Mi volt a kiállítás alapkoncepciója? Hogyan alakult ez az elképzelés a tárlat anyagának összeállítása során?

A kiállítás több hónapos előkészületei és a kollektív kurátori munkafolyamat során a koncepció nagy átalakuláson esett át, az alapgondolat azonban kezdettől ugyan az maradt:

A lassúságot egy olyan fogalmi keretként gondoltuk el, amely jól használható az egyén szintjén, ugyanakkor a társadalom, a gazdaság és a globális világ működésére egyaránt kiterjeszthető. A globalizált világ és a felgyorsult életmód sokszoros válságára kívántunk reflektálni, pontosabban megvizsgálni, a kortárs művészet hogyan reagál az égető ökológiai, gazdasági, társadalmi jelenségekre, milyen válaszokat kínál az ezekből fakadó egyéni szintű problémákra.

A lassúság, mint élet-vagy akár művészetfelfogás meglehetősen széles spektrumon mozog. Milyen szempontok mentén válogattátok a meghívott művészeket, alkotásokat?

A közös kurátori statement kialakítását megelőzte egy hosszú ötletelési folyamat, első lépésben művekben kezdtünk el gondolkodni, korábbi kiállításélményeket idéztünk fel.  Számomra egy nagyon meghatározó inspiráció Kaszás Tamás új munkáit bemutató, Kivonulók, a belső űr asztronautái című kiállítás volt, amit a Kisterem Galériában láttam. A koncepció egy történetre épült, egy egykori aktivista kiugrási kísérletéről szólt, aki feladva a városi életet kivonult a természetbe egy teljesen autonóm, önellátó életforma kialakításának reményében.  Kaszás (Lóránt Anikóval közösen) évek óta foglalkozik ökológiai problémákkal, de ami igazán egyedivé teszi, hogy alkotásai, installációi a mindennapi életben, például a földművelésben, a kertészkedésben alkalmazható modellek, makettek vagy épp a ház körül hasznosítható munkaeszközök. Művészete maximálisan az életet szolgálja, választott életmódja pedig szervesen beépül képzőművészeti tevékenységébe. Kaszás számomra kezdettől fogva egy par excellance slow művész, tudtán kívül a projekt csírájának elültetője. 

Kaszás Tamás: Eszképista kertészkedés (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)

Mindenki hozott egy hasonló kiinduló felvetést. A konkrét alkotásokat megvitattunk, szelektáltunk, közben folyamatosan újra kellett fogalmaznunk, mit akarunk állítani a kiállítással. Amiben azonban egyetértés volt közöttünk, hogy azokat az alternatív életstratégiákat szerettük volna felmutatni, amelyek a vesztébe rohanó világunkból, a fogyasztói spirálból mutatnak kiutat vagy felhívják a figyelmet a fennálló rendszerben mélyen gyökerező környezetpusztító és természetet kizsákmányoló mechanizmusokra.

Bár a művek válogatásakor még nyoma sem volt annak, hogy egy világjárvány lassítja hamarosan a világot, mégis egyes munkák erősen reflektálnak erre a különleges helyeztre. Melyek ezek?

Különös aktualitást nyertek most azok az alkotások, amelyek a társadalomból való kivonulás, az eszképizmus különböző lehetőségeit mutatják be, annak mentális hatásaira világítanak rá. Erdei Krisztina Riseset, Victory of the Sun (2009-2020) c. projektje azt az időszakot dolgozza fel, amikor a művész kecskepásztorként dolgozott Törökországban egy kivonuláspárti csoport által létrehozott gazdasági- és életmód-közösség tagjaként.

Erdei Krisztina: Riseset, Victory of the Sun, 2009-2020 (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)

Oto Hudec szlovák képzőművész Ha lenne egy folyóm (2012) c. műve egy 21. századi Noé bárkája, amely a túléléshez szükséges alapvető feltételeket gyűjti egybe szimbolikusan, miközben a válsághelyzetben való közösségi összefogás és szolidaritás, valamint az egyéni érdekek háttérbe szorításának fontosságára hívja fel a figyelmet.

Oto Hudec: Ha lenne egy folyóm, 2012 (Courtesy of the artist and Gandy Gallery, Bratislava) (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)

Kaszás Tamás Eszképista történet (Az Erdei Iskolából, 2016) és Eszképista kertészkedés (2016-2020) c. videómunkáinak inspirációs forrása a polgári engedetlenség atyja, Henri Thoureu, aki csaknem 200 évvel ezelőtt a „vissza a természethez” rousseau-i elvét valósította meg, amikor elvonulva a civilizációtól kiköltözött a Walden tó partjára.

