Vizuál

Eddig ismeretlen Munkácsy-kép Pécsett

2019.09.24. 15:00
Ajánlom
Két újabb alkotással, köztük a nagyközönségnek eddig soha be nem mutatott Erdőrészlet II. című festménnyel bővült a Munkácsy Mihály műveiből májusban nyílt és november 10-ig látogatható kiállítás a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed m21 Galériájában.

A tárlaton Munkácsy festményei, több rajza, tanulmánya, vázlatai és az életét dokumentáló fotóanyag is szerepel, a két festmény mellett 58 mű és mintegy 20 fotó látható. A Pákh Imre magyar-amerikai műgyűjtő kollekciójába tartozó alkotásokból nyílt kiállítás teljes képet adott a művész munkásságáról - mondta el Boros Judit, a tárlat kurátora. Hozzátette: a gyűjtő igazi különlegességekkel gazdagította a tárlatot.   

Az egyik kép, az Erdőrészlet II. című alkotást Párizsban festette a művész 1872-ben, azt korábban a nagyközönség előtt nem állították ki, magángyűjtemény részét képezte.     

A kurátor szerint Munkácsy Mihály az 1870-es évek elején az aranyéremmel jutalmazott Siralomház után elbizonytalanodva, szorongva, újabb nagy kompozíciókon töprengve tájképeket festett. Az Erdőrészlet több vázlata, változata is ebben a korszakban készült. Az őszi, téli borongós, egyben fénysugarakat is megörökítő Erdőrészlet II. című tájkép bensőséges, intim hangulatot áraszt - mondta Boros Judit, aki szerint a "festő lelkiállapota egybemosódik a természeti motívummal".

DSOKI20190924008-145314.jpg

Munkácsy Erdőrészlet II. (b) és A bogrács (j) című festménye a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed m21 galériájában, Pákh Imre magyar-amerikai műgyűjtő gyűjteményében 2019. szeptember 24-én. (Fotó/Forrás: MTI/Sóki Tamás)

A másik alkotást 2005-ben láthatta már a közönség a Magyar Nemzeti Galériában. A festő szintén fiatal korában, Budapesten készítette biedermeier hagyomány alapján A bogrács című munkáját, amely egy komikus esemény pillanatképe.

A vacsorát főző menyecske rémülten látja, hogy egy arra szaladó kutya feldöntötte a tűzön rotyogó bográcsot, miközben társa az ebédhez hívja a távolban dolgozókat.     

A kép kiváló zsánertéma, amelyet a fiatal festő zseniálisan oldott meg: a klasszicizáló biedermeier jegyeken túllépve egyszerre kelt komikus és komoly, monumentális és dinamikus hatást. Érdemes szerinte külön figyelmet fordítani a nyújtózkodva integető alak könnyed, ívelt mozdulatára, amely talán nem véletlenül idézi fel az 1863-ban megtalált szamothrakéi Niké szárnyaló alakját.     

A ZSÖK m21 galériája történetében a Munkácsy-tárlatot látták a legtöbben az utóbbi tíz évben - számolt be Vincze Balázs, a kiállítás helyszínét üzemeltető Zsolnay Örökségkezelő NKft. (ZSÖK) ügyvezető igazgatója.   

A november 10-ig látogatható tárlatról bővebb tájékoztatás itt olvasható.

Bálványozta a közönség, bolondokházában végezte

Kapcsolódó

Bálványozta a közönség, bolondokházában végezte

Munkácsy Mihály stílusát romantikus realizmusnak nevezik, amelyre nem hatottak lényegesen a modern festészeti irányzatok. Első sikerét 1869-ben aratta Az ásító inas című képpel, amelynek témáját saját korábbi életéből vette.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál ajánló

Világhírű íróval is találkozhatunk az Imázsia Kínai Filmhéten

A közönség egy héten keresztül nyolc alkotás közül válogathat, amelyek átfogó betekintést nyújtanak a kínai filmművészet és -gyártás múltjába, jelenébe és jövőjébe. Az Imázsia meghívott vendégei között szerepel a kínai irodalom nagyágyúja, Szu Tong is.
Vizuál ajánló

Érdemes menni a Reökbe – megnyílt a Szegedi Nyári Tárlat!

Gyenge Zoltán filozófus beszédével megnyílt a Szegedi Nyári Tárlat negyvenharmadik alkalma a Reök-palotában, mely június 29-ig várja a látogatókat. Az ünnepélyes megnyitón átadták a rangos seregszemle díjait is a zsűri által kiválasztott öt képzőművész számára.
Vizuál ajánló

Mesteri portréfotók Barcsay mesterről Szentendrén

Huszonöt ikonikus portréfotós lencséjén keresztül elevenedik meg a titokzatos művész, Barcsay Jenő alakja a május 29. és szeptember 21. között látogatható szentendrei kiállításon.
Vizuál kritika

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Vizuál hír

Sári Zsolt, a szentendrei Skanzen főigazgató-helyettese nyerte idén a MúzeumCafé-díjat

A MúzeumCafé szerkesztősége idén Sári Zsolt etnográfus-muzeológust, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum főigazgató-helyettesét, az ICOM Magyarország elnökét tüntette ki MúzeumCafé-díjjal.