Vizuál

Bundás Krisztus - Részesedést kap a restaurátor

2013.08.15. 09:00
Ajánlom
Megkapja a templomi bevétel egy részét a 81 éves Cecilia Gimenez, aki a legjobb szándékkal, de tönkretett tavaly egy Krisztust ábrázoló falfestményt Spanyolországban.

Elias Garcia Martinez 1930-ban festett Ecce Homo című műve az észak-spanyolországi Borja város egyik templomának ékessége volt még a nedvességtől és az időtől megviselten is. A gyülekezet egy idős tagja, a 81 éves Cecilia Gimenez nem nézte tétlenül a festmény pusztulását és önhatalmúlag restaurálta, ám annyira átfestette a művet, hogy az szinte felismerhetetlenné vált. Senki nem vette észre, mennyire elcsúfította a műalkotást, egészen addig, amíg a nő felhívta az önkormányzatot, és elmondta, mit tett.

Az eset nagy figyelmet kapott, és bár kezdetben az eredeti állapot visszaállítását célozta meg a városvezetés, mára fontossá vált az újdonsült alkotás, ugyanis a szánalmassá vált, emberi arc helyett leginkább egy majomra hasonlító mű képe bejárta az internetet és világkarriert futott be. Ezzel párhuzamosan a templom látogatottsága is felszökött, sokan akarták eredetiben is látni az elrontott művet, amely - a szerző engedélye nélkül - hamarosan pólókon, bögréken, borcímkéken, telefontokokon is pompázott szerte a világban.

Az utóbbi évben több mint 40 ezren keresték fel a falut, és bő 50 ezer euróval - 15 millió forinttal - gazdagították a templomot birtokló alapítványt. Az ötezer lelkes Borja önkormányzatától Cecilia Gimenez - miután követeléssel élt - 49 százalékot kap a turistaforgalom fellendülése révén keletkező haszonból, továbbá a "majmos" képével ékesített tányérok, öngyújtók, képeslapok és egyebek eladásából befolyó profitból. Mindeközben saját festményei iránt is megnőtt az érdeklődés, a héten saját kiállítása nyílt Borjában, ahol az idős nő két tucatnyi alkotását nézhetik meg az érdeklődők augusztus 24-ig - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Lázár Kati és Rudolf Péter a Halhatatlanok Társulatának tagjai között

Tizenhetedik alkalommal választottak maguk közé új tagokat a Halhatatlanok Társulatának tagjai. A júniusban lezárult szavazás alapján hat művész érdemelte ki a címet.
Vizuál

„Azért élek, mert valamit el akarok mondani” – interjú Mészáros Mártával

Mészáros Márta szeptember 19-én ünnepli 90. születésnapját. Ebből az alkalomból kerestük fel a rendezőt, akivel a film lényegéről, filmtörténeti csókjeleneteiről, a valósághoz vezető lépésekről és új filmtervéről is beszélgettünk. 
Színház

Epres Attila távozik az Örkény Színházból

A színész szabadúszóként folytatja tovább, de korábbi szerepeit megtartja.
Színház

Kováts Adél egy mázsás jégtömböt tolt keresztül Budapesten

A Radnóti Színház igazgatója a nyár legforróbb hetére időzítette performanszát, a Margit hídtól a Radnóti Tesla Laborig tolta jeget, míg a melegben az teljesen semmivé nem vált.
Vizuál

18-as karika kerülhet Almodóvar filmjeire

Megjelentek a Médiatanács korhatár-besorolással kapcsolatos ajánlásai, a példák között több filmklasszikust is említ az NMHH – tudatta a HVG.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Terítéken a verebek

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a verebekről mesélt.
Vizuál interjú

„Azért élek, mert valamit el akarok mondani” – interjú Mészáros Mártával

Mészáros Márta szeptember 19-én ünnepli 90. születésnapját. Ebből az alkalomból kerestük fel a rendezőt, akivel a film lényegéről, filmtörténeti csókjeleneteiről, a valósághoz vezető lépésekről és új filmtervéről is beszélgettünk. 
Vizuál hír

Kardos Sándor veheti át a Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál életműdíját

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr a magyar operatőrvilág egyik vezető alakja, mintegy 40 éves pályafutása alatt több mint 30 játékfilmet, valamint száznál is több tévéfilmet, kisjátékfilmet fényképezett.
Vizuál hír

18-as karika kerülhet Almodóvar filmjeire

Megjelentek a Médiatanács korhatár-besorolással kapcsolatos ajánlásai, a példák között több filmklasszikust is említ az NMHH – tudatta a HVG.
Vizuál hír

Átadták a magyar származású művészeket díjazó Szervátiusz Jenő-díjat

A kárpát-medencei születésű magyar alkotókat elismerő Szervátiusz Jenő Alapítvány díját idén a kárpátaljai Homoki Gábor festőművész, rajztanár és a moldvai csángó származású Petrás Alina keramikus, népdalénekes vehette át – tudatta az MTI.