Vizuál

Egy film után többé nem leszünk idegenek – interjú Grosan Cristinával

2022.10.27. 08:10
Ajánlom
A világ összeomlani készül, mi mégis saját démonjainkkal küzdünk – erre a gondolatra épül a Hétköznapi kudarcok című dráma, amelynek rendezőjét nemrég a Velencei Filmfesztiválon is díjazták. Grosan Cristinával női karakterekről, a mozi szépségeiről, kedvenc olvasmányairól beszélgettünk, de szóba került az is, hol húzódnak a filmkészítés etikai határai.

Hétköznapi kudarcok

Megmagyarázhatatlan természeti jelenség szakítja félbe a különc tinédzser, a szorongó anya és a nemrég megözvegyült nő átlagosnak induló napját. Miközben a
környezetükben eluralkodik a káosz, a három nő próbálja átvészelni a napot, és megtalálni helyét a világban.

Cseh-magyar-szlovák-olasz dráma, 84 perc

Rendező: Grosan Cristina
Forgatókönyvíró: Klára Vlasáková

Meglehetősen összetett élethelyzet a tiéd, többlaki életet élsz itt, Közép-Kelet Európában. Egyszerre fér meg a szívedben Románia és Magyarország, most megjelent Csehország, de sokat jártál Boszniába is. Hogy éled ezt meg?

Azt vettem észre, hogy az olyan emberek, mint én, akik a határon születtek, általában úgy érzik, két országhoz is tartoznak. Innentől kezdve szerintem könnyebben megy, ha valaki Romániában csinálja az alapképzést, mesterszakra pedig Budapestre megy, mint ahogy én is tettem. Nehéz kiemelni valami specifikusat, lehet, hogy éppen azért, mert kezdek belelátni három ország kulturális működésébe. A különbséget inkább a nyugat és a kelet között érzem. Ha például egy vígjáték Közép-Kelet Európából érkezik, akkor azt teljesen máshogy kezelik, mintha nyugatról jönne. Vannak bizonyos elvárások velünk szemben. A Hétköznapi kudarcok egy korábbi verziójának a tesztvetítésén például felmerült, hogy nincs benne elég nyomor, az emberek nem elég szegények. Merthogy ezt várják Kelet-Európából.

Az első egész estés filmed előtt öt kisjátékfilmet rendeztél. Nemrég Breier Ádám nyilatkozta nekünk, hogy ezek, valamint köztes lépcsőként a dokumentumfilmek készítették fel a nagyjátékfilmre. Neked mit adtak a kisfilmek?

Pasifilm, háromgenerációnyi pasiüggyel – interjú Breier Ádámmal

Kapcsolódó

Pasifilm, háromgenerációnyi pasiüggyel – interjú Breier Ádámmal

Krasznahorkai Lászlóról és Havannában élő magyarokról forgatott dokumentumfilmet, jelenleg pedig Lefkovicsék gyászolnak címmel készíti első nagyjátékfilmjét. Breier Ádám rendezővel többek közt a forgatókönyvírás nehézségeiről, kubai tanulmányairól, a zsidó kultúra megfoghatatlanságáról, a kritikáktól való félelemről beszélgettünk.

Én nem úgy kezelem a rövidfilmet, mint tanulóeszközt. Sőt, bizonyos szempontból nehezebb műfaj, mint egy egészestés film. Nyilván, jó forgatási tapasztalat egy kisfilm, de kreatív értelemben ugyanazokat a dolgokat kell elvégezni, csak nem harminc, hanem öt nap alatt forgatjuk le. Az energiabeosztás is teljesen más. A kisjátékfilm mint történetmesélési eszköz egy nagyon érdekes feladat. Azt tapasztalom, hogy jóval nehezebb eljuttatni egy kisjátékfilmet a nézőkhöz most, mint 2010-ben, amikor végeztem Kolozsváron, és világnak indultam a diplomafilmemmel. Sokat fejlődött, és elérhető lett a filmkészítési technika, rengeteg kisfilmet forgatnak, van sok jó is, de a fesztiválokon kívül a közönség nem nagyon fér hozzá. Marad az online tér, ott viszont nagy a zaj.

Gyerekként nem voltál nagy filmrajongó, ami különös, mert az ember úgy képzelné, hogy egy rendező kiskorától falja a filmeket. Az írókról is mindig kiderül, hogy már ötévesen Thomas Mannt olvastak.

