Vizuál

Dickens-filmadaptáció készül Olivia Colmannal a főszerepben

2022.02.22. 17:30
Ajánlom
Azt ugyan még nem tudhatjuk, hogy a februárban kezdődött forgatás egyik főszereplője, Olivia Colman elnyeri-e hamarosan a második Oscar-díját, annyi azonban bizonyos, hogy az FX és a BBC közös Dickens-filmjében ő alakítja majd az örök mátkaságra ítélt Miss Havisham-et. A Szép remények hat epizódban kerül a nézők elé.

A két csatornának nem ez az első együttműködése Dickens ürügyén: 2019-ben egy háromrészes minisorozatot készítettek az író talán legismertebb alkotásából, a Karácsonyi énekből, és úgy hírlik, további Dickens-munkák megfilmesítésének terve is felmerült a két cég között. A Szép remények irodalmi alapanyagának mozivászonra alkalmazásáról most is – akárcsak a Karácsonyi ének esetén – Steven Knight gondoskodott. A történetben szereplő árvaházi fiút, Pipet Fionn Whitehead alakíta majd – vele korábban például a Dunkirkben vagy az ikonikus Fekete tükör-sorozatban is találkozhattunk. Előbbiért és a The Children Act-ban nyújtott alakításáért az ifjú színészt 2017-ben nominálták az angol filmkritikusok díjára és az Empire Awards-ra is. Az örök menyasszonyt, Miss Havishamet az Oscar-díjas Olivia Colman játssza majd.

A Szép remények nem véletlenül tartozik Dickens leggyakrabban színre vitt munkái közé: ez a késői műve nem egyszerre, hanem folytatásokban jelent meg Dickens hetilapjában; a néhai olvasók is élvezhették a hiány keltette feszültségfokozást.

A regény ötvözi mindazt, ami a 19. századi közönséget, s úgy fest, a 21. századit is izgatja: szenvedély, dráma, pénz és végletek nagyívű összjátéka, valamint remekbe szabott karakterek teszik igazán izgalmassá a cselekményt. Nem véletlen, hogy a Szép reményeket már többen vászonra vitték, legutóbb is egy angol adaptáció (2012) idézte fel a 19. század elején játszódó, romantikusan áradó történetet, akkor a főszerepekben Helena Bonham-Cartert, Pipként pedig Jeremy Irvint láthatta publikum.

Forrás: Könyves Magazin

Fejléckép: Olivia Colman (fotó: Maria Moratti / Getty Images Hungary)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Elhunyt Ryan O’Neal

A hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja nyolcvankét éves korában hunyt el, halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be. Az Oscar-jelölt színész karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Stanley Kubrick vagy Peter Bogdanovich.
Vizuál

Sandra Hüller, Mads Mikkelsen és Tarr Béla is Európai Filmdíjat kapott

A 36. Európai Filmdíjak abszolút győztese Justine Triet Egy zuhanás anatómiája című drámája lett, amellyel többek közt a legjobb film és a legjobb rendező díját is elnyerte. Az eseményen tiszteletbeli életműdíjat adományoztak Tarr Béla Kossuth-díjas rendezőnek. 
Vizuál

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár

A magyar származású francia képzőművész halálhíréről a párizsi Pompidou Központ számolt be. Vera Molnárt a számítógépes művészet úttörőjeként tartják számon.
Könyv

Adománygyűjtő estet szervez a Szépírók Társasága

A négyszáz tagot számláló irodalmi-kulturális szervezet szegedi, valamint emigrációban élő tagjai olvasnak fel december 14-én a Grand Caféban. A Szépírók Társaságát egyúttal online is támogathatjuk. 
Színház

„A valódi csoda az, ha képes vagy találkozni önmagaddal” – interjú Kerkay Ritával A kék hajú lány előadásról

Két szereposztással mutatták be a közelmúltban a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadását. Az alkotói folyamatról, a karakterek kapcsolatáról és az üzenetről beszélgettünk Kerkay Rita rendezővel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Mese életről, halálról és a barátságról – tíz év után jelentkezik új filmmel a legendás Mijazaki Hajao

Január 4-től láthatja a közönség a hazai mozikban a japán anime kultikus alakjának legújabb, önéletrajzi ihletésű filmjét. A fiú és a szürke gém című film főhőse egy olyan világba keveredik, ahol megszűnik a halál. 
Vizuál ajánló

Ismerje meg közelebbről Gustav Klimt leghíresebb festményét!

December 14-től látható a hazai művészmozikban az Exhibition on Screen művészeti dokumentumfilm-sorozat legújabb epizódja, amelyből Gustav Klimt leghíresebb, A csók című festményét ismerhetjük meg közelebbről.
Vizuál gyász

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár

A magyar származású francia képzőművész halálhíréről a párizsi Pompidou Központ számolt be. Vera Molnárt a számítógépes művészet úttörőjeként tartják számon.
Vizuál gyász

Elhunyt Ryan O’Neal

A hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja nyolcvankét éves korában hunyt el, halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be. Az Oscar-jelölt színész karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Stanley Kubrick vagy Peter Bogdanovich.
Vizuál hír