Ő a következőképpen foglalja össze nézeteit a hagyományos műformák konvencióit megkérdőjelező Záborszky művészetéről:

„Záborszky Gábor pályafutása rendkívül egyenletes és kiegyensúlyozott. Következetes könnyedséggel épül egymásra kép, objekt, installáció, grafika, szobor, anyag és forma. Ez a következetesség a legkevésbé jelent egyhangúságot, a témák és formák folyamatosan, logikusan és invenciózusan változnak, egymásra épülnek, az előrelépést visszafordulások követik. Egy-egy motívum felmerülését egy későbbi művön a kibontás követi, majd újra és újra előkerül, felgazdagodik, avagy letisztulva tovább él.

Nincsenek nagy kilendülések, kevéssé érintik festői felfogását a negyven év külső történései – a világban és művészetben –, mert a művészetről való felfogása, ideája rendíthetetlen és következetes. Önmagából építkezik, meditatív művészetére, világfelfogására és értelmezésére a külvilág alig van befolyással. Festői építkezése valójában zenei, a fúga struktúrájával írható le munkássága: van Guida (főtéma), Riposta (felelet), és Repercussio (kidolgozás). Keskeny ösvényt használ, az esztétizálás és a képi brutalitás határán jár folyamatosan. Durva természeti anyagai és csillogó szépségű faktúrái kimért, különös egyensúlyt képesek teremteni. Ez Záborszky művészetének lényege.”

Záborszky Gábor: Fúgák. Guida – Riposta – Repercussio. Január 29.–február 28., Ludwig Múzeum

Záborszky Gábor: Leporello, 1978 (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)

Záborszky Gábor: Erről álmodtam, 2008 (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)

Záborszky Gábor: Álomkapu, 2000 (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)

Záborszky Gábor: Elefántkirály, 2014 (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)

Záborszky Gábor: A történelem kapuja, 1996 (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)