„Éjjel-nappal talpon voltam, úgy éltem mint a menekültek, a lábamon a cipő két hétig nem száradt meg és csak a magammal vitt pálinka mentett meg a fagyhaláltól. Több száz felvételt készítettem, folyamatosan küldtem őket a nyomdába.
A legdrámaibb találkozásom Sárika volt, akinek a szülei menekülés közben meghaltak, ő pedig sohasem nézett a lába elé, csak az égre, és azt mondogatta megállás nélkül: Mindjárt jön anyu és hoz nekem egy babát”
– írta Ata Kandó fotóművész az Édes hazám, Isten veled! című könyvében, amelyben az 1956-os menekült magyar családokat és gyerekeket megörökítő fényképei láthatók.
Fotó: Ata Kandó (Fotó/Forrás: Mai Manó Ház)
Noha a publikáláskor „cím nélküli PIROS KÖNYV” néven futó album Hollandiában már 1956 karácsonyán napvilágot látott, magyarul csak negyvenhárom évvel később, 1999-ben jelent meg. Ata Kandó barátnőjével, a holland fotográfussal, Violette Corneliusszal utazott Ausztriába, hogy lefényképezze a menekülteket a határmenti városokban és Bécs környékén: két héten át együtt is éltek velük, ezalatt pedig több száz meghitt felvételt készítettek.
A könyvből származó bevételt a menekülő magyar gyermekek javára ajánlották fel, amely akkoriban meglehetősen magas honoráriumot, negyedmillió dollárt jelentett.
Fotó: Ata Kandó (Fotó/Forrás: Mai Manó Ház)
A fotóalbum címadó képe a kismartoni menekülttáborban készült: a felvételen egy cigány család látható, anya, apa és a hét-nyolc éves gyerekük egy hegedűvel. Ezen a hangszeren játszotta a kisfiú korábban a „Gyenge violának eltörött a szára / Az én bánatomnak nincs vigasztalása. / Süvít a szél Késmárk felett. /Édes hazám Isten veled" kezdetű nótát. A szöveg és a dallam olyannyira jól sűrítette össze azt a fajta fájdalmas traumát, amelyet a menekülők átéltek, hogy később egyértelmű volt, mi legyen a címe a kötetnek.
Ezen fotók egy részét láthatjuk most a Mai Manó Házhoz tartozó PaperLab Galériában, ahol a „piros könyv” egy 2006-os utánnyomott példánya is kézbe vehető, átlapozható. „Azoknak az embereknek, különösen a gyerekeknek a sorsát akartam megmutatni, akik nagyobb szabadságért harcoltak a kommunista Magyarországon.
Közel éreztem magam azokhoz az emberekhez, akik elvesztették az országukat, mivel magam is menekült voltam.
A férjemmel együtt részt vettünk a kommunista ellenállásban a II. világháború alatt” – olvasható a könyvben.
Ata Kandó Görög Etelka néven született 1913. szeptember 17-én, és már akkor könyv jelent meg róla, amikor még csak kétéves sem volt. Édesanyja ugyanis, G. Beke Margit író, műfordító Ata könyve címen publikált egy róla szóló kötetet, amely 1915-ben jelent meg a Singer és Wolfnernél.
Ata Kando ( 1913-2017 ) ????
— BrindusaB (@BrindusaB1) April 10, 2021
Self-portrait 1932#PhotographyIsArt pic.twitter.com/Wjm5U7OeDa
„Mikor elkezdtem beszélni, nem tudtam kimondani a nevemet, s Etelka helyett „Atá”-t mondtam. Anyám pedagogizálva azt mondta, hogy nem kell engem kijavítani, nevezzem csak magamat nyugodtan Atának. Így maradtam Ata” – mesélte egy korábbi interjúban Sándor Annának. Édesapja dr. Görög Imre történelem tanár volt, aki öt év orosz hadifogság után tért haza, ahol olyan kiválóan megtanult oroszul, hogy utána fordítóként kereste a kenyerét.
Ata sem fotográfusnak készült eredetileg: a Bortnyik Sándor alapította művészeti iskolában kezdett tanulni, ahol megismerte későbbi férjét, Kandó Gyula festőművészt. (A férfi Kandó Kálmán unokaöccse volt.) Az 1931-ben történt házasságkötésük után azonnal Párizsba mentek, ahol inkább nyomorogtak, mint művészkedtek, legalábbis így fogalmazott a Sándor Annának adott interjújában. 1935-ben aztán anyagi okok miatt hazaköltöztek Magyarországra.
Rá egy évre Ata Kandó egy barcelonai plakátkészítő versenyen elnyerte a fődíjat, egy kamerát, ezzel pedig sorsa is megpecsételődött.
