Vizuál

Dundi Ádám, dundi Éva

2010.10.01. 17:30
Ajánlom
Fernando Botero kolumbiai festő képeiből nyílt kiállítás a Szépművészeti Múzeumban.

„Mit látsz Laca? Egy nagy segget látok!" mondja az A.E Bizottság klasszikusa, és ez az első vizuális élmény a Botero kiállításnál is. A Szépművészeti Múzeum oldalát ugyanis egy hatalmas hátulról ábrázolt női akt díszíti, amin nehéz lenne nem észrevenni a hölgy igen csak terebélyes hátsóját?, tomporát?, fenekét?, ki minek szereti nevezni egy nő eme testrészét. Ilyen méreteknél popsinak biztos nem.

Ám míg a Bizottság minden fentihez hasonló megnyilvánulása a szex és az erotika körül forgott, addig az 1932-ben született kolumbiai művész, Fernando Botero, esetében ez nem merül fel. A hatalmas méretű férfiak és nők, még ha nem is visel mindegyik ruhák, ugyanis alapvetően nem valamilyen szélsőséges szexuális irányultság kedvéért terebélyesek. Mint maga a megnyitón maga Botero is elmondta, képeinek célja, hogy bemutassa az élet szépségeit, emellett a grandiózus alakok ábrázolása, akár a festmények, akár a szobrok esetében, monumentalitást és tömeget hivatottak kifejezni. Nem kövérséget, csak az élet súlyát.

Persze nehéz ezeket az alakokat, szuper vékony modelleken szocializálódott szemünkkel nem kövérnek látni, bár szuper vékony modellek nélkül is. Ami azonban biztos, hogy itt szó sincs lesajnált kövér emberekről. Botero inkább a klasszikus párosítást hozza, miszerint a kövérek vidámak, emellett érdekes tapasztalás, hogy egy idő után mennyire nem tűnnek kövérnek a festmények alakjai, ahogy az is, hogy nem is olyan felhőtlenül vidámak ezek a képek, illetve hogy a belőlük áradó derű nem feltétlenül a duzzadó sonkáknak köszönhető.

Mielőtt azonban levonnánk a nagy végkövetkeztetéseket, érdemes végigvenni, hogy mit is láthatunk a sztár-képzőművész kiállításán. A cél egy vidám kiállítás létrehozása volt, ezt a célt pedig Dragon Zoltán kurátor maradéktalanul teljesítette, plusz még egy kis áttekintést is kaphatunk a Boterót leginkább foglalkoztató témákról, jellegzetességekről. Ez utóbbiakról szólva meg kell említenünk, hogy Boterónak egy stílusa és egy korszaka van, ebben alkot már jó pár évtizede, különböző témákat megörökítve ezen közben.

Ezek közé tartozik például a klasszikusok újrafestése, amiből az első teremben láthatunk ízelítőt. Az újrafestett elődök között természetesen helyet foglal Goya és Velázquez, de nem maradt ki Rubens, Raffaello vagy Van Eyck Arnolfini házaspárja sem. Erről a metódusról Botero azt vallja, hogy „ha egy művész alkotását használjuk modellként, az olyan mintha a mű festői erejével mérnénk össze magunkat."

A következő termekben viszont már saját témáit találjuk. Cirkuszosok, kocsmázók, papok, matadorok (maga Botero is annak tanult egy ideig) férfiak, nők és csendéletek lógnak a falakon, amiket pár szobor kísér a termek közepén, olyan formákkal, hogy ember legyen a talpán, aki nem szeretné azonnal megsimogatni azokat. Mindannyian nagyok, duzzadók, túlcsordulók és színesek, de hogy boldogok lennének?

Míg a hétköznapjainkban központi szerepet tölt be a test és annak súlya, addig Botero világában jóval kiegyensúlyozottabbak a dolgok. Mivel mindenki nagy, ezen már nem kell aggódniuk, ehelyett van idejük táncolni, piknikezni, szomorúnak vagy szerelmesnek lenni, egy szóval élni, valósan és szenvedélyesen.

Bár a Szépművészeti profiljába nem nagyon vág egy kortárs kiállítás, mégis nagyon hálásak lehetünk, hogy elhozták nekünk Fernando Botero alkotásait Budapestre, különösen hogy ősszel tették ezt. Nincs az az esős délután, amin ne segítenének a lenyűgöző színvilágú képek. Ha pedig egy kicsit több időt szánunk a képekre, észrevehetjük a finomságait is, az idill mögötti iróniát és hogy ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, nem feltétlenül a tökéletes (vagy annak vélt) testen át visz az út.

Fernando Botero képei

Szépművészeti Múzeum

Nyitva: 2011. január 23-ig

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

A néző bosszantása és kényeztetése – jegyzetek az idei POSZT-ról

Ha valaki valóban egy fesztiválra kíváncsi, arról szeretne összbenyomást kapni, leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Csak látszólag egyszerű megoldás, hogy módszeresen végignézi valamennyi előadást.
Zenés színház

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Tánc

40 évesen Júliát táncolni? Nem lehetetlen!

Kenneth MacMillan Rómeó és Júlia-koreográfiájának címszerepében debütál New Yorkban a 40 éves ragyogó szépség, Stella Abrera.
Zenés színház

Bartók Plusz Operafesztivál: Rohanok koncertről koncertre

Milyen jó is azoknak, akik nem szeretik a klasszikus zenét! Jaj nem, persze nem úgy értem, szóval milyen könnyű is azoknak... Hm, nem, nem könnyű, sőt... Akkor meg milyen jó azoknak, akik két-három helyen is tudnak lenni egyszerre! Olyan meg nincs...
Vizuál

Hollywood elfeledett férfi ikonja

James Dean és Marlon Brando mellett a legnagyobb sztárok közé tartozott - míg rájuk azonban ma is emlékszünk, Montgomery Cliftnek csak zseniális filmjei maradtak fent.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál frida kahlo

Frida Kahlo személyes tárgyai a Victoria és Albert Múzeumban

A Frida Kahlo: Making Her Self Up (Hogyan építette fel magát Frida Kahlo) című kiállítás több mint 200 tárgyat mutat be a művész mexikóvárosi szülőházából, a Kék Házból, ahol 1954-ben, 47 éves korában meghalt. Festményei július elején Budapestre érkeznek.
Vizuál pályázat

Indul a második Budapest Art Mentor Képzőművészeti Program

Július 7-ig lehet jelentkezni az ősszel induló képzésre, ahol a képzőművészeknek személyre szabott segítséget nyújtanak karrierjükben.
Vizuál pesti vigadó

Kulisszatitkok – színház kívül-belül

Csoportos tárlat és programsorozat 70 színházi iparművész 150 különleges alkotásával a Vigadó Galériában.
Vizuál hollywood

Hollywood elfeledett férfi ikonja

James Dean és Marlon Brando mellett a legnagyobb sztárok közé tartozott - míg rájuk azonban ma is emlékszünk, Montgomery Cliftnek csak zseniális filmjei maradtak fent.
Vizuál amszterdam

Virtuális túrán járható be Anne Frank egykori rejtekhelye

A kamaszlány naplójában részletesen leírja az amszterdami házat is, ahol családjával bujkált a nácik elől. Anne születésének 89. évfordulójára az azóta múzeumként működő épület virtuálisan bárki számára bejárhatóvá tette a szobáit.