A különös aktualitást nyert művek közül az ex-artists’ collective (Kaszás Tamás és Lóránt Anikó) egy esetleges gazdasági és ökológiai összeomlás idejére tervezett Ínségeledelek (2011) című növénygyűjtögető és -szárító pavilonját emelném még ki, amely készülésének évében még disztópikus víziónak számított, mára fogyasztási szokásaink és a természetben fellelhető táplálékokhoz való viszonyunk radikális átalakulásának szükségességét példázza.

Kaszás Tamás: Eszképista kertészkedés (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum)

A tárlat számos témát érint, a klímaválságtól kezdve a pazarláson és a túlfogyasztáson át egészen a táplálkozásig. Mondanál néhány példát, hogy milyen területeket érintenek különösen érzékenyen a művek?

A kiállítás térben is nagy ívet fut be, az amazonasi esőerdőktől egy magyar ősvadonig, a tarcali Terrapolisig. Ursula Biemann svájci művész egész termes videóinstallációja, a Forest Law (2014) egy amerikai olajvállalat által az ecuadori esőerdőben okozott visszafordíthatatlan károkról és a helyi őslakosságot érintő jogsértő intézkedésekről szól. Az „Amazonas” és nagyvállalat között zajló pert feldolgozó video-esszé bár földrajzilag egy “távoli” esettanulmány, mégis közvetlen környezetünkre vonatkoztatható, a természettel kötött szerződés törékenységére világít rá.

Ursula Biemann, Paulo Taveres, Forest Law, 2014, multimedia installation_ (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum / Ursula Bieman)

Bartha Gabó permakultúrás kertjét bebarangolva Tokaj-hegyalján (  róla Koronczi Endre készített dokumentumfilmet) arról tanulhatunk, hogyan lehetséges nemet mondani az ipari mezőgazdaság által előállított élelmiszerekre, mit jelent az etikus fogyasztás, a tiszta élelmiszereken alapuló táplálkozás. Az általa megálmodott tarcali Terrapolisban az odalátogatóknak autentikus, lassú étkezés élményében lehet részük, ahol a (gyom)növények tisztelete és non-invazív kertészkedés aranyszabály.

Mindannyian személyes kapcsolatot tartotok a művészekkel, így sokkal bensőségesebb a viszonyotok mint, amit a normál szervezés igényelne. Van olyan munka, amely különlegesen közel került hozzád?

Oto Hudec szlovák multimedia művész We are the Garden c. legújabb videómunkája a március óta tartó kényszerű izoláció miatt számomra különösen felértékelődött. Hudec egy disztópikus hangulatú, hátborzongatóan reális videóban egy férfi és egy gyerek történetét meséli el, akik a klímakatasztrófa magányos túlélőiként élnek egy kerti lakban. A természet és az ember között megszakadt kapcsolatot egy a házukhoz tartozó üvegház szimbolizálja, mely zárt bioszféraként látja el otthonukat tiszta levegővel. Az élet korábbi feltételei ugyan megszűntek létezni,

A mű valóság és fikció határán mozog, a kis faház, a kert és az üvegház valóban létezik Kassa közelében. A művész jelenleg itt tölti az önkéntes karantént, ahonnan nemrég egy személyes hangvételű videóban jelentkezett be.

Oto Hudec: We are the garden, 2020 (Fotó/Forrás: Ludwig Múzeum / Oto Hudec)

Az egyén szintjén, a saját hétköznapi életedben indított-e el bármilyen változást a témával való alaposabb megismerkedés?

A kiállítás előkészületei alatt mi magunk is rengeteg új ismeretet szereztünk, olyan hétköznapi, mégis radikális gyakorlatokat ismertünk meg, amelyek privát életünkben is változásokat indítottak el. Elkezdtem például figyelni az ökológiai kéznyomomra. Ez az „új mértékegység” épp az öko-lábnyom ellentéte, azaz nem a környezetterhelő tevékenységünk mértékét számlálja, hanem a jó gyakorlatokat. Épp most szereztem be egy kerti komposztálót és belevágtam a háztartásomban keletkező szerves hulladék ily módon való újrahasznosításának. A komposztáló láda számomra a lokális cselekvés jelképe, amely visszavezeti figyelmünket a természetben zajló okos folyamatokra, „alternatívát épít a kapitalizmus öncélúságával szemben és halkan lassítja a világot”. [1]

[1] Az idézet Balla Csönge tervezőgrafikus Szelíd forradalom című zinjéből való.

Fejléckép: Popovics Viktória (forrás: Ludwig Múzeum)