Nyolcvan évvel később egyébként maga Ata Kandó is ezt a mozzanatot emelte ki, mint sorsfordító pillanat. Először Wachter Klára fényképésznél tanult fotózni, majd Reismann Mariann laborjában dolgozott, utána Haár Ferenchez szegődött segédnek, végül pedig Pécsi Józsefnél vizsgázva szerezte meg a fényképész-iparengedélyt. Így 1938-ban, már egy új szakmával a zsebében tért vissza Párizsba. Itt Haár Ferencnével fotóműtermet nyitott az Avenue de l’Opérán.
Felfelé ívelő üzletüknek a II. háború vetett véget: amikor a németek 1940-ben bevonultak Franciaországba, őket kitoloncoltak.
Kénytelenek voltak ismét hazatérni Magyarországra. 1941-ben született meg fia, 1943-ban pedig ikerlányai. Mivel férje nem volt zsidó származású, ő maga – zsidó származása ellenére is – viszonylag szabadon mozoghatott. Helyzetét ki is használta,
tizennégy zsidót bújtatott a lakásukban a vészkorszakban, Kandó Gyula pedig Kassán Auschwitzba tartó vonatokat tartóztatott fel, az Ata által hamisított SS-karszalagnak köszönhetően, így mentve meg több száz zsidó életét.
Hosszú évtizedekkel később, 1999-ben mindkettőjüket a „Világ Igaza” címmel tüntették ki Jeruzsálemben.
Ata Kandó: A határon, 1956 (Fotó/Forrás: Mai Manó Ház)
Harmadjára vágott neki Párizsnak 1947-ben, immáron három gyerekkel, ahol barátja, Robert Capa segített rajta: ahogy meghallotta, hogy Ata nem találta meg a korábban, egy pincében elrejtett fényképezőgépét, felhívta, hogy menjen fel a lakására, az ajtóban pedig hátratett kézzel várta és csak annyit kérdezett:
Tényleg ellopták a Rollidat? Mit csinálsz most? Hogy fogod a gyerekeket eltartani? Fogd ezt a Rollit, remélem, ez segít rajtatok!
A híres fotós nemcsak neki adta a gépet, de rögtön állást is ajánlott a Magnum ügynökséghez tartozó, Pictorial Service laborban. Időközben férjétől elvált, és megismerkedett a nála tíz évvel fiatalabb, akkor huszonöt éves Ed van der Elsken holland fotográfussal, akivel négy év együttélés után össze is házasodott. Hollandiába költöztek, és bár második férjétől is hamar elvált, mégis kint maradt.
Egyedül tartotta el három gyerekét, francia és holland divatlapoknak fotózott, 1959-ben még „az év legszebb divatfotója” pályázat Ezüst Díját is elnyerte.
Az ötvenes évektől az utrechti MTS Grafikai Intézetben kezdett tanítani, a hatvanas években pedig nekivágott a nagyvilágnak.
Ata Kando.
— aucharbon (@alcarbon68) January 24, 2022
Paris. 1957 pic.twitter.com/vvxQv3wSnS
1961-ben egy fotómodell barátnője, Barbara Brändli révén ment ki Venezuelába. Kalandos körülmények között a dzsungelbe is eljutottak, egy ott élő indián törzshöz.
Egy francia pap, aki évente csak egyszer jár azon a környéken, pont akkor ment arra, és repülőgépén bevitte őket a dzsungel közepén élő törzshöz.
Hónapokon át együttéltek velük, Ata Kandó pedig lencsevégre kapta mindennapjaikat. 1965-ben vissza is tért az Amazonas vidéken élő indiánokhoz, és ismét eltöltött ott néhány hónapot. A törzsről készült egyedülálló fényképeit a világ hatvan országában kiállították, valamint számos múzeumban is őriznek néhány felvételt, köztük a British Museumban. A fotókból könyv is született, amely a Hold véréből címmel jelent meg 1970-ben Budapesten.
1979-ben hagyta el Hollandiát, és a kaliforniai Sacramentóba költözött, fia közelébe.
Húsz éves ottlét után a brit Isle of Wight szigetén telepedett le, egyik lányánál, 2001-ben azonban visszatért Hollandiába és beköltözött egy bergeni idősek otthonába, ahol 2014. szeptember 14-én, néhány nappal 104. születésnapja előtt elhunyt.
Messzemenők
Helyszín: PaperLab Galéria
Időpont: szeptember 7. – október 16.
A kiállítás ingyenesen megtekinthető.
Forrás: Múlt és Jövő, The Guardian, Mai Manó Ház blog, Népszava
Fejléckép: enteriőrfotó, PaperLab Galéria (Fotó/Forás: Boros Bence Bendegúz)
hírlevél
