Vizuál

Egy alkalommal vetítik itthon Ulrich Seidl Sparta című filmjét

2023.10.17. 15:30
Ajánlom
Tavaly mutatták be Magyarországon az osztrák filmrendező Rimini című drámáját, most pedig egy vetítés erejéig a közönség láthatja Ulrich Seidl diptichonjának befejező részét, a Spartát is.

A CineKorda vetítéssorozat részeként a kortárs osztrák filmművészet egyik legizgalmasabb rendezőjének alkotását hozza el Magyarországra a Magyarhangya. Ulrich Seidl Sparta című drámáját október 27-én egy alkalommal láthatja a közönség a Corvin Moziban.

A történet főhőse, Ewald (Georg Friedrich) évekkel ezelőtt Romániába költözött. Most, negyvenéves korában új életet akar kezdeni. Barátnőjét (Florentina Elena Pop) elhagyva a hátországba költözik. A környékbeli fiatal fiúkkal egy romosodó iskolát alakít át erőddé, ahol a gyerekek látszólag vidám, gondtalan életet élnek. Az ifjak felhőtlen öröme azonban hamar felkelti a falusiak gyanúját Ewalddal szemben.

A férfi ebben a szorult helyzetben nem tehet mást, kénytelen szembenézni a sokkoló igazsággal.

Az osztrák rendező érzelmektől és fájdalomtól hemzsegő, félresikerült karakterének színrelépése ezzel a motívummal ellentmondásos véleményeket generált, előidézve az utóbbi évek egyik legnagyobb botrányát a szakmában.

A Sparta Ulrich Seidl diptichonjának befejezése, amely a múlt megkerülhetetlenségéről és önmagunk megtalálásának fájdalmáról szól. A történet testvérfilmjét, a Riminit tavaly mutatták be Magyarországon. A filmről kritikánkban azt írtuk: Ulrich Seidl sajátos megoldásaival azt mutatja meg, hogyan lehet gyönyörködni az emberi esendőségben is.

Szép, szánalmas élet

Kapcsolódó

Szép, szánalmas élet

Kellemetlen, frusztráló jelenetek sokaságát kell végignéznünk a Rimini című film során, de megéri, Ulrich Seidl drámája ugyanis megmutatja, hogyan lehet gyönyörködni az emberi esendőségben is. 

Ulrich Seidl pályafutását olyan díjnyertes dokumentumfilmekkel kezdte, mint a Good News (1990), az Animal Love (1995) és a Models (1998). Első nagyjátékfilmje, a Dog Days 2001-ben elnyerte a zsűri különdíját a Velencei Filmfesztiválon. Az Import Export (2007) volt az első film, amelyet Seidl saját produkciós cégén keresztül készített, amelyet 2003-ban alapított hosszú távú szerzőtársával és feleségével, Veronika Franzcal.

Ezt követte a Paradise trilógia (2012), amelynek mindhárom filmjét Cannes-ban, Velencében és Berlinben mutatták be a versenyprogramban.

A trilógiát az In the Basement (2014) és a Safari (2016) követte. A Rimini világpremierje a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon volt 2022-ben. A Sparta, a diptichon második része szintén 2022-ben, a San Sebastián Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozott be.

Ulrich Seidl a kuriózumok, a magányos és furcsa figurák rendezője, akit kompromisszummentes és olykor szokatlan tekintet jellemez. Filmjeiben a nyomorúság, a szomorúság és a groteszk találkozik, bár mindezt valami majdnem – de nem egészen – hétköznapi emberi együttérzéssel fűszerezi.

További részletek a Corvin Mozi oldalán

Fejléckép: Jelenet a Sparta című filmből (Fotó/Forrás: September Film Distribution)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Négy fiatal énekes mutatkozik be Vecsei H. Miklós Mozart-rendezésében

Varró Dániel fordításában, a Kiégő Izzók videóanimációival és tehetséges fiatal énekesek bemutatkozásával tér vissza Mozart Szöktetés a szerájból című daljátéka május 24. és 31. között az Eiffel Műhelyház színpadára.
Klasszikus

Koncerttel emlékeznek Kistétényi Melindára születésének századik évfordulója alkalmából

Május 26-án a Nádor teremben tartott emlékkoncerttel idézik fel a 20. század egyik legjelentősebb zenészének-zenepedagógusának munkásságát. Az ingyenes hangverseny előtt a Józsefvárosi Önkormányzat emléktáblát is avat Kistétényi Melinda egykori lakóházán.
Klasszikus

Magyar zeneszerzők nemzetközi körforgásban – Vajda Gergely és Horváth Balázs az UMZE Zeneszerzői köréről

Új módon igyekszik kamatoztatni nemzetközi kapcsolatrendszerét az UMZE Egyesület és Kamaraegyüttes, Zeneszerzői körükbe olyan alkotókat hívtak meg, akiknek munkássága a nagyvilág érdeklődésére is számot tarthat.
Zenés színház

Kállay Bori: „Egy kicsit kizökkentjük az embereket a hétköznapokból”

Könnyed, pikáns, mégis szívmelengető előadás várja a közönséget a Benczúr Házban május 19-én, kedden 19 órakor.
Klasszikus

Gondoltál már arra, milyen élményt nyújt a Bach család tagjainak zenéje egyetlen estén?

Az Anno Sacri – Barokk estek című sorozatban május 16-án a Bach család különböző nemzedékeinek zenéje csendül fel a Mátyás-templomban. A hangversenyen a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát, Énekkarát és Gyermekkórusát Dinyés Soma vezényli.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Kié ez a motorbicikli?

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért nem lepődik már meg semmilyen fényképen, amióta elkészítette ezt a felvételt. 
Vizuál ajánló

Steven Spielberg új filmjéből kiderül, egyedül vagyunk-e az univerzumban

Június 11-én érkezik a magyar mozikba Steven Spielberg legújabb sci-fije, A leleplezés napja, a főszerepekben számos díjnyertes színésszel. A film előzetese megtekinthető a cikkben. 
Vizuál hír

A Tintin kalandjaiból készít filmet Peter Jackson

A világhírű rendező a cannes-i fesztiválon beszélt legújabb filmterévről azt követően, hogy a szemle nyitónapján életműdíjat vehetett át. A háromszoros Oscar-díjas művész elárulta azt is, mit gondol a mesterséges intelligenciáról. 
Vizuál ajánló

Kulisszák és ikonok: a magyar film 125 éve elevenedik meg a Mai Manó Ház kiállításán

Május végén nyílik meg a Felvétel! című kiállítás, amely stand- és werkfotókon keresztül ünnepli a magyar film születésének 125. évfordulóját. A tárlaton olyan kultikus alkotások világába pillanthatunk be, mint a Körhinta, az Egri csillagok vagy A tanú.
Vizuál ajánló

Forradalom a négy fal között – a Szamárköhögéssel folytatódik a Filmrendezők klubja

Május 18-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Gárdos Péter 1987-es szatíráját a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően ezúttal is mesterkurzus várja a résztvevőket.