művész itáliai körútjáról származó korai képeivel pedig egy reneszánsz világba ad betekintést a tárlat.

A tárlat ezúttal összekapcsolja az állandó kiállításként működő Borsos emléktermet és a Galéria időszaki kiállításainak helyet adó kiállítóterét. Kuriózumként azt a két bronzreliefet is láthatja a közönség, amelyek az elmúlt hónapokban kerültek a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány birtokába.

Látogatható:

A tárlat 2016. november 5 - 2017. január 29. között látogatható a KOGART Kiállítások Tihany termeiben (8237 Tihany, Kossuth Lajos u. 10.) A kiállítás az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával jött létre. 

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Varázslatosan festő koncertközpont épül Münchenben

Az osztrák Cukrowicz Nachbaur Architekte mérnökei építik azt a koncertpalotát, amelynek nagytermében 1800 néző kaphat majd helyet.
Klasszikus

Fidelio Klasszik: Bérczes, Elsässer, Tóth Vera

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 14-én lesz hallható a 92.1-en.
Vizuál

Frida hétfőnként is fogad

A nagy érdeklődésre való tekintettel július harmadik hetétől hétfőnként is látogatható a Nemzeti Galériában a Frida Kahlo-kiállítás.
Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál downton abbey

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Vizuál székely

Panteon – kiállítás a Pesti Vigadóban

Idén nyáron kultúrtörténeti jelentőségű kiállítást rendeznek a Székely Nemzeti Múzeum képzőművészeti gyűjteményéből a Pesti Vigadóban.
Vizuál gyász

Meghalt Friedmann Endre fotóriporter

A World Press Photo-, Balázs Béla- és Táncsics Mihály-díjas fotóst, az MTI örökös tudósítóját 84 éves korában, vasárnap érte a halál - tudatta a család.
Vizuál videotéka

Egyetlen videokölcsönző maradt az egykori hatalmas amerikai hálózatból

Most már tényleg vége a kilencvenes éveknek: az egykor virágzó videokölcsönzők legnagyobbika, az amerikai Blockbuster lánc is bedobja a törülközőt, és bezárja utolsó boltjait.
Vizuál Film

Találtak egy Kubrick-forgatókönyvet, akár film is készülhetne belőle

Hatvan év után került elő a Burning Secret forgatókönyve, amelyet a rendező Calder Willingham regényíróval közösen írt.