„Megtisztelő és nekünk szervezőknek, igazán felemelő érzés, hogy a hazai filmes szakma évről – évre kiemelten figyel a MOZ-GO-ra. Külön örömünkre szolgál, hogy a rendezvényünk nem csupán a filmesek számára jelent fontos találkozási pontot, hanem a közönség körében is várva várt eseménnyé vált, amelyen a legújabb magyar játékfilmeket, kisfilmeket, dokumentumfilmeket, animációs alkotásokat és tévés produkciókat nézhetik meg. Hatalmas köszönet illeti a készítőket, hogy
a benevezett alkotásaik révén idén is színvonalas, változatos, színes programot kínálhatunk a nézőknek, rengeteg premierrel, négy napon át
– idézi a szervezők közleménye Csáky Attila fesztiváligazgatót.
Mint írják, az elmúlt esztendő rendkívül termékenynek bizonyult a hazai filmiparban. Szinte minden kategóriában záporoztak a nevezések. Ennek köszönhetően a MOZ.GO-n ismét izgalmas keresztmetszetet adhatnak a legfrissebb magyar mozgóképekből kezdve a közelmúlt mozis közönségsikereitől, a sok nézőt a képernyők elé csábító tévésorozatokon, tévéfilmeken át a különleges sorsokat, magával ragadó történeteket megörökítő dokumentum- és kisjátékfilmekig, illetve animációkig – olvasható a közleményben.
Mindezek mellett a 2025-ös MOZ.GO-n a száz éve született Makk Károlyra és Darvas Ivánra emlékezve műsorra tűzik például a Liliomfi, a Szerelem és a Mese a 12 találatról című filmeket.
Megünnepelhetjük a mozi születésének 130. évfordulóját is, számos, ritkán látott filmkülönlegességgel szeretnének a nézők kedvében járni.
Az éves magyar filmtermést felvonultató elsőszámú rendezvényt és szakmai találkozót immár ötödik alkalommal rendezi meg a Magyar Filmakadémiával együttműködésben a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. Június 18. és 21. között Veszprém, Balatonfüred és Balatonalmádi ad otthont a fesztiválnak. A három helyszínen közönségtalálkozók, szakmai beszélgetések, koncertek, valamint gasztronómiai és kulturális programok várják az érdeklődőket.
További részletek a MOZ.GO honlapján.
A Ma este gyilkolunk című film vetítése a 2024-es Magyar Mozgókép Fesztiválon (Fotó/Forrás: Magyar Mozgókép Fesztivál)