Vizuál

Dobozba zárt Kolodko – gerillaakció áldozata lett a gerillaművész

2022.04.12. 14:55
Ajánlom
Pólya Zsombor képzőművészt zavarta Kolodko Mihály Roskovics Ignác-szobra, ezért bedobozolta.

„Szeretném azt gondolni, hogy nem ez jellemzi a budapesti ízlést, ezért bedobozoltam” – kommentálta Pólya az akciót, melyről az Instagramon egy videót is feltöltött.

Később egy kommentben megmagyarázta tettét:

„Bedobozolásom a megsemmisítésre semmisítéssel, azaz törléssel felelve szabadítja fel a teret, így érvényre- és levegőhöz juttatva a Duna-part látképét”

– írja, hozzátéve, hogy akciójával egy szükségtelen természetbe való emberi beavatkozást szeretett volna visszavonni, egyúttal javasolja további szobrok bedobozolását, hogy „ne csak a narcisztikus önmagunkkal szembesüljünk folyamatosan”.

A gerillaakció áldozatává vált, Dunakorzón található Roskovics Ignác-szobor – amely a festőt alkotás közben ábrázolja – másolat, eredetije 2012 óta Ungváron látható. A két mű között a különbség csupán annyi, hogy a vásznon az adott helyszín – Ung, illetve a Lánchíd és a Duna – látható.

Pólya Zsombor szerint ez többszörösen hazuggá teszi a szobrot, hiszen Roskovics biztosan nem festett ilyen módon egy képet sem.

„Jelentéktelen, harmadlagos tákolmány, a festészet közérthető és perverz metaforája, nem műalkotás, így műélvezeti értéke sem lehet.” – tette hozzá a képzőművész, megjegyezve, bízik benne, hogy nem ez jellemzi a budapesti ízlést.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Pólya Zsombor (@zsombor_polya) által megosztott bejegyzés

 Fejléckép: a bedobozolt Kolodko-szobor (fotó: Pólya Zsombor / Facebook)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Martha Argerich, Mischa Maisky és Fazil Say is fellép a 10. Cziffra Fesztiválon

A 2025-ben 10. jubileumát ünneplő Cziffra Fesztivál különösen gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket. A mintegy 40 eseményt számláló ünnepi hangversenysorozat ősszel, Cziffra György születésnapjához kapcsolódóan indul Oslóban, Budapesten és Londonban.
Zenés színház

Nézzen bele ön is Mundruczó Kornél müncheni Tosca-rendezésébe!

A neves film-, színházi és operarendező következő premierjét május 20-án tartják a Bajor Állami Operaházban. A produkció egyik júliusi előadása online közvetítésben is megtekinthető majd.
Színház

Bíró Kriszta első rendezése és Gálffi László önálló estje az Örkény Színház jubileumi évadában

Meghirdette 2024/25-ös évadát az idén húszéves jubileumát ünneplő Örkény Színház. A szezon során a kortárs művek ismét nagy szerephez jutnak, hét ősbemutatóval is készülnek.
Zenés színház

Elhunyt Jantyik Csaba

Az ötvenkilenc éves színművészt, a Budapesti Operettszínház társulatának tagját hosszan tartó betegség után, május 16-án érte a halál – tette közzé a hírt az intézmény.
Jazz/World

Ritka hangszeren játszik konkoi az új live session videójában 

Harmóniumra írt dalt ad elő konkoi új videójában. A most megjelent live session videóban szereplő hangszert legközelebb május 24-én, a Fiumei úti sírkertben hallhatja a közönség. Videópremier.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A híd, ami megmaradt

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal az európai uniós csatlakozás kapcsán Budapest hídjainak történetét idézi fel.
Vizuál hír

„Úton lenni boldogság, megérkezni halál” – film készül a 80 éves Hobóról

Zenés road movie forgatása indul Földes László Hobo monumentális életművéről a Nemzeti Filmintézet támogatásával. A mintegy nyolc évtizedes életutat megfilmesítő Nem lehet két hazád forgatókönyvírója Turczi István, rendezője pedig Szalay Péter.
Vizuál ajánló

Gyereknap, ahol a szülők is lehetnek gyerekek! Játsszunk EGYÜTT a Néprajzi Múzeumban!

Május 20-ig kedvezményes jegy a város legsokoldalúbb gyereknapi mulatságára! A Néprajzi Múzeum május 26-án délelőtt tizenegy és délután öt óra között várja a családokat.
Vizuál ajánló

Júniusban ismét házhoz jönnek a japán filmek

Június 5. és július 3. között a kortárs japán filmművészet számos remekművét nézhetjük meg ingyenesen a JFF Online Japán Filmfesztivál során, ugyanakkor a kínálatban helyet kapott például Kinosita Keiszuke Tizenkét szempár című klasszikusa is. 
Vizuál ajánló

Őszi ének – Véssey Gábor lírai festményei a Pesti Vigadóban

Május 10-én nyílt meg a Munkácsy Mihály-díjas Véssey Gábor munkáit bemutató tárlat a Pesti Vigadóban. A július 7-ig látogatható kiállítás a 75 éves művész legújabb alkotásait vonultatja fel.