Vizuál

Csütörtöktől látható a mozikban Németország idei Oscar-nevezett filmje

2023.12.19. 11:30
Ajánlom
Ilker Çatak A tanári szoba című filmjének középpontjában egy általános iskolai tanárnő áll, akinek veszélybe kerül az állása, miután igyekszik elveihez hűen eljárni egy lopással gyanúsított diák ügyében. A film december 21-től látható országosan. 

A 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon két díjat is elnyert Ilker Çatak A tanári szoba című drámája, míg a Német Filmdíjon hét jelöléséből ötöt váltott elismerésre, egyebek közt a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb vágás kategóriájában is. Az izgalmas, sokrétű alkotás így olyan produkciót is megelőzött, mint az Oscar-díjas Nyugaton a helyzet változatlan, így nem csoda, hogy Németország 2024-ben ezt a történetet indította az Oscar-gála legjobb külföldi film kategóriájában.

A filmet korábban Magyarországon egyebek közt a Tanítanék Filmnapokon is láthatta a közönség, hamarosan pedig,

december 21-től országosan is debütál a mozikban.

A tanári szoba főszereplője, az elhivatott, fiatal Carla a hetedikesek osztályfőnöke egy németországi iskolában. A tanárok és a diákok multikulturális közegében viszonylagos nyugalom van, amíg az egyik gyereket meg nem gyanúsítják lopással. A tanárnő hisz a fiú ártatlanságában, és nem ért egyet kollégái nyomozási módszereivel, ezért saját kezébe veszi az ügyet. Cselekedete olyan eseménysorozatot indít el, amely az egész iskola életét felbolygatja. Az elveihez hű Carla sokkal nagyobb terhet vállal, mint azt elsőre sejtené: az egymással szemben álló tanulók, feldühödött szülők és tanárok konfliktusában akár az állását is elveszítheti.

A filmhez kapcsolódó Mozinet Nagylátószög-adásban Kovács Gellért Filmszerész ezúttal Köves Gábor újságíróval beszélgetett a tanárok, iskolák megjelenéséről a filmekben, valamint arról, mekkora a különbség Magyarországon és külföldön, ha egy tanár nehéz helyzetbe kerül. Mint Köves Gábor elmondta,

A tanári szoba bemutatja a demokrácia sok kicsi csapdáját.

Annak ellenére, ha minden nagyon jól működik, ez a 'jól működés' is tud olyat produkálni, amiből egyszerűen lehetetlen jól kijönni.”

Míg a Tanítanék Filmnapokon rögzített Nagylátószög-adásban Gyurkó Szilvia gyermekjogi aktivista és Tóth Jakab (Partizán) beszélgetett arról, mitől lesz egy iskola olyan hely, ahol az emberek – felnőttek és gyerekek egyaránt – jól tudják magukat érezni. A videóban Gyurkó többek között kifejti, hogy „amíg egy közösség nem jut el oda, hogy nem az a kérdés ki, mit, hol rontott el, hanem az, mi történt, addig nehéz változtatni.”

Forrás: Mozinet

Fejléckép: Jelenet A tanári szoba című filmből (Fotó/Forrás: Mozinet)

„Ez a film visszaadhatja a tanárok tartását” – interjú Krasznahorkai Ágnessel

Kapcsolódó

„Ez a film visszaadhatja a tanárok tartását” – interjú Krasznahorkai Ágnessel

Az Elfogy a levegő című film főszereplőjével életútjáról, belső motivációiról, a történet ijesztő aktualitásairól, valamint arról beszélgettünk, miért volt fontos, hogy felmutassanak egy igazán erős, szerethető és követhető tanárképet.

Új filmes podcastot indított a Mozinet

Új filmes podcastot indított a Mozinet

A Nagylátószög című podcastban Veiszer Alinda és Kovács Gellért Filmszerész adásonként különböző vendégekkel beszélget a forgalmazó filmjeiről. A kritikai elemzések mellett informatív, hétköznapi diskurzusokat szeretnének kialakítani.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Orbán János Dénes a Fideliónak: „Rajtam kívül senki nem bizonyított három sikeres operettel”

Orbán János Dénes szerint nem merül fel összeférhetetlenség amiatt, hogy az általa szakmailag vezetett KMTG több mint 410 millió forintért vásárolta meg kilenc művének felhasználási jogait. Fehér Renátó szerint az ügy túlmutat a jogdíjakon.
Könyv

Kiakadt a szakma: Orbán János Dénes saját szervezetétől kapott 412 millió forintot művei felhasználási jogaiért

A közpénzből gazdálkodó Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., amelynek szakmai vezetését Orbán János Dénes látja el, egy év alatt több száz millió forintot költött a Kossuth-díjas szerző műveinek felhasználási jogaira.
Zenés színház

„Sokunkban ugyanaz az érzés kavarog: szégyen” – megszólalt Fischl Mónika Orbán János Dénes ügye kapcsán

Fischl Mónika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, a Budapesti Operettszínház művésze közösségi oldalán reagált az Orbán János Dénes jogdíjkifizetései körül kialakult botrányra.
Zenés színház

Tanulás, fejlődés, változás – interjú Kolonits Klárával

„A bel canto királynője” – írták Kolonits Kláráról a német kritikusok a Roberto Devereux ulmi bemutatója után. A nemrég súlyos, daganatos betegségen átesett szopránt feltöltődésről és kedvenc rózsáiról is kérdeztük.
Színház

Kenéz Ágoston: „Felkészülünk Csehovra és Brechtre, a Micimackóra mikor készülünk fel?”

Kenéz Ágoston fiatal alkotó nehezen definiálja magát, de egy dolgot tud: gyereknek játszani ugyanakkora tét, mint felnőtteknek. A Fidelio-díjat elnyerő Ha már lúd… című előadás írójával és rendezőjével beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Mundruczó Kornél életműdíjat kap a palicsi filmfesztiválon

A szervezők közleményükben Mundruczó Kornélt a kortárs magyar film egyik legjelentőseb alkotójának nevezték. A szemlén szintén kitüntetik Rados Bajic szerb színészt. 
Vizuál hír

Magyar koprodukciót is díjaztak Karlovy Varyban

A szlovák-cseh-magyar koprodukcióban készült Forrás nyerte a nemzetközi filmkritikusok (FIPRESCI) díját a rangos szemlén. A fődíjat egy mianmari-cseh-francia alkotás kapta.
Vizuál gyász

Elhunyt Sam Neill

A Jurassic Park-filmekből ismert új-zélandi színész 78 éves volt, családja közleménye szerint halála hirtelen és váratlan volt. Sam Neill karrierje során több mint 150 filmben és sorozatban szerepelt.
Vizuál ajánló

A természet időtlensége – Ujváry Lajos festményei a Pesti Vigadóban

A Pesti Vigadó kiállítása a Munkácsy Mihály-díjas Ujváry Lajos születésének centenáriuma alkalmából mutatja be a 20. századi magyar festészet egyik meghatározó alkotójának életművét.
Vizuál hír

Rév Marcellt ismét Emmy-díjra jelölték

A magyar alkotót 2021 és 2022 után ismét az Eufóriában végzett munkájáért jelölték. A 78. Emmy-gála legnagyobb favoritja a Vészhelyzet Pittsbourghben című orvosi drámasorozat.