Vizuál

Csák János: Demeter Szilárd hat intézményt összefogó közgyűjteményi központot vezet majd

2024.02.28. 09:25
Ajánlom
Az M5 közszolgálati csatornának adott interjúban a kulturális és innovációs miniszter részletesebben is megindokolta, miért Demeter Szilárdot választotta a Magyar Nemzeti Múzeum élére, illetve bejelentette a Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központ létrejöttét.

A miniszter az Ez itt a kérdés című műsorban, február 27-én este az M5 csatornán elmondta: létrehozzák a Széchényi Ferenc Közgyűjteményi Központot, amely úgy működik majd, mint egy holding.

Hat intézmény fog alátartozni: a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Magyar Természettudományi Múzeum, az Iparművészeti Múzeum és a Vendéglátóipari Múzeum.

Demeter Szilárdról elmondta: alapvetően filozófus, de azon ritka emberek közé tartozik, aki dolgozott az Európai Unióban, nagy intézményrendszert vezetett, és aki megtartotta az irodalmi alkotóképességét is. „Mert a kultúra reneszánsz embert kíván. De olyat, aki nemcsak értelmezni képes, hanem megszervezni is képes a világot” – hangsúlyozta a miniszter.

A 10 pályázó egyike azzal a forradalmi gondolattal állt elő, hogy ütőképes intézmény szükséges ahhoz, hogy a magyar örökséget, a magyar identitást megjelenítő, a régészetitől más tárgyi emlékeken keresztül irodalmi emlékekig egyben lehessen megmutatni – mondta Csák János. Kiemelte: ütőképes, jó intézményrendszerre van tehát szükség, amelytől azt várja, hogy az erőket egyesítve sokkal hatékonyabban tudja majd az átfedéseket megszüntetni, az erőforrásokat összehozni, kifejezni és megjeleníteni a magyar géniuszt. „Szellemi és lelki egzisztenciális válság van, és ha nem lépünk, ha nem hozzuk össze az erőinket, akkor bajban leszünk" – mutatott rá.

Csák János kiemelte: egy szellemi egzisztenciális veszélyhelyzetben hoznak létre egy olyan intézményt, amelynek a vezetője

az erőt mintegy lándzsahegyként tartva képes kifejezni a magyar kultúra, a magyar identitás, a magyar kötődések rendszerét nemcsak egy kiállításban, hanem az év minden napján.

Kifejtette: a kultúra kötődést és tiszteletet is jelent, amelyet versenyképesen kell bemutatni az európai, a magyar emberi kötődéseinket vagy a keresztény kötődéseinket nem támogató alternatív kínálat ellen.

Kitért az úgynevezett térségi programok fontosságára is. Mint mondta, minden helyi közösségben vannak „motoremberek”, akik képesek mozgósítani a többieket, de erre rá lehet segíteni például egy levéltári foglalkozással. Jelenleg 43 járásban vannak ott különféle térségi programjaikkal és áprilistól már 83 járásban lesznek jelen. Hozzátette: akik a helyi kötődéseket nem becsülik a saját idejükben vagy a múltra visszatekintve, azokat úgy szokták hívni, hogy gyökértelenek. Azok nagy bajban vannak, ugyanis nem lesz, akihez forduljanak.

Beszélt a Határtalanul programról is, amelynek célja, hogy minden magyar középiskolás legalább egyszer a határon túli területekre is eljusson. Hozzátette: a Bethlen Gábor Alapítványon keresztül rengeteg külhoni programot támogatnak, a Kulturális és Innovációs Minisztérium  például a Kolozsvári Magyar Napokat, a Vásárhelyi Magyar Napokat, a Brassói Magyar Napokat.

„Az én számomra nincs különbség magyar és magyar között. A Kárpát-medence a mi szálláshelyünk” – hangsúlyozta a műsorban a miniszter.

Fejléckép: Csák János (fotó/forrás: Máthé Zoltán / MTI)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Vizuál

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A takarítónők korán dalnak

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért emeli fel mindig a mutatóujját, ha valaki a társaságában negatív kritikával illetti az Animal Cannibalst. 
Vizuál ajánló

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.
Vizuál hír

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.
Vizuál ajánló

A magyar film napja: különleges vetítések és programok egy teljes héten át

Egy teljes héten át tartó, országos eseménysorozattá bővül a magyar film napja. Április 27. és május 3. között a vetítések mellett konkrét helyszínekre szabott rendezvények, filmtörténeti séták, valamint a fiatal alkotókat megszólító szakmai események is helyet kapnak.
Vizuál ajánló

A kortárs művészet disztópikus jövőképei a Ludwig Múzeumban

A Ludwig Múzeum új kiállításban megjelenő művek egyfajta fekete tükörként szolgálnak: nemcsak jelenünket látjuk bennük, hanem egy felsejlő jövővíziót is, így segítenek megérteni, milyen potenciális jövő az, amelyet szeretnénk elkerülni.