Elsősorban a vizuális önkifejezés érdekelt gyerekként. Meg az, hogy mit gondolnak mások arról, amit csináltam. De nem biztatásra, a pozitív visszajelzésekre voltam kíváncsi, hanem arra, hogyha rajzolok vagy festek valamit, azt ők hogyan látják. Ezzel foglalkoztam, mert Aradon akkoriban túl sok mindent nem lehetett kezdeni. Lehetett bulizni, drogozni meg színházat csinálni. Én utóbbiban próbáltam ki magam mint színész, és mellette írtam is.

Nem volt egy konkrét pont, amikor elhatároztam volna, hogy márpedig filmrendező leszek,

hanem ez ötvözte azokat a dolgokat, amik érdekeltek.

Makingof2_Bezna_selhani_cristina_foto_Havlena-154619.jpg

Grosan Cristina a Hétköznapi kudarcok forgatásán (Fotó/Forrás: Lukas Havlena)

David Lynch, aki képzőművészként kezdte, mesélte egy interjúban, hogy egy nap mozgó festményt akart csinálni, de rájött, hogy erre csak a film alkalmas. Ezek szerint te is ezért kötöttél ki a filmnél, mert ebben a legkönnyebb elmondani, amit szeretnél?

Nem. Pont hogy a legnehezebb.

Akkor pontosítok: a film képes kifejezni, amit szeretnél?

Igen, egyelőre azt érzem, a művészeti ágak közül ez a legösszetettebb. És mivel ennyire bonyolult, nem is fenyeget az a veszély, hogy túl könnyen nagyon jó leszel benne. Rengeteg mindentől függ, hogy egy film jó lesz-e, mert az ember összes képességét igénybe veszi. A matematikától a kommunikáción át a szervezésig minden készségre szükség van.

És a nézői oldalról tekintve mit gondolsz, mi a film varázsa?

Az, hogy jobb esetben, ha beülsz sok-sok ismeretlen emberrel egy sötét szobába – amit még mozinak hívunk –, közös élményben lesz részetek. Ez szerintem csodálatos. A végére az idegen mintha nem is lenne idegen. Nemrég megnéztem az Eseményt moziban, és körülöttem jobbra-balra ugyanúgy kikészültek tőle az emberek, volt, aki a sokk miatt kiment hányni, más pedig csak a fejét fogta perceken keresztül. Miután kijöttünk a filmről, egy lánnyal a mozi lobbijában kérdeztük egymástól, hogy „ugye, te ültél mellettem?” A közös élmény megnyitott minket egymás felé, valamiféle rokonszenv alakult ki köztünk. Pedig sohasem láttam előtte, és valószínűleg nem is fogom többé.

A film lehetőséget nyújt, hogy biztonságban átélj valamit, amit nem biztos, hogy az életben lehetőséged lesz. Több életet tudsz megélni.

Ez igaz a könyvekre is.

GettyImages-1421091916-160313.jpg

Grosan Cristina a Velencei Filmfesztiválon (Fotó/Forrás: Maria Moratti/Getty Images Hungary)

Voltak meghatározó olvasmányélményeid, amelyek hatottak a későbbi műveidre?

Nehéz csak párat említeni, szerintem minden könyv hozzánk tesz valamit, akár tudat alatt is. Ami sokáig maradt velem, az Michel Houellebecqtől az Egy sziget lehetősége, még az elég rossz film – amit maga Houellebecq vitt vászonra – sem vette el a kedvemet a csodálatos könyvétől. De mondhatnám a Királyi hálószobákat Bret Easton Ellis-től, vagy a Briliáns barátnőmet Elena Ferrantétól, amit elloptak tőlem egy prágai művészmoziból – ugye, milyen jó ízlése van a cseh mozirajongónak? Ami most egy ideje versenyzik a figyelmemért az éjjeli szekrényemen, az a Rokonulás, Chthulucene és a komposzt Donna Haraway filozófustól, Borda Rékától az Égig érő csalán és David Lynch Hogyan ​fogjunk nagy halat? című könyve.

Könyvborítókat is tervezel.

