John Malkovich nem először látogatott hazánkba, több alkalommal lépett már fel Budapesten különböző produkciókban. 2017-ben például Satur Diman Cha fiktív diktátort alakította a Just Call Me God című előadásban (ennek kapcsán itt olvasható az amerikai színésszel készített beszélgetésünk), 2018-ban Report on the Blind című, a komolyzenét és a színházat elegyítő önálló estjével lépett fel a Budapest Kongresszusi Központban (ekkor ugyancsak exkluzív interjút adott lapunknak), tavaly pedig A zenekritikus című zenés stand-up nagyzenekari világpremierjével állt az Erkel Színház színpadára.

Kapcsolódó
„Nincs bennem semmi érdekes, csak véletlenül John Malkovich-nak hívnak”
A világhírű, amerikai színész pár nappal ezelőtt harmadjára járt Budapesten, ezúttal a Report on the Blind című, komolyzenét és színházat elegyítő előadásával. A fellépés napjának délutánján beszélgethettünk John Malkovich-csal.
De nem csak a színpadok kedvéért jön szívesen Magyarországra a kétszeres Oscar-jelölt színész. Pár éve Malkovich jelenlétében nyílt meg a Műcsarnokban az a fotókiállítás, amelyen Sandro Miller fotográfussal szövetkezve egy sor ikonikus fotót alkottak újra. A legfrissebb hír pedig, hogy a napokban ellátogatott a Szépművészeti Múzeumba és a Magyar Nemzeti Galériába, ahol többek között az intézmény nemrégiben újraválasztott főigazgatója, Baán László vezetésével tett múzeumi sétát.
A beszámoló szerint Malkovich-ot magával ragadták Ferenczy Károly, Rippl-Rónai József, Csontváry Kosztka Tivadar és Benczúr Gyula alkotásai, a Vajk megkeresztelése című festményről még fényképet is készített magának, de több szobornál is elidőzött.
Fejléckép: John Malkovich és Baán László a Szépművészeti Múzeumban (fotó/forrás: Szépművészeti Múzeum)