A kiállítás több szempontból is rendhagyó. Kezdenénk azzal, hogy Leonardónak egyetlen művét sem állítják ki - és ha elsőre azt gondolnánk, hogy ez becsapás, akkor nagyon tévedünk. Az ikonikus és világhírű alkotások bemutatása helyett a tárlat célja nem kevesebb, mint az itáliai polihisztor gondolkodásának feltárása annak végtelen sok elméletén, kutatásán, kísérletén és találmányán keresztül.

Amint ezt elfogadtuk, a második különlegesség, hogy mindezt nem egy, hanem három helyszínen oldották meg. A város főterén, az impozáns Széchenyi téren megépítették da Vinci soha el nem készült művét, a Sforza-lovat az eredeti tervek alapján, de más alapanyagból (nem az ötszáz éve elgondolt több ezer tonnányi bronzból, mivel az már akkor is némileg túlzás volt). A nyolc és fél méter magas, kevert anyagból készült lóban nyolcezer liter víz lötyög statikai megfontolásból. A Sforza-ló megvalósításának terveit és még sok egyebet megtekinthetünk a kiállítás további helyszínein. Pécs igazán pezseg, és remélhetőleg nem csak ezen a nyáron és tavaszon. A Zsolnay Kulturális Negyed, benne a Kodály Központ és a Pannon Filharmonikusok vagy a POSZT azt mutatják, hogy Pécs kulturális színterei nem csupán építészeti fejlesztések voltak, életre keltek és kulturális turisták százait vonzák a városba.

A gigászi ló többszöri megcsodálása után (a POSZT alatt rengetegszer elmentünk előtte) ellátogattunk a Modern Magyar Képtárba, hogy az esztétikai betevő után magunkhoz vegyük a szellemit is. Ahogy beléptem a Leonardo tervezőeszközeit és arányméréseit bemutató terembe az első gondolatom az volt, hogy miért is hisszük magunkat okosabbnak a középkor emberénél? Fogalmunk sincs, hogyan működik a tárgyak túlnyomó többsége, melyeket nap mint nap "profin" használunk. Hogy lehet egy tenyérnyi gép képernyőjét (mi az a képernyő?) megérintve fotózni (mi az a fényképezőgép?), internethez csatlakozni (mi az az internet?), telefonálni (mi az, hogy telefonálni?) és zenét lejátszani (mi az a zenelejátszó?). Erre itt egy ember, aki fél évezreddel ezelőtt a ma ismert eszközök felét megpróbálta feltalálni - és habár a kor tudományos és indusztriális elmaradottsága miatt csupán kevés esetben járt sikerrel, annyira döbbenetes tudás birtokában volt és olyan szinteken értette meg a természetet, az anatómiát, a tudományt, a technológiát és a művészetet is, hogy azt nehéz ép ésszel felfogni.

A Képtárban teremről teremre hatolunk be egyre jobban Leonardo szellemének elképesztő mélységeibe és azt érezzük, hogy a kiállított találmányai közül egyvalami hiányzik: az időgép. Őszintén döbbenetes, hogy mennyi mindenre rájött kvázi egyedül - előtte és utána évszázadokig senki nem rukkolt elő hasonló elgondolásokkal, így valóban olyan az egész, mintha időgéppel küldték volna vissza a 15. századba, ahol az akkor elérhető technológiából próbálta volna a mára már feltalált gépeket megalkotni. Kísérletei közül a tárlat mélyrehatóan elmagyarázza a repülőgép-szerkezetek elgondolásait, amely a madár és az ember anatómiai hasonlóságából fakad, elképesztő a Vitruvius-tanulmány, amelyben az emberi test arányait boncolja csontnál is mélyebbre hatolva. Csak hogy érzékeltessük, mennyire, íme egy idézet a (természetesen jobbról balra, szép leonardósan írt) könyvből:

"4 ujj tesz ki 1 tenyeret, és 4 tenyér tesz ki 1 lábat, 6 tenyér tesz ki 1 könyököt; 4 könyök teszi ki egy ember magasságát. Ezen túl 4 könyök tesz ki egy lépést, és 24 tenyér tesz ki egy embert. Az ember kinyújtott karjainak hossza megegyezik a magasságával."

Ez csak kevesebb, mint fél oldalt tesz ki a zseni megfigyelései közül, tehát el lehet képzelni, hogy mennyire megreccsentő szellemileg a tárlat teljes egésze. Leonardo keresi az összefüggéseket, a természet formáiban a tökéleteset, melyeket fonatmintákban, csomókban, háromdimenziós sokszögekben és anatómiai tételekben manifesztál. Számos tanulmányt készít a tökéletes egyensúlyi helyzetekről (festményein ezért is ilyen tökéletesek a bonyolult mozdulatsorok), az izmok működéséről (tudnivaló, hogy az olasz mester elég sokat boncolt akkoriban és ezt elég illegálisan tette), a freskóihoz szükséges szögszámításokat (hogyan kell elnyújtani egy homorú felületre festett alakot ahhoz, hogy az alulról szemlélő számára élethű legyen). Színtanulmányokat végez és szinte teljesen pontosan lemodellezi, ahogy a szemünkben megfordul a látott kép és képes egy városról madártávlati térképet készíteni anélkül, hogy lehetősége lett volna azt felülről látni. Az elméleteket gyakorlati kivitelezéseken, reprókon és videós magyarázatokon keresztül is segít jobban megérteni a tárlat.

Művészeti tanulmányaiban csakúgy, mint tudományos munkájában, mindennek hangsúlyos szerep jut. A fent említett arányokon és anatómiai megfigyeléseken kívül da Vinci külön könyvet állított össze az arcberendezésről, és a bizonyos arctípusok személyiségjegyeiről (keskeny ajak-rideg szív stb.), valamint az érzelmek teljes skáláját is lejegyezte és a festményeken használt térelhelyezéshez, színhasználathoz, kompozícióhoz vagy épp geometrikus szerkesztéshez is mind-mind mélyreható kutatásokat végzett és igazságokat állapított meg. A Képtár végén pár idézetet olvashatunk tőle, melyekben a festészetet minden művészeti ágak legnagyobbjának tartja, és ezt olyan remekül indokolja, hogy számos könyv is megjelent már kifejezetten ebben a témában.

A Martyn Múzeumban kifejezetten az automobillal foglalkozik a tárlat utolsó felvonása. Az első terem közepén élethű konstrukciót láthatunk a Leonardo által tervezett autóról, amelyet a huszadik században fejtettek meg teljesen, és az eredeti alaprajzok alapján, a mester által megadott fa- és fémtípusokból miniben el is készítették úgy, hogy működik: kis távolságokat automatán meg tud tenni. A következő teremben az emberre csatolható, lábbal és kézzel navigálható szárny tervét látjuk életnagyságban megvalósítva - a leírás elmondja, hogy Leonardo egyedül a tömegben tévedett, minden más szempontból tökéletes volt a konstrukció. A további termekben videókat láthatunk, melyek a Sforza-ló elkészítését és több festmény mélyreható elemzését mutatják be.

Intellektuálisan kifáradva lépünk ki a múzeum épületéből: nehéz megemészteni ennyi tudományos és művészi látnivalót, azt pedig még nehezebb, hogy ez egyetlen ember agyában volt tárolva - ehhez a mi századunkban szükség lenne pár terabyte tárhelyre, az biztos. Szívből ajánljuk a kiállítást, mert egyéni a koncepció és minden egyes méteren megdöbbenünk valamin. Csak készüljük fel, hogy egy da Vinci szintű mega-polihisztor fejében járkálni nem túl pihentető dolog. Viszont több mint érdemes.