Nagyon korán elkezdtem foglalkozni vizuális dolgokkal. Emlékszem, ’97-ben csináltam meg az első weboldalamat. De szerettem volna valamilyen módon vizuálisan létrehozni valamit, amit mások használnak, úgy, hogy kreatív értelemben mégis nálam van a kontroll. A könyvborító tipikusan ilyen. Non-fiction kiadókkal dolgozom olyan témákban, mint például a szenvedélybetegség, életközepi válság, evészavarok, a gyermekvállalás vagy a gyász. Ez mindig kihívás, mert olyan borítót kell terveznem, hogy az ember azért mégis levegye a könyvesboltban, és haza akarja vinni – már ha érdekli a téma.

Ha már mások ötleteinek megvalósítása: a rendezés is hasonló feladat, egy forgatókönyvből filmet csinálni. Hogy talált meg téged a történet?

A film producerével, Marek Novákkal ismertük egymást, írtunk is együtt kisfilmet. Marek és Klára Vlasáková együtt jártak a FAMU-ra. Klárának volt egy draftja, és szeretett volna egy rendezővel dolgozni rajta. Neki rokonszenvesek voltak a filmjeim, nekem meg a karakterei: mind nagyon ismerősek voltak.

Azért is kérdeztem így, mert meggyőződésem, hogy egy filmről meg lehet állapítani, ha a rendező jegyzi a forgatókönyvet. Miközben néztem a Hétköznapi kudarcokat, biztos voltam benne, hogy te magad írtad. Eléggé meglepett, hogy ez nem így volt. Milyen kapcsolódásokat kell találnia egy rendezőnek, hogy hitelesen feldolgozzon egy történetet?

Ez azért lehetett, mert valójában én is részt vettem az írásban, három évig közösen fejlesztettük a forgatókönyvet. De az eredeti ötlet Kláráé volt. A végére már nehéz is volt visszakövetni, pontosan melyik ötlet, melyik jelenet kitől is származik. De az eredeti kérdésre válaszolva:

kész forgatókönyvhöz úgy érdemes hozzáfognia a rendezőnek, hogy először is ismernie kell és magáénak éreznie azt a világot.

Ha az író valami újdonságot hoz bele, még jobb.

A Hétköznapi kudarcokról nem könnyű némi spoiler nélkül beszélni, szóval most elkövetem ezt a „bűnt”: a történet végére kibontakozik egy kataklizma, kvázi világomlás. A főhőseinknek pedig ezzel párhuzamosan kell rendbe rakniuk a saját életüket.

Elég ironikus, nem? Kibontakozik egy nagy dolog körülöttünk, ugyanakkor mindenki a saját kis életével meg problémáival van elfoglalva.

Holott, ha picit is összefognánk, talán messzebbre jutnánk.

Ezt tapasztaltuk a Covid alatt is, bár az ötlet jóval a járvány előtt megszületett, kétségtelenül megerősítette bennünk, hogy a forma, amiben a történetet elképzeltük, működik. Aztán a háború is ijesztően közel került a filmünkhöz, legalábbis vizuálisan. Körülnézve, volt bennünk egy alapvető egzisztenciális szorongás. Arra is gondolok, milyen állapotban van a természet, mennyit fogyasztunk, mennyire harcolunk a saját kicsi jólétünkért. Leginkább ebből indultunk ki. Ezért volt fontos, hogy ne nevezzük meg a konkrét természeti folyamatot, és mindenki találja meg magának, hogy mi is ez tulajdonképpen. Játszottunk kicsit ezzel a dualitással, mert ez a jelenség akár egy külön karakterként is felfogható. A forgatáson meg a vágószobában is feladat volt aztán egyensúlyba hozni, hogy mikor legyen előtérben az emberi történet, és mikor a természeti folyamat.

Amit most megfogalmaztál, az erősen társadalomkritikus. Nekem ez nem jött át. A film nagyon is megértő a főhősökkel, miszerint igenis van értelme lejátszani az ügyes-bajos dolgainkat. Folyton az ismert Luther-idézetet juttatta eszembe a reményről: „Ha tudnám, hogy holnap elpusztul a világ, akkor is ültetnék egy almafát.”

A három nő történetét csak együttérzéssel és empátiával lehet végigkísérni, persze, valószínűleg ezért érzel ellentmondást. Merthogy nekik meg kell küzdeniük a démonjaikkal, mielőtt tesznek egy lépést hátra. Hiába történnek körülöttük furcsa dolgok a természetben, nem veszik észre, csak amikor már késő. Ez gyorsítja fel azt a folyamatot, hogy dűlőre jussanak azzal, mi is a fontos az életben. Egy olyan apró és könnyűnek tűnő gesztus, mint például felhívni valakit telefonon, belülről óriási lépés lehet.

