Vizuál

Egy kiállítás, amiért érdemes lesz Füredre utazni

2014.12.09. 10:13
Ajánlom
Pablo Picasso rajzaiból és Jean Cocteau költő, filmrendező fotóiból nyílik kiállítás 2015 márciusában Balatonfüreden, a Vaszary Galériában.

A kiállítás kurátora, Orosz Márton szerint a klasszikus avantgárd néhány legendás alakjának - köztük Pablo Picassonak - együtt töltött pillanatait eleveníti föl az a 29 fénykép, melyet Jean Cocteau francia költő és filmrendező készített az első világháború idején a spanyol festőóriásról és barátairól.

A képeken feltűnik a művészvilág több meghatározó alakja: Amedeo Modigliani, Max Jacob és Moise Kisling, illetve Picasso szinte kizárólag ezekről a képekről ismert akkori szerelme, egy Paquerette nevű modell - foglalta össze Orosz Márton, hozzátéve, hogy a fotók a Café de la Rotonde-ban és környékén, a Carrefour Vavin-en - a ma Picasso nevét viselő téren - néhány héttel azután születtek, hogy Cocteau hazatért a belga frontról.

A fotósorozatra az elektronikus művészet úttörőjeként számon tartott Billy Klüver bukkant rá, amikor 1978-ban a Montparnasse-on élő művészeket ábrázoló képek után kutatott a francia fővárosban. A 2015 márciusában a balatonfüredi Vaszary Galériában nyíló kiállításon a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében őrzött Picasso-művek, hazai és amerikai magángyűjteményekben fellelhető tárgyak, festmények, fényképek, rajzok, a kutatás során felhasznált dokumentumok, korai videómunkák is láthatók majd, köztük több olyan mű, amelyet hazánkban még nem állítottak ki.

Cserép László művelődési osztályvezető elmondta, hogy a tárlat figyelemfelkeltő kampányának részeként december 9-től karácsonyig alkotó kedvű gyermekeket várnak a Vaszary Galériába. 1953-ban maga Picasso is megrajzolta a Mikulást, ezért a kisgyermekektől a Télapót ábrázoló alkotásokat várnak - fejtette ki. A műveket kiállítják a galériában, majd a fővárosi Mikulásgyárba kerülnek. A kampány részeként Picasso-szeletet árul majd több balatoni cukrászda, bemutatják "Picasso autóját", amely a családoknak igyekszik kedvet csinálni a múzeumok látogatásához. Emellett a művész rajzával díszített szaloncukrok is kaphatók lesznek. A cukorkák papírja egy-egy kódot rejt, amely belépésre jogosít az ország több népszerű intézménye mellett a Vaszary Galériába is - foglalta össze az osztályvezető.

Jean Cocteau fényképeiből márciusban az egri Kepes Intézetben nyílt tárlat, a képekhez akkor is Picasso több alkotását társították, amelyek a Szépművészeti Múzeumból érkeztek.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Vizuál plakát

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.
Vizuál színész

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.
Vizuál frida kahlo

Frida Kahlo személyes tárgyai a Victoria és Albert Múzeumban

A Frida Kahlo: Making Her Self Up (Hogyan építette fel magát Frida Kahlo) című kiállítás több mint 200 tárgyat mutat be a művész mexikóvárosi szülőházából, a Kék Házból, ahol 1954-ben, 47 éves korában meghalt. Festményei július elején Budapestre érkeznek.
Vizuál pályázat

Indul a második Budapest Art Mentor Képzőművészeti Program

Július 7-ig lehet jelentkezni az ősszel induló képzésre, ahol a képzőművészeknek személyre szabott segítséget nyújtanak karrierjükben.
Vizuál pesti vigadó

Kulisszatitkok – színház kívül-belül

Csoportos tárlat és programsorozat 70 színházi iparművész 150 különleges alkotásával a Vigadó Galériában.