Vizuál

Dobozolt kor-képek

2017.02.03. 13:58
Ajánlom
Prutkay Péter képzőművészt közel fél évszázada foglalkoztatják a dobozba zárt tárgyösszeállítások, amelyeket "dobozolt kor-képeknek" nevezett el. Ez a műfaj kiterjeszti a kollázs fogalmát a tárgyakra: az önhatalmúlag egymás mellé rendelt objektumok megváltozott jelentéstartalommal ruházzák föl és emelik a művészet szférájába a hétköznapi tárgyainkat.

„A művészet birodalma tágul, az egészségé és ártatlanságé zsugorodik ezen a földön, ami még megmaradt belőle, azt gondosan konzerválni kellene... - foglalta össze Prutkay Péter „dobozolt kor-képeinek" lényegét Keppel Márton művészettörténész a kiállítás megnyitóján Thomas Mann Tonio Kröger című elbeszélését idézve. A kiállítás visszatekintés közel öt évtized képzőművészeti munkásságára Prutkay Péter 70. születésnapjának kapcsán.

A művésznek, aki az MMA rendes tagja húsz évvel ezelőtt, ebben az épületben, az akkori Vigadó Galériában volt már egyéni kiállítása. „A képzőművész kezdettől fogva erősen

törekedett arra, hogy tartózkodjon a kortárs alkotóművészek kifejezőkészségének befolyásától, ezért autodidakta módon sajátította el a szakma fortélyait,

műfajhatárokat feszegető kísérletező szemlélettel. A populáris kultúra és a divatos stílusirányzatok kínálta talmi elismerés nem csábította, mindazonáltal szilárd értékrendjéből egy jottányit sem engedett"- mondta el a művészettörténész.

Az 1960-as évek végétől színre lépő Prutkay a sokszorosító grafika legkiválóbb kortárs alkotói között vívott ki elismerést lenyűgöző szakmai precizitásának köszönhetően. A 70–80-as években készült politikai ihletésű munkákon megalkuvás nélkül fogalmazza meg a morális felelősségvállalás nélkülözhetetlenségét és a hatalom természetének valódi sajátosságait.

Közel fél évszázada foglalkoztatják dobozba zárt tárgyösszeállítások, amelyeket „dobozolt kor-képeknek" nevezett el az alkotó, mindazonáltal kifejezésmódjának kizárólagos területévé a 2006-os rendőrattak óta váltak ezek a kompozíciók. Technikáját tekintve ez a műfaj kiterjeszti a kollázs fogalmát a tárgyakra: az önhatalmúlag egymás mellé rendelt objektumok megváltozott jelentéstartalommal ruházzák föl és emelik a művészet szférájába a hétköznapi tárgyainkat.

A tárlaton Prutkay munkáit tárgykörök szerint csoportosítva helyezték el a kiállítótér falain és a termekben.

A hagyomány és a modernitás szoros kapcsolatban vannak egymással és dialógust folytatnak"

– emelte ki Keppel Márton. – Az átélt társadalmi korkép kimerevítése és pillanatképének rögzítése által lényegülnek át tárgy-együttesei ereklyékké, amelyek szakralitásuk elvesztésével a mondanivaló szellemi hordozóivá válnak. A művész önjellemzése a megőrzött tárgyi emlékek rekvizitumai, amely az alkotó és az alkotás egységének szétválaszthatatlanságából fakad."

A doboz-képek tematikája szerteágazó: az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, I. világháború, 1956-os forradalom, szent és profán, a „plázakultúra" és fogyasztói társadalom.

A sokszorosított grafikák kérdésfelvetései az ökológiára, természetvédelemre, bürokráciára és nemzeti sorskérdésekre összpontosítanak. 

Grafikáktól a dobozképekig

2017. január 19.– március 12. 

Vigadó Galéria V. emeleti kiállítóterem

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Klasszikus

„A kezdetekben minden zene kamarazene volt”

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás világhírű hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémiát július 23-29-ig rendezik a Liszt Ferenc Zeneakadémián.
Zenés színház

Lőrinczy György: Ezen az úton mennék tovább

Az Operettszínház főigazgatója büszke arra, hogy sokszínű intézményt vezethet és újfajta közönséget vonz a színházuk. A kultura.hu-nak adott interjúban azt is bejelentette, újra pályázik a vezetői pozícióra.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál múzeumok éjszakája

Múzeumban eddig soha nem látott Munkácsy-kép Szegeden

Az Egy tál meleg leves című festmény egy magángyűjtemény része. Egyelőre csupán a Múzeumok Éjszakáján láthatja a közönség.
Vizuál kulisszatitkok

„Itt mindenki beavatott lesz”

Interjú Turnai Tímeával, a PIM-Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet gyűjteményvezetőjével, a Kulisszatitkok, színház kívül-belül tárlat és programsorozat kurátorával.
Vizuál múzeumok éjszakája

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Vizuál india

Nézze élőben, hogy készül egy festmény!

Egész héten a Hopp Ferenc Múzeum kertjében fest Abhishék Szingh indiai művész, aki nemcsak szívesen veszi a látogatókat, de be is vonja őket az alkotásba.
Vizuál plakát

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.