Vizuál

Csak a szádban olvad

2014.01.07. 09:50
Ajánlom
Ártalmatlan játékszerekként jelenít meg fegyvereket Kata Legrady magyar származású művész, akinek első alkalommal nyílt átfogó németországi kiállítása január 6-án Karsruhéban.

A harminckilenc éves, Budapesten és Hannoverben élő Légrády kiállítását egy Tetthely-krimihez hasonlóan rendezte be Andreas Beitin kurátor, a ZKM Modern Művészeti Múzeumának vezetője. Összesen mintegy száz fotó, rajz, szobor és egyéb tárgy látható a tárlaton.

A társadalomnak már a gyermekkorban kezdődő militarizálásával szembeni kritikát remekül példázza Beitin szerint Légrádynak az a hatalmas fegyvere, amelyet szárnyas oltárhoz hasonló módon rajzolt krétával egy iskolatáblára. Légrády művészetének hátterében a kurátor szerint az áll, hogy már gyerekkorában, négyévesen megismerkedett a fegyverekkel.

Az 1974-ben Barcson született alkotó már négyévesen bekerült egy sportlövőcsapatba. Később operaénekesnek tanult. 2007-ben, Daniel Spoerri svájci művésszel való találkozása után fordult a popart felé.

"Mindig az erőszak, a hatalom és a halál eszközeinek a vidámság, a vágy és a fogyasztás eszközeivel való szembeállítását mutatja be Légrády" - fejtette ki Beitin. Ezt testesíti meg például a Hermés párizsi luxuscég nyergével letakart hatalmas fegyverszobor, vagy a több mint 250 Smarties csokoládédrazséval díszített Kalasnyikov.

Ráadásul ironikus módon kacsint össze a kiállítás és a tárlat helyszíne: a ma nemzetközileg elismert művészeti centrumnak helyet adó épület 1914 és 1917 között fegyvergyárként üzemelt.

A Smart pistols című kiállítás március 30-ig látható a karlsruhei ZKM-ben (Zentrum für Kunst und Medientechnologie).

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elhunyt Kurtág Márta

Kurtág György felesége és ihletőtársa, Kurtág Márta zongoraművész 92 éves volt. A hírt az Editio Musica Budapest és a Slipped Disc tette közzé, továbbá a Budapest Music Center Információs Központjának oldalán is megjelent az elhalálozás dátuma.
Színház

Kovalik Balázs Térey-darabot rendez az Örkényben

Megkezdődtek a Lót – Szodomában kövérebb a fű próbái az Örkény Színházban. A bemutatót december 20-án tartják a nagyszínpadon.
Klasszikus

A zeneszerző, akinek életéről Liszt írta az első könyvet

Mindössze 39 évesen, 1849. október 17-én halt meg Fryderyk Franciszek (Frédéric Francois) Chopin, a zongorajátékot megújító lengyel zeneszerző, akinek műveit virágok közé rejtett ágyúnak nevezték. 
Klasszikus

Újra Liszt-napok a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban

Öt koncerttel várják az érdeklődőket október 18-án, 19-én és 21-én a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban a névadó születésének 208. évfordulója alkalmából rendezett eseményen.
Klasszikus

Onczay Csaba kapta a japán Felkelő Nap Érdemrendet

A csellóművész az országban végzett oktatói munkájával érdemelte ki az elismerést. Huszonöt éve tesz azért, hogy Japán klasszikus zenei rangja emelkedjen.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál

10 éve hunyt el Dargay Attila rajzfilmrendező

Vuk, Szaffi, Pom-Pom, a Nagy ho-ho-ho-horgász - a magyar animáció legismertebb karakterei kötődnek a nevéhez. Dargay Attila tíz éve, 2009. október 20-a óta nincs köztünk.
Vizuál portré

„Kell egy csapat” – Sándor Pál 80

Régi idők focija, Ripacsok, Szerencsés Dániel – csak néhány film Sándor Pál gazdag életművéből. A Kossuth-díjas filmrendező október 19-én ünnepli 80. születésnapját.
Vizuál galéria

A tavalyi év eseményei a világ legjobb képein

Nézd meg, mi történt a világban tavaly! Október 23-ig megtekinthető a tárlat a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Vizuál képregény

KÉP-regény: No Photo!

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezen a héten arról mesél, hogyan volt nagyon hülye Jimmy Page és Robert Plant a Led Zeppelin 1998-as budapesti koncertje előtt.
Vizuál pesti vigadó

Halbőrrel, döghalak

A Munkácsy Mihály-díjas képzőművész 75. születésnapja alkalmából rendezett kiállítását e szavakkal jellemzi: „Hogy a fogás, fogás a koron, … hogyan sikerült."