Vizuál

Cannes-ban versenyez Kenyeres Bálint rövidfilmje

2025.04.25. 12:55
Ajánlom
A magyar rendező No.3 (The Spectacle) című alkotásával száll versenybe az Arany Pálmáért a világ legrangosabb filmfesztiválján. A rövidfilmet több ezer nevezés közül választották be a legjobb tizenegy közé.

A világ legjobb rövidfilmjei közé válogatták Kenyeres Bálint (Tegnap, A repülés története, Before Dawn) Sundance és Európa-filmdíjas rendező No.3 (The Spectacle) című rövidfilmjét. A Cannes-i Filmfesztivál április 25-i bejelentése szerint a rövidfilm egyedüli magyar produkcióként szerepel idén a világ legrangosabb szemléjén és versenyez az Arany Pálmáért.

A No.3 (The Spectacle) egy fiatal roma fiúról szól, aki egyedülálló képessége miatt egy tévéműsor révén hirtelen a reflektorfénybe kerül. Az alkotók közleménye idézi Kenyeres Bálint rendezőt, aki kiemelte:

A történet szó szerint álmomban született. Ilyenkor az ember fogja magát és meg is csinálja.

„Bálinttal több mint tizenöt éve tervezzük, hogy közösen készítünk filmet. Bár a körülmények egyáltalán nem, de az alkalom mégis ideálisnak tűnt erre. Ennél jobban nem is indulhatott volna a közös munka” – mondta el Bartók Anna, a film vezető producere.

NO3_BTS2-123932.jpg

Werkfotó a No.3 (The Spectacle) című rövidfilm forgatásáról (Fotó/Forrás: Vághy Anna)

A film két nap alatt forgott idén január végén, Monoron, független finanszírozásból, az Anabanana gyártásában. A forgatókönyvet Kenyeres Bálint írta, operatőre az Egy szent szarvas meggyilkolását vagy A homárt is fényképező Thimios Bakatakis, producerei Bartók Anna, Kisgergely Zita, Hutlassa Tamás, Jeremy Zelnik és Romwalter Judit.

A No.3 (The Spectacle) két főszerepében amatőrök, Jónás Vilmos és Oláh Józsefné Jolika, a további szerepekben Sándor Soma, Udvari-Kardos Tímea és Váradi Gábor látható. A rövidfilm vágója Vághy Anna, látványtervezője Sztevanovity Sandra, a jelmezeket Nagy Annamari tervezte, a digitális trükkökért Birkás Máté felelt, maszkmestere Kriskó Ancsa, hangmestere pedig Jan Schermer.

A No.3 (The Spectacle) több ezer film közül került be Cannes-ban a versenyfilmek közé, és május 24-én dől el, hogy milyen eredményt ér el a világ legrangosabb filmes eseményén. A magyar közönség várhatóan ősszel láthatja majd Kenyeres Bálint új alkotását.

Fejléckép: Kenyeres Bálint (Fotó/Forrás: Takács Kamilla)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Világhírű íróval is találkozhatunk az Imázsia Kínai Filmhéten

A közönség egy héten keresztül nyolc alkotás közül válogathat, amelyek átfogó betekintést nyújtanak a kínai filmművészet és -gyártás múltjába, jelenébe és jövőjébe. Az Imázsia meghívott vendégei között szerepel a kínai irodalom nagyágyúja, Szu Tong is.
Vizuál ajánló

Érdemes menni a Reökbe – megnyílt a Szegedi Nyári Tárlat!

Gyenge Zoltán filozófus beszédével megnyílt a Szegedi Nyári Tárlat negyvenharmadik alkalma a Reök-palotában, mely június 29-ig várja a látogatókat. Az ünnepélyes megnyitón átadták a rangos seregszemle díjait is a zsűri által kiválasztott öt képzőművész számára.
Vizuál ajánló

Mesteri portréfotók Barcsay mesterről Szentendrén

Huszonöt ikonikus portréfotós lencséjén keresztül elevenedik meg a titokzatos művész, Barcsay Jenő alakja a május 29. és szeptember 21. között látogatható szentendrei kiállításon.
Vizuál kritika

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Vizuál hír

Sári Zsolt, a szentendrei Skanzen főigazgató-helyettese nyerte idén a MúzeumCafé-díjat

A MúzeumCafé szerkesztősége idén Sári Zsolt etnográfus-muzeológust, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettesét, az ICOM Magyarország elnökét tüntette ki MúzeumCafé-díjjal.