Vizuál

Dán tragikomédia érkezik a mozikba novemberben

2023.11.02. 14:30
Ajánlom
November 9-től a Pannonia Entertainment forgalmazásában lesz látható a hazai mozikban Thomas Daneskov A vadember című alkotása, amelyben egymást váltják a bizarr szituációk és drámai felismerések a természetről, a férfiasság ostobaságairól.   

A vadember című film a forgalmazó közleménye szerint általánosan fedi le az Észak-európai filmnyelvet, ugyanis míg rendezője dán, addig a történet maga Norvégiában játszódik, így vegyül kissé a két ország filmművészete.

A történet szerint Martin (Rasmus Bjerg) kapuzárási pánikja elüt az átlagostól. Felszerelkezik egy íjjal és magára húz mindenféle állati bőrt, előidézve ezzel egy amolyan neandervölgyies kinézetet, amivel nekivág a norvég erdőknek, hogy ott éljen túl pár hetet függetlenül, messze feleségétől, Anne-től (Sofie Gråbøl) és gyerekeitől. Míg otthon már nagy erőkkel keresik, Martin találkozik a vadonban egy autóbalesetet szenvedő, szökésben és menekülésben is lévő drogdílerrel, Musával (Zaki Youssef), akivel hamar összebarátkoznak. Miközben egyiküket üldözi, másikukat pedig keresi a rendőrség, közösen barangolnak a kietlen fjordokon tovább. Útjuk során viszont fordulatos kalandokba keverednek, amelyekben az aggódó családon és a hivatalos szerveken kívül vérszomjas bűnözőkbe is botlanak, továbbá Martin se távozhat mindenhonnan fizetés nélkül, így ő olyan távlatokra vetemedik, melyeket a szürke hétköznapjaiban vele élők, de még saját maga sem gondolt volna.

Ebben a skandináv feketekomédiában egymást váltják a bizarr szituációk és a drámai felismerések az emberi természetről.

A különleges karaktereket felvonultató 104 perc a figurák pillanatain kívül környezetével is szemkápráztató, mivel a norvég külső helyszíneket eredetinek ható díszletekkel vegyíti a film. A férfiasság ostobaságait bemutató sztori tele van okos fordulatokkal és meglepő történésekkel, amik igazi dramedyhez illő hangulattal tálalják a mondanivalót. Thomas Daneskov a rendezés mellett társíróként jegyzi az alkotást, így

a dialógusok és a forgatókönyv egyéb részei tökéletes szinergiával valósulnak meg és tárulnak elénk

– írja a Pannonia Entertainment.

A 34 éves rendező didakta módon tanulta ki a szakmát, 2015-ös debütáló nagyjátékfilmjével pedig az Új tehetség Nagydíjat nyerte meg a Koppenhágai Nemzetközi Filmfesztiválon. A 2021-es A vadember a második mozifilmje, de a köztes időben sem tétlenkedett, ugyanis egy áldokumentarista, nyolc epizódos minisorozatot készített. Akárcsak neki, írótársának, Morten Papének sincs még itthon igazán ismert munkája, így mindjárt két tehetséges fiatal filmest ismerhetnek meg a film által a hazai nézők.

A vadember

dán vígjáték, 2021, 104 perc

Rendezte: Thomas Daneskov
Forgalmazza: Pannonia Entertainment
Bemutató: 2023. november 9.

Fejléckép: A vadember című film (Fotó/Forrás: Jonatan Mose / Pannonia Entertainment)

Az 5 legjobb jelenet dán filmekben

Kapcsolódó

Az 5 legjobb jelenet dán filmekben

Hátborzongatóan szép pillanatok tömkelegét lehetne felsorolni olyan rendezők, mint Lars von Trier, Susanne Bier, Thomas Vinterberg vagy Anders Thomas Jensen filmjei kapcsán. Szubjektív válogatásunkban összegyűjtöttük, ránk mely jelenetek tették a legnagyobb hatást.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Könyv

Beleolvasó – Krusovszky Dénes: A másik mozaik

Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. A hol hétköznapi, hol szürreális történetekben közös, hogy néha a legegyszerűbb dolgok tudnak a legrejtélyesebbek lenni. Olvass bele a kötetbe!
Klasszikus

Obermann völgye – a romantika vívódásai Fejérvári Zoltán és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén

A zongora áll a Szegedi Szimfonikus Zenekar április 20-i, zeneakadémiai koncertje középpontjában: az első rész létfilozofikus darabjai után Fejérvári Zoltán Budapesten először játssza Brahms 1. zongoraversenyét.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A takarítónők korán dalnak

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért emeli fel mindig a mutatóujját, ha valaki a társaságában negatív kritikával illetti az Animal Cannibalst. 
Vizuál ajánló

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.
Vizuál hír

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.
Vizuál ajánló

A magyar film napja: különleges vetítések és programok egy teljes héten át

Egy teljes héten át tartó, országos eseménysorozattá bővül a magyar film napja. Április 27. és május 3. között a vetítések mellett konkrét helyszínekre szabott rendezvények, filmtörténeti séták, valamint a fiatal alkotókat megszólító szakmai események is helyet kapnak.
Vizuál ajánló

A kortárs művészet disztópikus jövőképei a Ludwig Múzeumban

A Ludwig Múzeum új kiállításban megjelenő művek egyfajta fekete tükörként szolgálnak: nemcsak jelenünket látjuk bennük, hanem egy felsejlő jövővíziót is, így segítenek megérteni, milyen potenciális jövő az, amelyet szeretnénk elkerülni.