Említettél egzisztenciális szorongást is. Végül is, ezt a filmet lehet a klasszikus, egzisztencialista módon értelmezni, hogy ez a kataklizma valójában a halál ténye. Annak a tudata, hogy az életünk egy nap véget ér. Ez bennetek volt?

Nem hiszem, legalábbis bennem biztosan nem. A legjobb dolgokon bőgni kellben próbáltam ezzel foglalkozni, mert azt látom magam körül, hogy az emberek nagyon megrémülnek, amikor erről beszélünk. Akkor jöttem rá, hogy a halált – és egyébként a születést is – távol tartjuk magunktól, holott mindennap ott van a háttérben, hogy ezek az élet természetes, nagy eseményei. Ettől függetlenül ez így, direkt módon nem volt gondolat. Talán csak annyi, hogy

a halál sokkal korábban érkezhet meg, illetve sokkal rosszabb körülmények között, ha nem foglalkozunk egymással.

Meg azzal, ami körülvesz.

still_4-154744.jpg

Jelenet a Hétköznapi kudarcok című filmből (Fotó/Forrás: © Laokoon Filmgroup)

Muszáj elmesélnem, hogy amikor kijöttem a moziból – még abszolút a film hatása alatt –, a körúton legalább tíz percig szirénázó autók száguldtak végig, a forgalmat pedig rendőrök irányították. Be kell valljam, perceken át komolyan eljátszottam a gondolattal, hogy a film átlépett a valóságba. Persze, a magyarázat ennél banálisabb volt, de arra gondoltam, milyen jó marketingfogás lenne a részetekről egy ilyet megszervezni a vetítések végén. Nyugtass meg, hogy nem te rendezted így.

Vagy mégis? Erről eszembe jut egyébként, hogy a forgatás idején is történtek olyan dolgok, amelyeket a film atmoszférája vett körül.

Nyugtalan volt a természet tavaly forgatás közben Csehországban,

egyik éjszaka fákat tépett ki a vihar. Nem is volt kérdés, hogy odamegyünk, és felküldöm a gyerekeket, hogy mászkáljanak a felfelé ívelő fa gyökereire. Ez bele is került a filmbe. Felvettünk egy jelenetet, amikor az egyik főszereplő joggingolás közben talál egy óriási, döglött halat a földön, pedig jó messze voltunk bármilyen vízforrástól. A kameracsapat gratulált is a kellékesnek, hogy milyen jól néz ki – a probléma csak az volt, hogy a halat nem az art department csapat rohasztott le nekünk, máig fogalmunk sincs, hogy került oda. Egy nap pedig, amikor megérkeztem a forgatásra, a stáb nagyra nyílt szemekkel várt, hogy vajon mit fogok szólni: nem messze tőlünk ugyanis körülbelül tizenöt tűzoltóautó állt, mert valahol kigyulladt egy lakás. Beszélgettünk a stábbal, hogy ez mennyire etikus, rendben van-e ilyet csinálni. Aztán fogtam az egyik főszereplőt, és beküldtem a tűzoltóautók közé, miközben figyeltünk, hogy ne akadályozzuk a hatóságok munkáját.

Akkor ebben neked nem volt semmi kifogásolni való?

Az a helyzet, hogy nem. Nem sérült meg senki, nem tettünk keresztbe a mentési folyamatnak sem, meg felismerhető arcokat sem vettünk fel. Nekem semmi problémám nincs ezzel, egészen addig, amíg nem okozunk kárt vagy nem vesszük fel valakinek a szenvedését. Mi csak le akartunk filmezni egy színészt a tűzoltóautók között. Pénzünk ugyanis nem volt egy ilyen jelenetre. Nekem is kihívás volt elhinni, hogy körülöttem ez történhet – de egy idő után tényleg elkezdtek megtörténni. Az is lehet, hogy csak én jártam ilyen szemmel akkoriban.

A végkifejlet akár egyfajta bibliai értelmezést is kaphat. Mennyire foglalkoztat az apokalipszis?

Az életben vagy a filmben?

Elválasztható a kettő?

Szerintem igen.

A való életben a nagy pillanatok nem úgy jönnek el, ahogy elképzeled őket – sokkal kevésbé romantikusak, kevésbé egységesek.

