Centrum és erőtér – Reigl Judit műve köré épül a The Space Art Gallery új kiállítása

Reigl Judit ikonikus festménye nem pusztán kompozíció, hanem egy energiatér, amely a test és a lélek mozgósításán keresztül szólal meg. A festői gesztus itt nem illusztráció, hanem önálló erő, amely az ösztön, a fizikalitás és a szellemi koncentráció határmezsgyéjén születik. A kiállítás ezt a feszültséget és dinamizmust helyezi középpontba: hogyan válhat a gesztus időtlenül érvényes formává, és miként inspirálhatja a kortárs alkotókat? A résztvevő művészek nem idézik, hanem továbbgondolják Reigl gesztusát, reflektálnak a középpont és a periféria viszonyára, az erő, az energia, a transzformáció kérdéseire.

A kiállítás sokszínű anyagában eltérő médiumok és festői nyelvek találkoznak, mégis közös tengely köré rendeződnek.

Cséffai Györgyi (1991) Fragments című szobra a Reigl-festményben feszülő energia anyagi visszhangjaként jelenik meg: a fragmentált kör egyszerre idézi a teljesség emlékét és annak törékenységét, a gesztusból tárggyá váló mozdulatban az idő megállított rezgését őrizve. Fürjesi Csaba (1969) Salzburgban élő képzőművész Dominancia térkép című munkájában saját fejlesztésű „Multitypie” eljárásával a Reigl-féle spontaneitás kontrollált, grafikusi átiratát nyújtja. Gesztelyi-Nagy Zsuzsa (1970) Belső balkon sorozatának egyik darabja a „kint” és „bent” közötti áramlást vizsgálja, miközben a piros színben a Reigl Judit festészetére jellemző feszültséget és festői dinamizmust idézi meg. Hardi Ágnes (1989) monokróm struktúrái centrifugális erőtereket keltenek, míg Horváth Lóczi Judit (1981) rétegelt fa elemekből felépített, geometrikus alkotása a gesztus és az energia új dimenzióját mutatja meg. Kiss Botond András (1992) képei a belső tér és a kék aurával átitatott mozdulatok révén a látómező peremére helyezik a középpontot, a néző képzeletére bízva a kiteljesítést. Kiss Márta (1974) hímzésalapú munkája a hátoldal feltárásával fordítja ki a gesztus pillanatnyiságát, monoton, meditatív folyamatként mutatva be azt. Koleszár Kata (1988) lufiból hajtogatott növénye az idill és a fenyegetettség határán egyensúlyoz, a bármikor bekövetkező robbanás előérzetét hordozva. Kováts Nikolett (1978) Burst című munkájában a sárga, kék és vörös játékos ecsetnyomai a Reigl-féle súlyos gesztusok könnyed ellenpontjaiként jelennek meg. Martin Henrik (1979) Tű 02 című műve a belső impulzusok és áramlások sűrűsödését jeleníti meg, amely a tudat koncentrációjából kibomló kozmikus rend vizuális lenyomataként működik.

A Középpont felé – Hommage à Reigl kiállítás (Fotó/Forrás: The Space Art Gallery)

Márton Enikő (1980) Kapcsolódás című munkájában a vörös ív a belső koncentráció metaforájaként hidalja át a teret. Poroszlai Eszter (1974) Jógarajz – remake című munkája a test mozdulatainak és légzésének ritmusát fordítja vizuális metaforává, ahol a hímzett tölcsérek az energia középpontba irányulását és a tágulás–szűkülés váltakozását teszik láthatóvá. Sallay Dániel (1985) szobra a rombolás és újrateremtés folyamatát ragadja meg, a törmelékekből születő új formák posztapokaliptikus, de reménykeltő vízióját nyújtva. Szász Sándor (1976) festménye a belső univerzumot jeleníti meg, ahol lebegő gömbök és felhőszerű struktúrák a pusztulás és újjászületés kettősségét idézik. Szenteleki Gábor (1978) Testjáték című munkája a festői gesztus és a test dokumentációját variálható képtérben mutatja be, míg Vilim Kati (1970) festménye a láthatatlan, érzelmi terek és a Reigl-féle performatív gesztus találkozásából építkezik.

A Középpont felé – Hommage à Reigl című kiállítás nem pusztán tisztelgés Reigl Judit előtt, hanem annak vizsgálata, hogyan él tovább az a festői erő, amely a testet és lelket egyszerre szólítja meg.

Fejléckép: Koleszár Kata: Átmeneti állapot (forrás: The Space Art Gallery)