Vizuál

Börtönben van Harvey Weinstein

2020.03.19. 11:00
Megosztom
Egy New York-i állami börtönben kezdi meg 23 éves börtönbüntetését Harvey Weinstein egykori hollywoodi filmmogul, akit szexuális erőszak és zaklatás miatt ítéltek el a múlt héten.

Weinsteint, 20B0584-es számú rabként, a Buffalo melletti Wende Büntetésvégrehajtási Intézetben a legszigorúbb biztonsági intézkedésekkel őrzik - közölte a börtön vezetése. Weinstein számára a buffalói környék ismerős, mivel ott járt főiskolára, és ott kezdte szórakoztatóipari pályafutását koncertszervezőként, de ez aligha vigasztalja.

A Manhattantől hat órányi autóútra fekvő börtön valószínűleg csak átmeneti állomás lesz a bukott filmproducer számára. Addig tartózkodik majd ott, amíg felmérik, hogy egészségügyi, biztonsági és egyéb szempontok miatt melyik szövetségi börtönben helyezhető majd el.

Weinsteinről február 24-én mondta ki az esküdtszék, hogy bűnös, a bíróság pedig a múlt héten hozta meg ítéletét. Azóta a New York-i Rikers-sziget börtönében és egy manhattani kórházban tartózkodott.

A Szerelmes Shakespeare című film Oscar-díjas producere egy 2013-ban és egy 2006-ban elkövetett bűncselekmény, szexuális erőszak és szexuális kényszerítés miatt kapott 23 év börtönt. Egyik áldozata egy színésznőjelölt, a másik egy produkciós asszisztens volt. Weinstein ügyvédjei jelezték, hogy megfellebbezik az ítéletet.

Egy újabb tárgyalás is vár az elítéltre, mivel Los Angelesben is bíróság elé kell állnia szexuális bűncselekmények miatt. A koronavírus-járvány terjedését korlátozó intézkedések, a bíróságok bezárása és az utazások felfüggesztése miatt azonban ez a per egyelőre csúszik.

Weinstein elítélését hollywoodi hírességek és az áldozatok üdvözölték.

Elítélték Weinsteint - Hollywoodi hírességek és aktivisták üdvözölték a döntést

Kapcsolódó

Elítélték Weinsteint - Hollywoodi hírességek és aktivisták üdvözölték a döntést

Egy New York-i esküdtszék hétfőn bűnösnek találta Harvey Weinstein filmmogult szexuális bűncselekmények vádjában.

 

Fejléckép: Harvey Weinstein tárgyalásra megy New Yorkban, 2020. január 8-án. Fotó: Stephanie Keith/Getty Images Hungary

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Liszt, a világutazó

Az utazás lehet kötelesség, kikapcsolódás vagy szükséges rossz, de az ember valamiképpen mindig azért utazik, hogy aztán hazatérjen. Liszt Ferenc számára az utazás nem csupán egy tevékenység volt, hanem identitásának meghatározó eleme.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

Göttinger Pál: „A szíve mélyén mindenkiben ott van a szárnyalni akarás”

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabjában egy befutott író és egy fiatal pályakezdő kerül szembe egymással. A darabot rendező Göttinger Pállal beszélgettünk a Rózavölgyi Szalonban látható előadásról.
Vizuál

Enyedi Ildikó filmje képviseli hazánkat az Oscar-versenyben

Magyarország Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét nevezi az Oscar-versenybe. A Csendes barát január óta műsoron van a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Ember Márk megnyeri a lottót, de a feleségének nem szól – itt a Mázlista előzetese

Elkészült Zomborácz Virág új romantikus vígjátékának az első előzetese! A Mázlista közvetlen állami támogatás nélkül készült, és februárban érkezik a mozikba. Az alkotásban a magyar színjátszás számos kiválósága látható. Előzetes a cikkben!
Vizuál ajánló

Isteni műszak: Bodzsár Márk alkotásával folytatódik a Filmrendezők klubja

Szeptember 21-én 19 órától a Művész Mozi Buñuel termében láthatja a közönség Bodzsár Márk 2013-as alkotását a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően ezúttal is mesterkurzus várja a résztvevőket.
Vizuál hír

Szeged legemlékezetesebb biciklis fotóit keresi a Móra-múzeum

A múzeum egy készülő kiállítás kapcsán hirdet felhívást: olyan szegedi, régi vagy új fotókat várnak, amelyek megmutatják a bicikli sokféleségét – legyen az közlekedési eszköz, munkaeszköz, sportszer vagy egyszerűen egy életérzés.
Vizuál hír

Enyedi Ildikó filmje képviseli hazánkat az Oscar-versenyben

Magyarország Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét nevezi az Oscar-versenybe. A Csendes barát január óta műsoron van a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Vizuál ajánló

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.