Ha valamilyen módon apokalipszis ér minket, egész biztosan nem úgy fog történni, ahogy a filmekben. Nem lesz egy jól vezérelt pillanat, amikor egyértelműen tudjuk majd, hogy mi következik. De egyébként óvatosan bánnék az apokalipszis kifejezéssel, nem szeretném, ha az olvasók valami látványos katasztrófafilmet képzelnének el. Ebben a filmben az érdekelt, mik azok a jelek, amik odáig vezetnek. Ehhez sokfajta forrást kerestünk, nem más filmekből, hanem létező természeti, meteorológiai jelenségekből merítettünk inspirációt.

HetkoznapiKudarcok_werk1_GrosanCristina_c_LaokoonPetrSalaba-114642.jpg

Grosan Cristina a Hétköznapi kudarcok c. film forgatásán (Fotó/Forrás: Petr Salaba / Laokoon Filmgroup)

A jelekről jut eszembe: az első öt perc nagyon magával ragadó volt, még semmi nem történt, de a baljós hangeffektek, a fák susogása már létrehozott egy fenyegető atmoszférát. Ez engem megint Lynchre, a Radírfejre vagy a Twin Peaksre emlékeztetett, de úgy látszik, nekem most mindenről ő jut az eszembe.

Az áthallás azért is lehet, mert Lynch – és sok más alkotó – szerintem sokat merít a misztériumokra való rácsodálkozás szépségeiből. Ebben óriási a potenciál. A film eleje megpróbál egy furcsa csendet teremteni, aztán szép lassan egyre több impulzussal zavarja meg a nézőt. Én is szeretem átadni ennek magam, ha már egy ideje nem láttam a filmet, és engedni hatni, leolvasni, mit is sugallnak ezek a jelek. A hanggal egyébként is nagy öröm volt foglalatoskodni. Olyasmi, amivel a forgatás előtt, közben és után is lehet dolgozni. Ez az utolsó kreatív kontrollvonal a filmben. Elméletem szerint a hang sokkal gyorsabban jut el az agyunkhoz, és sokkal zsigeribb, közvetlenebb módon hat.

A karakterekről még nem beszéltünk. Mindhárom szál kicsit más: van, akinek a gyászfeldolgozással akad problémája, van egy anyuka, aki életközepi válságban van, és egy tinédzser, aki próbálja megtalálni a helyét a világban. Akad, aki különösen közel áll hozzád?

Mint egy szülő, én sem tudom azt mondani, hogy valamelyiket jobban szeretem, ahogy az egyes filmjeim között sem tudok így különbséget tenni. Mindegyik főhősnél más a kapcsolódási pont, és próbálok személyes élményekből meríteni. Az idősebb nő története azért érintett meg, mert édesanyám egy hosszú betegség után meghalt A legjobb dolgok forgatása után. Ez a gyászfolyamat azóta is benne van a családomban, nem igazán beszélünk arról, ki hogyan érzi magát. Olyan, mintha attól féltenénk a másikat, hogy ha felszínre hozzuk a témát, akkor attól össze fog omlani. Ami persze nem segít a gyógyulásban. Ott van aztán az anyuka, Szilva karaktere, aki úgy érzi, mindent rosszul csinál.

Az ő esetében az a furcsa helyzet érdekelt, amikor tudod, hogy lassan elsüllyedsz a feladatok súlya alatt, mégsem vagy képes segítséget kérni.

Amikor azt érzed, nem vagy elég jó, bárhogy próbálkozol, minden rosszabb lesz. A tinédzsernek pedig valójában több a problémája, mint pusztán az, hogy ő egy tinédzser. A Kerekes Vica által megformált édesanya a saját képe szerint szeretné átalakítani a lányát, de ő nagyon más. Neki van egy queer orientációja, amit ő maga is próbál felfedezni. Igaz, ezt csak apránként tettük bele a filmbe, csak az látja, aki ezt látni akarja. Ebben megjelenik a generációk közti párbeszéd, illetve annak a hiánya. A film egyértelműen a kislány oldalán áll, őt követjük és támogatjuk, miközben látjuk, hogy próbálja leültetni a szülőket, hogy kialakuljon a dialógus. És amikor ez nem sikerül, akkor kézbe veszi a dolgokat.

hetkoznapi_kudarcok_03-112915.jpg

Jelenet a Hétköznapi kudarcok című filmből (Fotó/Forrás: Vertigo Média)

Van különösebb oka, hogy csak női főszereplőid vannak?

