Nagy B. István (1933–2006) Munkácsy-díjas festőművész alkotóként, és - mint az egri Eszterházy Károly Főiskola Rajz–Vizuális-kommunikáció Tanszékének vezetője- művészetoktatóként is a kortárs magyar képzőművészet meghatározó egyénisége volt. Életműve jellegzetes képciklusokba rendezhető, melyekből kiemelkednek kései korszakának hitvallássá érett, gyakran magasztos szellemiséggel felruházott sorozatai: a transzcendens kékbe öltöztetett El Greco tanulmányok, a színesen lüktetető, hangulatbéli változásokat leképező Zsámbék-képek, a léthelyzeteket sűrítő Arcképcsarnok, vagy a bibliai témájú, moralizáló Izsák-képek.
Nagy B. István: El Greco-tanulmány (Fotó/Forrás: Pesti Vigadó)
A színek természeti valóságon túllépő függetlensége, monokróm harmóniája, a textiles múltból fakadó kivételes, aprólékos faktúraképzés, a feszített kompozíciós megoldások tudatos keresése, a különleges, oltárképszerű keretezés e festményeket kiemeli a látott világból. Nagy B. István művei nüánsznyi finomságú lelki rezdüléseket, mélységes fájdalmakat tapintatosan boncolgató, olykor finom (ön)iróniával átszőtt sugallatok, s azon túl, hogy önértelmezések, egyben az összemberiség szövetébe ágyazott tanítások.
Fejléckép: Nagy B. István: Ábrahám és Izsák - részlet (forrás: Pesti Vigadó)
hírlevél
