Vizuál

Egy kalandos élet remekei

2009.06.17. 16:46
Megosztom
Bő négy hónapig a magyar biedermeier festészet egyik legnagyobb alakjának, Borsos József (1821-1883) munkáinak ad otthont a Magyar Nemzeti Galéria.

A pesti polgár családban született Borsos Bécsben végezte művészeti tanulmányait, ahonnét jó ideig vissza sem tért Pestre. A bécsi felsőbb körök felkapott arcképfestőjeként szép vagyonra tett szert, amelynek azonban egy tőzsdespekulációt követően kénytelen volt búcsút inteni. Ezt követően, 1861-ben tért vissza Pest városába, s bár hívekkel itt is dicsekedhetett, felhagyott a festészettel. Ehelyett a kor technikai és művészeti újdonságának, a fényképezésnek szentelte idejét. Műtermét Doctor Albert festővel közösen működtette, anyagi sikerektől övezve. Vagyonát visszaszerezte, ám végül a fényképezéssel is felhagyott és mint a Szép Juhászné vendégfogadó tulajdonosa lépte át a másvilág kapuját. A tárlaton ez utóbbi foglalkozásáról nem sokat tudhatunk meg, viszont a külföldről (is) kölcsönzött alkotásoknak köszönhetően átfogó képet kaphatunk festői munkásságáról és fotográfusi ténykedéséről. A kiállítás külön érdekessége, hogy Borsos fényképei mellett az általa használt, korabeli fotográfiai eszközök is helyet kapnak a tárlókban.

Borsos József (1821-1883), festő és fotográfus

Magyar Nemzeti Galéria

Nyitva: október 25-ig

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Lezárult a Szemle Plusz: a Cyrano de Bergerac a Városmajorban, a Sommerreise a Kristályban lett a legjobb előadás

A városmajori nagyszínpadon a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című produkciója nyerte el a Legjobb előadás díját, a Kristály Színtér kamaraprogramjában pedig a Vígszínház Sommerreise című előadását találta a legjobbnak a zsűri.
Színház

A SzíDoSz szerint a Magyar Teátrumi Társaságnak saját tagszervezeteinél kellene bizonyítania az abúzus elleni fellépést

A Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a közösségi médiában jelezte: üdvözli a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) legújabb kezdeményezését, ugyanakkor szerintük az MTT eddigi működése nem támasztja alá a most megfogalmazott elveket.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!
Vizuál

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

Enyedi Ildikó filmje képviseli hazánkat az Oscar-versenyben

Magyarország Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét nevezi az Oscar-versenybe. A Csendes barát január óta műsoron van a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Vizuál ajánló

Összművészeti kiállítással mutatkozik be Londonban az Essentia Artis

Első alkalommal mutatkozik be Angliában az Essentia Artis, a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak kiállítása szeptember 1. és október 16. között.
Vizuál hír

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Vizuál gyász

Elhunyt Kardos Sándor

A Kossuth-díjas operatőr, rendező, fotográfus, a Nemzet Művésze, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja szeptember 12-én, szombaton hunyt el. Kardos Sándor 82 éves volt.
Vizuál magazin

KÉP-regény: Balatonátkúszás 2. rész – Gyerekseregszemle

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, hogyan sikerült a Balatont az alacsony vízállás ellenére is megtölteni élettel.