Klára sztorijában eredetileg is női karakterek voltak. Amikor megérkeztem ebbe a történetbe, nem éreztem szükségét, hogy férfiakká változtassam őket. Ugyanakkor azt gondolom, ha ez a három karakter fiú vagy férfi volna, akkor sem igazán lenne más a történet.

Bennem is csak azért merült fel a kérdés, mert nekem nagyon is általános történetnek tűnt.

Volna nekem is egy kérdésem, ami lehet, hogy költői. Amióta megvolt a premier Velencében, és megkaptam a rendezői díjat, nagyobb figyelem irányul a filmre. Több mint tíz interjút adtam azóta, és te vagy mindössze a második férfi újságíró, aki megkeresett. Ez vajon miért lehet?

Ha arra célzol, hogy a nőket jobban érdekelheti-e egy nőkről szóló történet, szeretném azt hinni, hogy nincs így, de el tudom képzelni, hogy mégis. Viszont ezernyi más oka is lehet.

Vicces egyébként, nemrég egy egyetemen fiatal operatőrökkel beszélgettem a képi világról, ahol nagyon őszintén és aranyosan megkérdezték, elképzelhetőnek tartom-e, hogy valaha egy férfiról is csináljak filmet.

És?

Viccből azt mondtam, hogy nem. De persze, csinálnék, szívesen.

Hogy fogadtad egyébként a velencei díjat? Fontos számodra egy ilyen megerősítés?

Lehet, hogy a válaszom kicsit hétköznapibb lesz, mint amire számítanál. Örülök, persze, de nekem az fontosabb volt, hogy úgy fejeztük be a filmet, hogy szerettük, amit csináltunk. Maga a tény, hogy bekerült a Giornate degli Autori versenyprogramjába, sokat jelentett, de a díjakkal általában furcsa viszonyom van. Mert eddig is a dolgomat csináltam, a legjobb tudásom szerint, és ezután is ezt fogom. Idén már negyedik alkalommal vagyok zsűri különböző fesztiválokon, és látom, hogy mennyire szubjektív ez a folyamat. Ha beválogatnak tíz film közé mint jelölt, az már önmagában hatalmas dolog – hogy onnan ki lesz a nyerő, az teljesen szubjektív.

Szóval nem szeretnék ehhez úgy hozzáállni, hogy ha a jövőben nem kapok díjat, akkor valamit biztosan rosszul csináltam.

A művészetben szerintem nehéz felmérni a dolgokat, ez nem tudomány. Azt viszont remélem, hogy a díjam miatt több fiatal magyar rendezőre, vagy magára a filmre is jobban felfigyelnek.

Velence_GrosanCristina-161147.jpg

Grosan Cristina a Velencei Filmfesztiválon (Fotó/Forrás: Laokoon Filmgroup)

Ismerkedtél meg más alkotókkal a díj kapcsán? Nyíltak meg új lehetőségek?

Korai még megmondani, milyen esetleges kapukat nyithat meg ez. Én változatlanul a terveimre koncentrálok. Szeretnék tovább dolgozni Magyarországon Stalter Judit producerrel és az itteni csapatommal, és közben Csehországban is fejlesztek egy történetet a Hétköznapi kudarcok fő stábjával.

Egy interjúban azt mondtad, sokáig azt remélték a szüleid, hogy a művészethez semmi közöd nem lesz. Feltenném azt a csöppet sem eredeti kérdést, hogy lesz valakiből mégis művész?

Úgy, hogy csinálja, és mellette kitartó. Egyensúlyban kell tartani a kérdést, hogy vajon hogyan lehet jobb abban, amit csinál, azzal, hogy örülni is tudjon, amikor ez sikerül. Mindezt úgy, hogy közben sosem bízza el magát. Egy művész szerintem akkor bukik meg, amikor azt gondolja magáról, hogy ő mennyire fantasztikus. Az is bukás, amikor valakit megbénít a bizonytalanság, és emiatt nem mer alkotni. Szóval ezt a két végletet kell elkerülni. A kettő között lenni. És csinálni.

