Plautilla Nelli, az apáca-festőművész
Firenze első ismert női festője, Plautilla Nelli (1524-1588) domonkosrendi apáca a város szívében található zárdában kizárólag nők számára működtetett festőiskolát az 1560-as években.
Ő volt az első nő, aki megfestette Az utolsó vacsorát.
A 7 méter széles és 5 méter hosszú képét 450 év után először állították ki 2019-ben a Santa Maria Novella Múzeumban. Plautilla, eredeti nevén Pulisena Margherita Nelli tizennégy évesen döntött arról, hogy bevonul apácának, mert a zárdában csak a festésnek élhetett. Autodidakta módon, főképpen Fra Bartolomeo, Andrea del Sarto és Agnolo Bronzino festményeit másolva tanulta meg a szakma fortélyait, igaz, férfiakat és aktot nyilvánvalóan nem tanulmányozhatott, így ezen a területen hiányos volt tudása.
Törekvését a zárda vezetői is támogatták, mert szerintük így az apácák elkerülhették a hét fő bűn egyikét, a restséget:
képeket is rendeltek tőle, valamint egy festőiskolát is nyithatott, amely Itália-szerte az apáca-festőművészek központjává vált. Nemcsak vallásos témájú festményeket alkotott, hanem könyvillusztrációkat és rajzokat is. Az utolsó vacsora című fő művére az olasz szervezet, a The Advancing Women Artists Foundation (AWA) bukkant rá. Az alapítványt 2009-ben azzal a céllal hozták létre, hogy felkutassák és restaurálják az elfeledett női művészek festményeit.
A szervezet becslései szerint csak Firenzében legalább kétezer elfeledett női művész munkája lappanghat a múzeumok pincéjében és a templomok rejtett zugaiban.
Az első, évszázadokon át a sötétben heverő alkotások az 1966-os firenzei árvíz alkalmával kerültek elő. Az Arno-folyó kiáradása legalább tizennégyezer festményt rongált meg, amelyeket restaurátorok – akiknek többsége nő volt – kezdtek helyreállítani. Onnantól kezdve céltudatosan folytatták a mai napig tartó munkát, amely arra irányul, hogy felfedezzék a homályban lévő női művészek festményeit.
Plautilla Nelli: Az utolsó vacsora (1550 körül) (Fotó/Forrás: Wikipedia)
Sofonisba Anguissola, Michelangelo tanítványa
Szerencsés családba született az itáliai Lombardiában Sofonisba Anguissola (1532-1625), akit édesapja másik három lánytestvérével együtt festőnek taníttatott: a lányok a híres művész, Bernardino Campi műhelyében sajátították el a festészet alapjait. Sofonisba Campival való különleges mester-tanítvány viszonyáról egy kettős portré tanúskodik: a Bernardino Campi festi Sofonisba Anguissolát című alkotást 1550-ben festette Anguissola.
Amikor megismerkedett Michelangelóval, a mester állítólag azt mondta neki, jobb lenne, ha mosolygó kislányok helyett síró kisfiúkat rajzolna inkább.
A fiatal lány nem illetődött meg, kissé pimasz válaszként inkább rajzolt egy fancsali képű kisfiút, a háttérben egy mosolygó kislánnyal. Pimaszság ide vagy oda, Michelangelót annyira lenyűgözte a lány tehetsége, hogy elvállalta a tanítását. Mivel akkoriban nők nem festhettek aktokat és nem járhattak boncolásra, a hiányos anatómiaismeretei miatt Sofonisba „csak” portrékat festett: nőket, asszonyokat.
Stílusával iskolát teremtett, még Rubens is őt másolta később.
Az igazi áttörést egy Alba hercegről készített portré hozta meg számára, akit annyira lenyűgözött a róla készült festmény, hogy azonnal beajánlotta Sofonisbát II. Fülöp spanyol király udvarába. Így vált a király harmadik feleségének, Valois Erzsébetnek az udvari festőjévé. Miután a királyné meghalt, a mélységes gyászban lévő Anguissola visszatért Itáliába: II. Fülöp egy szicíliai herceghez adta feleségül. A férj azonban rá egy évre elhunyt, és Sofonisba egy hajóskapitányhoz ment hozzá, aki rajongásig szerette és támogatta művészeti törekvéseit. Genovában telepedtek le, a királytól kapott busás életjáradékból pedig bőségben megélt.
Ekkorra már Európa-szerte híres festőnek számított, így tanítványai sorban adták egymásnak a kilincset lakásán.
Még Anthony van Dyck is meglátogatta az akkor 92 éves Sofonisbát, meg is örökítette egy portrén.
Sofonisba Anguissola: Önarckép, 1556 (Fotó/Forrás: Wikipedia)
Lavinia Fontana, az első nő, aki akt-tanulmányokat festhetett
Lavinia Fontana (1552-1614) reneszánsz női festőművész azon kevesek közé tartozott, aki nem titokban tanulhatta el a szakma fortélyait, hanem édesapja, a bolognai iskola elismert művésze, Prospero Fontana tanította kiskorától kezdve. A lány kivételes tehetségnek számított:
tizenhárom évesen adta el első képét, onnantól kezdve pedig annyit vásároltak tőle, hogy ő tartotta el a családját.
