Az egér egy 600 négyzetméteres falfestmény része, a tervet - amelyet a népszerű rajzfilm Szórádi Csaba által tervezett 1986-os moziplakátja inspirált - Ternovszky Béla és alkotótársai engedélyével, Forgács Simon (Macskafogo.hu), @0036mark és Illés Hajnalka grafikus készítették a Színes Város Csoport felkérésére. A falfestményt a szervezet művészei festették fel a tűzfalra Orosz Richárd képzőművész vezetésével - közölte a Színes Város Csoport.
Ifjúkoromban Rejtő Jenő regényeit idézgettük, mostanában pedig egyre inkább azt látom, hogy az ifjúságnak a Macskafogó jelentheti talán azt, amit nekünk Rejtő.
Ezért is tölt el örömmel, hogy ez a falfestmény elkészült" - idézi a közlemény Ternovszky Béla, a Macskafogó rendezője szavait.
"Természetesen minden megvalósult projektünk közel áll a szívünkhöz, de a Macskafogóra ez különösen igaz, mivel olyan alkotók munkáin dolgozhattunk, akikre gyerekkorunk óta felnézünk" - közölte Flór Péter, a Színes Város Csoport főtitkára.
Három évvel ezelőtt indult útjára az a kezdeményezés, hogy a Színes Város Csoport művészei Józsefváros Önkormányzata támogatásával ismert magyar meséket festenek fel a VIII. kerületben. A művészek eddig a Szaffi, a Vuk és a Vízipók-csodapók karaktereivel színesítették a tűzfalakat.