Egy ember mindig érdekes – Birkás Ákos „arcai” néznek ránk a Vintage Galériában

A január 26-ig látogatható kiállítás témája a Birkás Ákos életművét ismerő közönség számára kézenfekvőnek tűnhet: a kiállítás az arc és a fej motívuma, illetve a portré műfaja köré szerveződik. A 2018-ban elhunyt, Munkácsy Mihály-díjas festőművész összesen tíz, különböző technikájú és méretű munkája révén nyerhetünk bepillantást Birkás művészetébe a hatvanas évek végétől a 2010-es évekig. A tárlat felvillantja azokat a művészeti kérdéseket és kísérleteket, amelyeket a művész képről képre, nagyszabású sorozatokon keresztül fejtett ki; a kiállított alkotások egy-egy korszakot, témakört, képtípust reprezentálnak. Több mint öt évtizedes pályája során Birkás Ákos érdeklődése változatlan maradt a festészet alapkérdései, ezen belül a portré és az emberábrázolás iránt,

Birkás Ákos: Egy ember mindig érdekes, 2023, kiállítási enteriőr (Fotó/Forrás: Biró Dávid / Vintage Galéria)

Birkás Ákos festői pályája a hatvanas évek közepén indult kisméretű, egzisztencialista indíttatású portrékkal, amelyek többségét később megsemmisítette. A pasztózusan festett, az expresszív festésmód révén az absztrakciót is próbálgató – Birkás kifejezésével élve „agyonfestett” – önarcképek egy fiatal művész útkeresésének dokumentumai, aki a tanult és elvárt stílustól, a hagyományoktól és a modernizmustól egyaránt távolságot kívánt tartani. Festői és személyes önmeghatározási kísérletei akkor visszhangtalanok maradtak, utólag azonban érdekes párhuzamba állíthatók más „különutas” művészek (mint pl. Frank Auerbach) korabeli törekvéseivel – írja Szipőcs Krisztina kurátor a Vintage Galéria ismertetőjében.

Az 1970-es évek közepétől a fotó eszközével folytatta mű és környezete, mű és befogadó viszonyával kapcsolatos kutatásait. A képpel mint tárggyal és a fényképezéssel mint szereppel foglalkozott. 1985-től tért vissza a festészethez az absztrakt Fejekkel, ami később monumentális sorozattá bővült.

Birkás Ákos: KF (Mn 8/27) 113, 1998, olaj, fa, 25x20 cm (Fotó/Forrás: Biró Dávid / Vintage Galéria)

Az ovális formát Birkás a kezdetektől fejnek hívta, utalva a portré iránti eredendő érdeklődésére. A megtalált motívum azonban nem pusztán egy ikonszerű jel, egy általános „én” szimbóluma, nem pusztán filozófiai vagy egzisztenciális igényű sűrítmény, hanem egy olyan képi elem, amely a festészettel, a festménnyel mint képtérrel kapcsolatos vizsgálódásra ad alkalmat, így mindenekelőtt a központi motívum és háttér, valamint a két képfél viszonyára vonatkozó alapvető kérdések vizsgálatára.

1999 és 2001 között kettős portrék sorozatát készítette, amelyeken két, egymástól eltérő képtáblát illesztett egymáshoz, különböző nemű, személyiségű emberek arcfeleiből alkotva egyetlen, élénk színekkel és könnyed ecsetvonásokkal megfestett portrét. A modellek a művész közeli, kedves ismerősei, de a téma továbbra is a két képfél viszonya: a kamerába, a festőre, illetve a nézőre tekintő személyek, a két arc ellentéte vagy lehetséges egysége, a két személyiség közti törésvonal és az ezáltal keletkező képi és érzelmi feszültség, mint ez esetben az egymáshoz nagyon hasonló, mégis különböző Birkás Anna és Lenke között.

Birkás Ákos: O.T. (23.1 A-L), 2001, olaj, vászon, 140x130 cm (Fotó/Forrás: Vintage Galéria)

A 2010-es évek közepétől szöveg és kép, absztrakció és realizmus viszonyával foglalkozott. Művészi tevékenysége mellett pedagógiai és elméleti, írásos munkássága is jelentős. Kivételes intellektusa, tágas gondolkodási horizontja nevét külföldön is ismertté tette. A nyolcvanas évek végétől Bécsben, Münchenben, Berlinben, Budapesten élt és dolgozott. 1989-ben Hans Knollal közösen hozták létre az első, nemzetközi művészetet bemutató kortárs galériát Budapesten. Haláláig vele, és az 1990-es évek elejétől másik két galériával, a berlini és lipcsei Eigen+Art valamint a párizsi és New York-i székhelyű Zürcher galériával dolgozott együtt.

Fejléckép: Birkás Ákos: A barikád elzárja az utcát, de megnyitja az utat. Egy német Londonban, 2010, olaj, vászon, 120x170 cm (forrás: Vintage Galéria)