Ezzel kivívta magának a férfiak uralta szakmában a tiszteletet: az egyetlen női festő volt, akit egyenrangú partnerként kezeltek kollégái, sőt
még aktot is készíthetett, ami ekkor elképzelhetetlen volt egy nő számára.
Noha kortársai főként portrékat festhettek, ő vallási-mitológiai témájú művekre is kapott megrendelést. Az egyik legismertebb képe mégis az Antonietta Gonzalezről készített portréja: a vérfarkas szindrómában (más néven Ambras-szindróma, amely egy endokrin betegség – a Szerk.) szenvedő lány arcát sűrű szőrzet borította, ám Lavinia szerette volna megmutatni a világnak, hogy
a lány mássága ellenére is gyönyörű.
A művészt 1603-ban maga VIII. Kelemen pápa hívatta Rómába a családjával együtt, hogy legyen az udvari festője. Munkásságát számos elismeréssel jutalmazták: az egyik legjelentősebb mind közül, hogy beválasztották az Accademia di San Luca (1593-ban, Rómában alapított festészeti akadémia – a Szerk.) tagjai közé, egyetlen nőként. A művészettörténet több mint száz művét jegyzi, de ezek közül csak harminckét festménye ismert jelenleg, amelyet szignált is. 1700-ig ő bitorolta a legtöbb festményt készítő női művész címet is.
Lavinia Fontana: Antonietta Gonsalvus portréja, 1583 (Fotó/Forrás: Wikipedia)
Levina Teerlinc, a miniatúr portréfestészet fellendítője
VII. Henrik királyi udvarában szolgált megbecsült udvari festőként a flamand miniatúrafestő, Levina Teerlinc (1510 és 1520 között – 1576). A mesterséget valószínűleg édesapjától, Simon Bening ismert illuminátortól tanulhatta, aki kéziratok festésére okította. Egyes feltételezések szerint a horvát festőművész, Giulio Clovio tanítványa is volt két éven át. Miután férjhez ment George Teerlinc-hez, áttelepült Angliába, ahol 1546-ban került be a királyi udvarba.
Megrendelésre több portrét készített VIII. Henrikről és VI. Edvárdról is.
Nagy szerepet játszott a miniatűr portréfestészet divatjának fellendítésében: I. Erzsébetről és I. Máriáról számos miniatűr portrét festett, amelyek nagy része azonban nem maradt fenn az utókor számára, sőt.
Mivel munkáit nem szignózta, a mai napig vitatható, mely művek tulajdoníthatók kizárólag neki.
Első kiállítására több mint négyszáz évet kellett várni: a Teerlinc-nek tulajdonított műveket 1983-ban mutatták be a Viktória és Albert Múzeumban Londonban. A tárlaton öt miniatúrát és két festett kéziratot állítottak ki udvarifestő-elődje, Lucas Hornebolte művei mellett.
Levina Teerlinc: Portré I. Erzsébetről (1565 körül) (Fotó/Forrás: Wikipedia)
Marietta Robusti, a „kis Tintoretta”
A „Tintoretta” becenéven emlegetett Marietta Robusti (1560-1590) nem mástól sajátította el a festészet alapjait, mint híres édesapjától, Jacopo Robustitól, azaz Tintorettótól. A tehetséges női művész életrajzi adatait leginkább Carlo Ridolfi Tintoretto élete című 1642-ben kiadott könyvéből ismerhetjük. A mindössze harminc évig élt Marietta Robusti már kislányként is ott sertepertélt apja műtermében, aki tanította és időről időre egyre nagyobb feladatokat bízott rá.
A kis Tintoretta sokáig fiúnak öltözött, mert így mindenhová elmehetett édesapjával.
A lányokat, nőket ugyanis abban az időben nem szívesen látták művészeti körökben és kevés kivételtől eltekintve nem is ismerték el művészként. Mariettát olyan szoros kapcsolat fűzte apjához, hogy
amikor II. Fülöp spanyol király udvari festőként szerette volna foglalkoztatni, Tintoretto nem engedte el lányát, mert maga mellett akarta tudni.
Marietta Robusti: Önarckép spinétvel (Fotó/Forrás: Wikipedia)
Marietta Robustinak már rövid élete alatt is sok követője akadt. Úgy tartották, a nő legalább olyan tehetséges, mint édesapja. Oltárképek készítésében is részt vett apja asszisztenseként, ám ezeket mind Tintoretto jegyzi. A nő halála után más művészeket is megihletett: mások mellett a francia festő, Léon Cogniet és az olasz Eleuterio Pagliano is neki szentelt egy-egy művet.
Fejléckép: Lavinia Fontana: Saba királynője, olaj, vászon, 251.7 cm x 326.5 cm, 1600 körül (részlet) (Fotó/Forrás: Wikipédia)
hírlevél
