Vizuál

Capa Olaszországban

2014.01.12. 15:00
Ajánlom
Robert Capa-kiállítással zárul az Olasz-Magyar Kulturális Évad. A világhírű magyar születésű fotográfus Itáliában készült világháborús képeiből nyílt kiállítás február végéig tekinthető meg Firenzében.

A Robert Capa Olaszországban 1943-1944 című tárlatot megnyitó Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere rendkívül sikeresnek értékelte a Martonyi János magyar és Franco Frattini korábbi olasz külügyminiszterek által kezdeményezett kulturális évadot.

Több mint száz kiállítás, koncert, konferencia, filmnap, divatbemutató, gasztronómiai és egyéb rendezvény zajlott Olaszország 17 városában, így Rómában, Milánóban, Firenzében, Nápolyban, Palermóban, Bolognában vagy Padovában - emlékeztetett a miniszter, aki a számos magyarországi esemény közül a Szépművészeti Múzeumban február 16-ig látogatható Caravaggiótól Canalettóig című, "világszínvonalú" kiállítást emelte ki.

Balog Zoltán elmondása szerint az évad sikerét jelzi, hogy az olasz szervezők szívesen folytatnák azt, míg a Magyar Turizmus Zrt. számai a siker egy másik aspektusára világítanak rá: az Olaszországból hazánkba érkezett látogatók száma az utóbbi időszakban tíz százalékkal növekedett. A rendezvény Facebook oldalára érkezett kattintások nagy száma azt mutatja, hogy sikerült a fiatalok felé is nyitni - fűzte hozzá.

A firenzei Alinari Nemzeti Fotográfiai Múzeumban - Európa legrégibb ilyen intézményében - Robert Capa 1943 és 1944 között készült 78 képéből nyílik kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) válogatásában.

Lengyel Beatrix kurátor, az MNM Történeti Fényképtárának vezetője az anyag 2013. szeptemberi római bemutatásakor elmondta: a háborús tudósító 1943 júliusától, a szövetségesek szicíliai partraszállásától a salernói második partraszálláson, majd Nápolyon át Montecassinóig és a Róma környéki, 1944 februári anziói partraszállásig örökítette meg az itáliai háborús hónapokat és a lakosság reagálását az eseményekre.

Ezt az anyagot Olaszországban kiállításon 2013 előtt még nem látták - jegyezte meg a kurátor. A kulturális évad adta a lehetőséget, hogy az MNM anyagából az Olaszországban készült háborús fotókat kiválogassák és kiállításon bemutassák.

Balog Zoltán elmondta, hogy a Firenzében február 23-ig látható kiállítás iránt több más olasz város, többek között Palermo is érdeklődik.


A Magyar Nemzeti Múzeum Robert Capa - A Játékos című kiállítását 2014. január 26-ig meghosszabbították. A tárlatról szóló kritikánkat ide kattintva olvashatja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Könyv

Krimi határok nélkül – regénypályázatot hirdetett a Prae Kiadó

A Prae Kiadó ismét felhívást fogalmaz meg magas színvonalú krimik, kizárólag regények írására. A kiadó által gondozott Krimi Ma sorozat célja a hazai, szépirodalmi igénnyel megírt krimi kínálatának bővítése, az iránta való érdeklődés élénkítése. A pályázat nyílt.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

A Dél zseniális gyermeke – dokumentumfilm készült William Faulknerről

Heteken át tartó részeg tivornyák, nőügyek, kitalált történetek a háborúban szerzett sérülésekről és persze Nobel-díj, amiért szinte könyörögni kellett, hogy átvegye – egy új dokumentumfilmben izgalmas történetek elevenednek meg William Faulkner életéből.
Vizuál gyász

Elhunyt Michael Madsen

Az amerikai színészt a közönség egyebek közt Quentin Tarantino filmjeiből is ismerhette. Michael Madsen hatvanhat éves volt, a menedzsere bejelentése szerint halálát szívroham okozta.
Vizuál hír

Ilyen lenne Munkácsy festménye 2025-ben – lezárult az LG és a Magyar Nemzeti Galéria pályázata

Közel 700 nevezéssel zárult az LG Magyarország és a Magyar Nemzeti Galéria közösen meghirdetett fotópályázata. Az első helyezett pályaművet Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő című festménye inspirálta.
Vizuál hír

Három magyar alkotót is meghívott tagjai közé az amerikai filmakadémia

Több mint ötszáz filmes alkotót és szakembert hívott meg tagjai közé az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia. Az új tagok között idén is vannak magyar filmesek: Szakács Györgyi, Jancsó Dávid, valamint Varga Balázs szavazhat mostantól a világhírű elismerésről.
Vizuál hír

Zászkaliczky Ágnest is beválogatták a Londoni Művészeti Biennálé résztvevői közé

A magyar alkotó Venice 1. című festményét is megismerheti a közönség a rangos kortárs művészeti eseményemen. Zászkalicky Ágnes látványtervezőként is aktív, hamarosan a Margitszigeten debütál az az előadás, amelynek vizuális koncepcióját ő dolgozta ki.