Bűn és bűnhődés a kártyaasztalnál

Paul Schrader kétségtelenül örökre bevéste a nevét a filmtörténelembe a Taxisofőr forgatókönyvírójaként. Martin Scorsese drámájában egy háborús veterán történetét írta meg, aki hazatérve Vietnámból azzal szembesül, hogy országa megállíthatatlanul romlásnak indult. New York utcáin tort ül az aljasság: bármerre néz, csak szemetet lát, még taxija visszapillantójában, a mögötte ülő utasok tekintetében is.

Új filmjében, a Svindlerben Schrader megpróbált a már bevált recepthez nyúlni, és némileg megidézni a Taxisofőrt – igaz, csak bizonyos vonásait. A főhősünk ezúttal is egy háborúból, Afganisztánból visszatért férfi, William „Tell” Tillich (Oscar Isaac), akit tíz év börtönbüntetésre ítéltek. Hogy miért, azt csak később értjük meg. Tell, aki valamiféle megmagyarázhatatlannak tűnő biztonságérzetet kapott a bezártságtól, a fixált napirendtől, a szabadság hiányától, szabadulása után minden egyes napot ugyanúgy tölt: kaszinóról kaszinóra jár és black jacket játszik, aztán motelekben száll meg. Mivel megtanulta számolni a kártyákat – amivel a bukás esélyét a legkisebbre lehet csökkentetni –, pénzt sohasem veszít, és mert nem törekszik nagy nyereségre, a kaszinók is szemet hunynak a csalás fölött. Egy nap azonban megszólítja egy fiatal fiú, Cirk (Tye Sheridan), aki csábító ajánlatot tesz neki: keressék fel közösen azt a férfit (Willem Dafoe), aki mindkettejük életét tönkretette, hogy bosszút álljanak.

Oscar Isaac a Svindler című filmben (Fotó/Forrás: Pannonia Entertainment)

Paul Schrader különleges, baljós atmoszférát teremt, lassan csordogáló története mindvégig fenntartja a feszültséget, amelynek alapja, hogy Tell valódi gondolataiba csak lassanként enged betekintést, múltját is csak késleltetve, lázálmaiból ismerhetjük meg. A két fő karaktert leginkább Dosztojevszkij hőseihez lehetne hasonlítani. Cirk a fiatal, alapvetően jó fiú, akit ördögi gondolatai mégis a bűn felé sodornák, míg Tell egy, a poklot megjárt, sebzett férfi, aki ugyan keresi a megváltás lehetőségeit, de az őt árnyékként követő múltja újra és újra visszarántaná.

A Svindler közel sem egy szerencsejátékosról vagy magáról a szerencsejátékról szól, a kártyák számolása, a black jack és a később megjelenő póker sokkal inkább csak eszköz, hogy megértsük Tell állapotát: a férfi ugyanis meglehet, a mélypontot már elhagyhatta, a bűnhődés azonban ezzel nem ért véget.

hogy továbbra is szabadságától megfosztva éljen, ahogy az egy bűnösnek jár. Ehhez illeszkedik a „svindlerkedés” is, hiszen a lapok számolásával a szerencsejáték látszólagos teljes káoszában és véletlenszerűségében is rendet teremt.

Willem Dafoe a Svindler című filmben (Fotó/Forrás: Pannonia Entertainment)

És hogy mi Tell bűne? Hogy ne illethessenek minket a spoilerezés vádjával, csak annyit írunk le, ami a film hivatalos ajánlójából kiderül: a férfi részt vett a George Bush kormányzása alatt elkövetett háborús bűnökben.

A Svindler leginkább ebben különbözik a Taxisofőrtől: nem társadalmi jelenségekre reflektál, hanem az egyént állítja középpontba. Schrader tekintete kívülről befelé fordult. Hiába kritizálja egyértelműen a Bush-kormányzatot, hiába ítéli el mindazt, amit tettek, és ahogyan kezelték a bűneik nyilvánosságra kerülését, végső soron az egyén felelősségéről beszél. Azt a kettősséget jeleníti meg, amit érezhetünk a háborús bűnök kapcsán. Egyrészről ugyanis értjük, hogy Tell egy összetett hatalmi rendszer eszköze – bizonyos értelemben talán áldozata is –, másrészről viszont mégiscsak ő volt az, aki ténylegesen elkövette a szörnyűségeket.

A rendező ugyanakkor nem démonizál, legalábbis főhősét semmiképpen sem, valósággal kényszeríti a nézőt, hogy érezzen együtt vele, miközben tartunk is a benne tomboló sötétségtől. Oscar Isaacnek remekül áll Tell szerepe, ugyanakkor a karakter sajátosságából adódóan – tudniillik egy hallgatag, macsó férfiról van szó – a játékidő nagy részében nem igazán kell megmutatnia, mire képes, elég csak sejtelmesen néznie, miközben bedob egy újabb dupla whiskyt. Abban a néhány, igazán drámai jelenetben azonban, amikor kirobbannak belőle az érzelmek, nem okoz csalódást.

A Svindler egyértelműen felfelé lóg ki az átlagos filmmezőnyből, még ha kissé visszafogott is. A cselekmény mögött húzódó lélektani rétegek, az ügyes szimbolika, az okos párbeszédek, a földi purgatórium képi és hangi megjelenítése, illetve a feszült cselekményszövése mind-mind a rendező kvalitásairól árulkodnak. Ám mindez mégis kevésnek tűnik ahhoz, hogy egy nap akárcsak kultfilmként is hivatkozzunk rá. Hasonló témában, hasonló megközelítéssel a bűnbocsánatról születtek már filmek, elég csak például Brad Anderson 2004-es A gépész című alkotására gondolnunk, amelynek kísértetiesen sok közös vonása van Schrader új filmjével. Ezt az összevetést azonban, sajnos, nem állja ki a Svindler.

Fejléckép: Jelenet a Svindler című filmből (Fotó/Forrás: Pannonia Entertainment)