Vizuál

Cékl'art mustra 2012

2012.05.01. 09:29
Ajánlom
A Cékl'art kiállítás május 5. és 13. között a Gozsdu-udvarban az identitás fogalmát járja körbe. A kiállítók pályázat útján kerültek be, a kezdeményezés célja a fiatal alkotók támogatása. Játsszon a Fidelióval és legyen az Öné egy Cékl'artos vászontáska!

A 2006-ban született projekt mögött Nyulasi Lili és Szenoner Noémi állnak, az ő munkájukat segíti idén Gottfried Juli és Surányi Anita. Most már több olyan projekt is működik itthon, ami a pályakezdő művészeket támogatja profi hátérrel, a Cékl'art volt az egyik első. A történet a Bálint Házban indult - körülbelül egy időben szervezett itt kiállítást fiatal alkotók munkáiból Noémi és mutatott be pályakezdő tervezőket egy divatbemutatón Lili. Rájöttek, hogy a céljuk és a közönségük is körülbelül ugyanaz, úgyhogy elkezdtek együtt dolgozni, kombinálva a területeket. 

A minden évben tavasszal nyíló mustrát egy téli nyílt pályázat előzi meg - ebben általában egy hívószóra, sokszor aktuális társadalmi jelenségek tematikájára kell reagálniuk az alkotóknak. A beérkező munkákat egy szakmai zsűri bírálja el. Ennek tagjai 2012-ben Rényi András, az ELTE Művészettörténeti Intézet vezetője; Fenyvesi Áron, a Trafó Galéria kurátora; Nagy Edina, műkritikus, esztéta és Erdélyi Gábor, festő. A hívószó 2012-ben az I-dentitiy, vagyis identitás - a téma kapcsán a Cékl'art a Haver Alapítvánnyal is együtt dolgozik.

Ha helyesen válaszol alábbi kérdésünkre, Öné lehet egy Cékl'artos vászontáska. A megfejtéseket május 8-án 12 óráig várjuk.

Kérdésünk: Hányan jelentkeztek idén a Cékl'artra?

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál kritika

Attól még egy mese sem válik igazsággá, hogy nincs benne hazug állítás – kritika a Bodkin című sorozatról

A Netflix hétrészes minisorozata épp úgy játszik az igazsággal, ahogy mi játszunk a valóság illúziójával. Jez Scharf alkotása egyszerre okos médiareflexió, groteszk ír népmese és csípős humorú bűnügyi történet. Bodkin kritika.
Vizuál magazin

A Dél zseniális gyermeke – dokumentumfilm készült William Faulknerről

Heteken át tartó részeg tivornyák, nőügyek, kitalált történetek a háborúban szerzett sérülésekről és persze Nobel-díj, amiért szinte könyörögni kellett, hogy átvegye – egy új dokumentumfilmben izgalmas történetek elevenednek meg William Faulkner életéből.
Vizuál gyász

Elhunyt Michael Madsen

Az amerikai színészt a közönség egyebek közt Quentin Tarantino filmjeiből is ismerhette. Michael Madsen hatvanhat éves volt, a menedzsere bejelentése szerint halálát szívroham okozta.
Vizuál hír

Ilyen lenne Munkácsy festménye 2025-ben – lezárult az LG és a Magyar Nemzeti Galéria pályázata

Közel 700 nevezéssel zárult az LG Magyarország és a Magyar Nemzeti Galéria közösen meghirdetett fotópályázata. Az első helyezett pályaművet Munkácsy Mihály Rőzsehordó nő című festménye inspirálta.
Vizuál hír

Három magyar alkotót is meghívott tagjai közé az amerikai filmakadémia

Több mint ötszáz filmes alkotót és szakembert hívott meg tagjai közé az Oscar-díjakról döntő amerikai filmakadémia. Az új tagok között idén is vannak magyar filmesek: Szakács Györgyi, Jancsó Dávid, valamint Varga Balázs szavazhat mostantól a világhírű elismerésről.