Vizuál

Eddig ismeretlen felvételek a Polgár lányokról szóló filmben

2017.05.24. 15:02
Ajánlom
Gyerekkoruktól megfosztott kis felnőttek, az apa ambíciójának áldozata vagy a magukban rejlő lehetőségeket maximálisan kihasználó zsenik? A nyolcvanas években az egész ország azt találgatta, hogy Polgár László elrontotta-e a gyerekei életét vagy bebizonyítja, hogy megfelelő neveléssel bárkiből lehet zseni.

Ami igazán izgat, az nem annyira a sakkjáték mint a család és az egyének története.

- nyilatkozta a Yossi Aviram, a Polgár Lányok című dokumentumfilm rendezője. "A sakk hátteret szolgáltat, ürügy egy megragadó családregény elmesélésére.  Ez a film a sakkról szól, de nem sakk-film. Egy család bámulatos és emberi története, amely a sakk körül forog, ugyanakkor egyetemes egzisztenciális problémákat vet fel: a gyermeknevelést, a nemek különbözőségét, a szeretet erejét, valamint az "élhető létezés" és a "folyamatos teljesítés" közötti ellentmondást”. 

Polgár Zsuzsa, Zsófia és Judit mindenkinek a "Polgár lányok" maradnak, bár már mindhárman a negyvenes éveikben járnak, és maguk is családanyák. A kislányokról pedagógus szüleik már a születésük előtt eldöntötték, hogy sakkfenomének lesznek. 

Édesapjuk egyesek szerint "ellentmondásos kísérlet"-be kezdett, amikor saját módszerét alkalmazva be akarta bizonyítani, hogy

a "zsenialitást" meg lehet szerezni és a megfelelő neveléssel bármely egészséges gyermek zsenivé fejleszthető.

Mára valamennyien felnőttek, visszavonultak, így némi rálátással mesélnek arról, hogy milyen volt az ország által figyelt kísérlet belülről, kényszernek érezték-e a gyakorlást és hiányzott-e az átlagos gyerekkor? A filmben Zsuzsa, Zsófi és Judit mellett megszólalnak a szülők, egykori edzők, de számos archív felvétellel is illusztrálják az elmondottakat, hisz a tévé kamerái előtt nőttek fel.

A filmből kiderül, ahhoz hogy a család életmódja ennyire eltérjen a Magyarországon abban az időben megszokottól, nem volt elég az elhatározás. 

A szülőket a hatóságok rendszeresen fenyegették börtönnel, a gyerekeket pedig intézetbe akarták vinni, amiért a szocializmusban elfogadott modell helyett más utat jártak.

Kételyek merültek fel a három lánnyal szemben a sakksport berkein belül is, épp a nemük miatt. Polgár László állította, Zsuzsa, Zsófi és Judit férfiakkal is felveszik majd a versenyt. Elutasította a hetvenes-nyolcvanas években teljesen elfogadottnak tekintett elképzelést, miszerint a nők agya nem képes olyan magas szintű gondolkodásra, ami a sakkhoz szükséges, vagy legalábbis csak a saját ligájukon belül rúghatnak labdába. Polgár Zsuzsa egy TEDx előadáson mutatta nevetve az Igor Kaszparovval készült interjút, ahol a férfi a magyar sportriporter kérdésére majdnem lehetetlennek nevezte, hogy az akkor 11 éves lánnyal játsszon egyszer.

A lányok példája bebizonyította, hogy apjuknak igaza volt, sorra nyerték a versenyeket és lettek nagymesterek a férfiak között is.  A siker ellenére azonban egyikük sem neveli eszerint az elv szerint a saját gyerekeit. "Ők nem akarják vállalni azt a munkát, amit a felségemmel mi fölvállaltunk" - mondta el Polgár László egy interjúkérdésre.

Nálunk a gyerekek körül forgott  minden. Elkezdtük a napot reggel 6-kor és este 10-ig ők voltak a központban. Ők nem vállalják, kirándulni, szórakozni, táncolni akarnak."

A Polgár lányok

A filmet már 2014-ben bemutatták a jeruzsálemi filmfesztiválon, Magyarországon épp a rengeteg archív felvétel jogi hátterének rendezése miatt mutatták be csak 2017 májusában. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban május 27-én tűzik ismét műsorra.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Ókovács Szilveszter marad a Magyar Állami Operaház főigazgatója

A Kulturális és Innovációs Minisztérium közzétette: Csák János miniszter ismét Ókovács Szilvesztert választotta, hogy a 2023–2028-as ciklusban betöltse a Magyar Állami Operaház főigazgatói tisztségét. FRISSÍTVE!
Színház

Ha nyár, akkor irány a Városmajor! – színes kínálattal várják az érdeklődőket

Hatvan programmal, egyebek közt zenés és prózai előadásokkal, operettel, táncprodukciókkal, látványos gyerek- és felnőtt koncertekkel, tematikus sétákkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Emléktáblát avattak Ligeti György egykori lakhelyén

1948 és 1956 között lakott az Alkotmány utca 4. szám alatt Ligeti György. A zeneszerző születésének századik évfordulója alkalmából az épület falán emléktáblát avattak.
Vizuál

Muhi András a Magyar Filmművészek Szövetségének új elnöke

A producer Tarr Bélát váltotta a szövetség élén, akit a közgyűlés egyhangú szavazással tiszteletbeli elnöknek választott meg.
Színház

Világhírű művészekkel és számos bemutatóval várja a közönséget az idén 85 éves Margitszigeti Színház

Mintegy száz program, köztük opera-, balett-, operett- és musicalbemutatók, valamint koncertek színesítik az idei nyarat a Margitszigeti Szabadtéri Színházban, amely a 10. Színházi Olimpia záróeseményének is otthont ad.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Magyar siker Cannes-ban – mutatjuk a fesztivál legnagyobb nyerteseit

A világ legrangosabb fesztiváljának fődíját Justine Triet francia rendező kapta, aki filmjében a független nőket érintő társadalmi előítéleteket vizsgálja. Buda Flóra Anna 27 című animációs filmjét a legjobb rövidfilmnek választották.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Egy legenda mind felett

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Most azt meséli el, amikor Tina Turner 1996-ban a feje fölött énekelte el a Golden Eye-t.
Vizuál hír

Muhi András a Magyar Filmművészek Szövetségének új elnöke

A producer Tarr Bélát váltotta a szövetség élén, akit a közgyűlés egyhangú szavazással tiszteletbeli elnöknek választott meg.
Vizuál ajánló

Haláltánc címmel láthatók Reigl Judit utolsó munkái a Szépművészeti Múzeumban

Reigl Judit utolsó grafikai sorozatának bemutatásával tiszteleg a száz éve született, világhírű képzőművész előtt a Szépművészeti Múzeum kiállítása. A rajzok mellett a művészt inspiráló képek is szerepelnek a tárlaton.
Vizuál ajánló

Ingyenesen nézhető filmekkel tiszteleg a nyolcvanéves Ternovszky Béla előtt a Filmintézet

A Kossuth-díjas művész legendás Macskafogó-filmjei mellett egy kevéssé ismert, számos nemzetközi díjjal elismert rövidfilmjét is láthatjuk a FILMIO felületén. .