A Michael Curtis – azaz Kertész Mihály - rendezte Casablanca mostanra a klasszikusok klasszikusának számít. Az Ingrid Bergman és Humphrey Bogart főszereplésével készült háborús szerelmi történetet számtalan listán szerepel, mint minden idők legjobb filmje, mondatait más mozikban és a való életben egyaránt idézik. A forgatásról szóló visszaemlékezések szerint azonban nem annyira a filmkészítők mesteri szaktudásának, hanem a véletlenek szerencsés együttállásának köszönhetően lett olyan, amilyennek ma ismerjük.
A forgatókönyvre szinte véletlenül bukkant a Warner stúdió egyik embere, csupán egy nappal Pearl Harbor japán bombázása után. A könyv, az „Everybody comes to Ricks” már évek óta bolyongott a stúdiók között anélkül, hogy bárkinek az érdeklődését felkeltette volna. A háborús események miatt azonban hirtelen aktuálissá vált. A Warner Brothers Stúdió 20 ezer dollárért, - az egy még nem bemutatott darabért valaha fizetett legnagyobb összegért – vásárolta meg a jogait.
casablanca 11 (Fotó/Forrás: Pannonia Entertainment)
A forgatás 1942 májusától augusztusáig zajlott, meglehetősen szürreális körülmények között. Az eredetileg a következő év elejére tervezett premiert ismét csak a katonai cselekmények miatt tették át a korainak számító novemberre, mivel az Egyesült Államok csapatai megszállták Casablancát. A stúdió illetékesei úgy gondolták, hogy az aktualitás fokozza az érdeklődést a film iránt, a mozi azonban - utólag meglepő módon - a bemutató idején nem aratott jelentős sikert. Kultusza később kezdett el kialakulni. Részben a Harvard egyetemnek köszönhetően, ahol egyfajta rituálévá vált, hogy a záróvizsgák utáni héten levetítik a filmet. A máig élő tradíciót sok más egyetem is átvette.
A háború elől menekülő európai migránsok ironikus módon hihetetlenül megkönnyítették a film castingját. A második világháború miatt rengeteg európai menekült érkezett Amerikába, így Hollywoodban tulajdonképpen ugyanolyan nemzetközi társaság forgott, mint a filmbeli Casablancában.
A stúdió szerint 34 különböző nemzet állampolgárai dolgoztak a filmen. A rendezői székben a magyar emigráns, Kertész Mihály, vagyis Michael Curtis ült, de a főbb szerepeket alakító színészek közül többen a harmincas években menekültek el Ausztriából vagy Németországból.
A filmben a nácikat gyakran az épp előlük emigráló német zsidók alakították. A statiszták egy része a Marseillaise jelenet alatt valóban sírt. A színészek közül mindössze hárman voltak amerikai állampolgárok: a férfi főszereplő, Bogart, a zongorista Sam (Dooley Wilson) és az egyik mellékszereplő, Joy Page, a stúdióvezető nevelt lánya.
A női főszereplőt, a svéd Ingid Bergmant David O.Selznick a pletykák szerint azért adta kölcsön Warneréknek, mert azt rebesgették, hogy a svédek szövetséget kötnek a németekkel és így kellemetlen lett volna egy svéd sztár a stúdiónak.
A háború miatta a filmesek egyedi megoldásokra kényszerültek. Nem forgathattak sötétedés után egy valódi reptéren igazi repülőgéppel, ezért egy kartonból kivágott repülőgépet használtak és a perspektívával próbáltak trükközni, amihez alacsony színészeket alkalmaztak. Ugyanezzel a módszerrel dolgozott Ridley Scott A nyolcadik utas: a Halálban. Ő a saját fiát és a neki néhány barátját szerepeltette kicsinyített szkafanderekben.
A reptéri búcsú (Fotó/Forrás: Pannonia Entertainment)
A deportálásról szóló értesítő levelek, amelyeket a szereplők kapnak a filmben, a valóságban nem léteztek a Vichy-kormány vezette Franciaországban. Kitalálójuk, a forgatókönyvíró, Joan Alison arra számított, hogy egyszer valaki szembesíti ezzel a ténybeli tévedéssel és felelősségre vonja miatta, de soha senki sem tette.
Bogart ötlete volt, hogy Rick sakkozzon. A filmben zajló sakkjátszma állítólag egy valós játék volt, amit Humphrey Bogart folytatott levélben egy barátjával a forgatás alatt. Néhány éve egy régiségkereskedésben előkerült egy forgatási fotó a sakkozó Rick-ről, mellette pedig egy levél Humphrey Bogarttól, amelyben egy sakklépést magyaráz egy barátjának.
Bár Bogart felesége, Mayo Methot folyamatosan féltékenységi jeleneteket rendezett a sztár öltözőjében a forgatások előtt, és a vásznon is izzott a levegő Ingrid Bergman és a férfi közt, a két sztár a valóságban szinte egyáltalán nem beszélt egymással. Amikor mégis, akkor arról, hogy hogyan szabadulhatnának meg ebből a filmből, amelynek az alapszituációját hiteltelennek, a párbeszédeit pedig nevetségesnek érezték.
Bogart ráadásul néhány centivel alacsonyabb volt a színésznőnél, így magasított talpú cipőben játszott, hogy ne törpüljön el Bergman mellette. A rendező több jelenetben dobozokra állította, vagy párnákra ültette a férfifőszereplőt, hogy lecsalja a köztük lévő különbséget.
A sebtiben írt forgatókönyvben, amit a forgatás közben végig javítgattak, maradtak homályos foltok. Soha nem derül ki például, hogy Rick miért nem térhet vissza Amerikába. A forgatókönyvíró Julius J. Epstein semmilyen elfogadható indokot nem tudott találni, ami megakadályozná a karaktert abban, hogy az Egyesült Államokba utazzon. Így nemes egyszerűséggel homályban hagyták ezt az apró részletet ezzel növelve a szereplő titokzatosságát.
A film ikonikus dala, a Rick és Ilsa szerelmét jelképező, As Time Goes By egy régi sláger volt. Max Steiner szeretett volna egy eredeti dalt komponálni a filmhez – nem utolsó sorban a szerzői jogok miatt - Hal B. Wallis producer azonban közölte vele, hogy a kulcsjeleneteket már nem tudják újravenni, mivel Bergman a következő filmje, az Akiért a harang szól (1943) kedvéért rövidre vágatta a haját. Így hiába lett óriási siker a film zenéje, nem jelölhették Oscar-díjra.
A Samet alakító Dooley Wilson, aki nem tudott zongorázni (Fotó/Forrás: Pannonia Entertainment)
Samet, a zongoristát alakító Dooley Wilson valójában profi dobos volt, zongorázni azonban nem tudott. A felvételek alatt egy másik zenész zongorázott egy függöny mögül, úgy, hogy a színész láthassa és leutánozhassa a mozdulatait.
A film sikerét látva nem meglepő, hogy többször is felvetődött a folytatás vagy az átdolgozás gondolata. Az írók, Julius Epstein és ikertestvére musical és színdarab formában is megpróbálták eladni az ötletet – sikertelenül. Ahogy nem talált magának finanszírozó stúdiót Madonna sem, aki természetesen saját magával a főszerepben szerette volna leforgatni a film remake-jét. A férfi főszerepet Ashton Kutchernek szánta.
Fejléckép: Jelenet a Casablanca című filmből (Fotó/Forrás: Pannonia Entertainment)
hírlevél