Fejléckép: Grosan Cristina (Fotó/Forrás: Lukas Havlena)

Kerekes Vica: „Olyan, mintha több száz éve lennék itt a Földön” 

Kapcsolódó

Kerekes Vica: „Olyan, mintha több száz éve lennék itt a Földön” 

Bemutatták Szász Attila új, romantikus történelmi thrillerét, az Apró meséket. A II. világháború utáni zűrzavaros időkben játszódó szerelmi háromszög női főszereplőjével, Kerekes Vicával beszélgettünk szerepekről, visszatérésről és az erőszakos jelenetek megéléséről is. 

Kulka János a magyar Clint Eastwood – Interjú Köbli Norberttel

Kulka János a magyar Clint Eastwood – Interjú Köbli Norberttel

Nem akarta még egyszer azt csinálni, amit A vizsga című filmben, elsősorban magát szerette volna meglepni. Köbli Norbert Balázs Béla-díjas forgatókönyvíróval, érdemes művésszel A játszma című kémfilm kapcsán beszélgettünk, egyebek közt arról, miért döntött a folytatás mellett, illetve mi motiválta írás közben.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Udvaros Dorottya jövőre a Katonában vendégszerepel

Június 14-én megtartotta évadzáró társulati ülését a budapesti Katona József Színház. Máté Gábor elmondta: a Katona negyvenegyedik évadában a fiatal művészekre és nézőkre különösen odafigyeltek.
Színház

Együttműködésekre van szükség – felsorakozott az Átrium új vezetése

A következő évadtól új lakók költöznek az Átriumba az eddigi üzemeltető Kultúrbrigád helyébe. A független színházi formációk június 11-én, a Jurányi évadzáró eseményén ismertették röviden elképzeléseiket.
Klasszikus

Svájci fesztivál magyar fellépőkkel

A június 28. és 30. között a Genfi-tó partján rendezett Léman Bouquet Fesztivál változatos zenei programokat kínál, idilli környezetben a közönségnek. A koncerteken számos magyar művész is fellép.
Klasszikus

„Az előadónak nem elég csak a kottát látnia” – interjú Szabady Ildikó fuvolaművésszel

Már kiskorában is folyton a hangszer foglalkoztatta, azóta pedig elmélyült a kapcsolata a fuvolával. Az MVM által támogatott Junior Prima Díjjal kitüntetett Szabady Ildikó számos sikeres versenyszereplés után szólistaként és zenekari muzsikusként is rendszeresen színpadra áll.
Klasszikus

A Magyar Hegedű Ünnepe a Pesti Vigadóban

Június 22-én és 23-án gazdag programkínálattal, egyebek közt kortárs vonóshangszer-kiállítással, könyvbemutatóval és hangversenyekkel is várják az érdeklődőket a Magyar Hegedű Ünnepén. Az eseményen ünneplik a hetvenéves Szecsődi Ferencet is.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

De ki az a Banksy? – öt dolog, amit érdemes tudni a világhírű graffitiművészről

Férfi, nő, egy csapat? Profin felépített brand? Miben rejlik a zsenialitása, ami miatt a klasszikus grafikusból korunk egyik legdrágábban eladott képeiről és akcióiról híres kortárs művész lett? Tesztelje magát, mennyire van képben a Banksy-titokkal!
Vizuál ajánló

Kihagyhatatlan kulturális ziccerek idén is, a Múzeumok Éjszakáján!

Közel 450 intézmény mintegy 2500 programmal készül idén az ország legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménysorozatára. Június 22-én országszerte kitárulnak a múzeumok kapui.
Vizuál ajánló

Repülő krokodilok, alakváltó házak és furcsa felhők – díjnyertes animációs film látható mától a mozikban

Június 13-ától az ADS Service forgalmazásában vetítik itthon Benoît Chieux Sirocco és a szelek királysága című alkotását, amely a producer szerint a mainstream és az arthouse animációk tökéletes keveréke.
Vizuál ajánló

Ruben Östlund filmjeit vetítik a Cirko-Gejzírben

Júniusban két alkalommal retrospektív vetítéssorozatot szervez a Cirko-Gejzír a svéd rendező életművéből, kezdve a korai rövidfilmektől egészen a legnagyobb sikerfilmekig.
Vizuál gyász

Elhunyt Schubert Gusztáv, a Filmvilág főszerkesztője

A Balázs Béla-díjas filmkritikust, a Filmvilág legrégebbi állandó munkatársát élete 69. évében, rövid, de súlyos betegség után érte a halál június 11-én. Fájdalmak nélkül, méltóságban és családja körében hunyt el – adta hírül a Filmvilág szerkesztősége.