A legjobb operatőr díját a film fényképezéséért Dobos Tamás kapta a fesztivál zsűrijétől, melyet Marco Müller producer elnökölt. Szintén Bogdán Árpád rendezését tüntette ki a szakmai zsűri a Cineuropa-díjjal, emellett a diákzsűri is a Genezisnek ítélte a legjobb film díját. A díjakat Bogdán Árpád a záróünnepségen vette át Leccében.
Bogdán Árpád második mozifilmje a Genezis, a bűn, a megtisztulás és az újjászületés drámája.
A bibliai eredettörténet a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből érkező emberek sorsán keresztül elevenedik meg.
A Genezis történetének középpontjában egy roma kisfiú áll, akinek gyerekkora drasztikusan véget ér, amikor egy brutális támadásban elveszíti a családját.
A munkájába temetkező sikeres ügyvédnő felettese nyomására elvállalja a rasszista gyilkosságsorozat egyik vádlottjának védelmét. A nyomozás során megismerkedik az ügyben tanúként résztvevő kisfiúval, és ez a találkozás mindkettejük életét gyökeresen megváltoztatja. Egy titokzatos kamaszlány is belekeveredik az ügybe, amikor sötét titkok derülnek ki a szerelméről.
A főszerepekben Cseh Anna Marie (Fiatalság, A fény ösvényei), valamint Csordás Milán és Illési Enikő Anna amatőr színészek láthatók. Az operatőr Dobos Tamás (Apaföld, Lágy eső), a zeneszerző Tarr Béla állandó alkotótársa, Víg Mihály, a vágó Politzer Péter (Before Dawn, Fehér tenyér).
A Genezis világpremierje a 2018-as Berlinalén volt, azóta számos rangos fesztivál tűzte műsorra.
Bogdán Árpád filmjét a spanyolországi Cinema Jove, a bajorországi Fünf Seen fesztiválokon és a szófiai nemzetközi filmfesztiválon is díjazták tavaly.
A Genezis a Mirage Film és a FocusFox koprodukciójában készült a Filmalap támogatásával, producere Taschler Andrea és Ferenczy Gábor.