Vizuál

Elárverezik Walt Disney Hófehérkéjének eredeti, kézzel festett kockáit

2017.06.30. 14:54
Ajánlom
Az árverést bonyolító Hanson Aukciósház szakértői szerint összesen akár 23 ezer fontot (8,1 millió forint) is fizethetnek az 1937-ben készült filmtörténeti ritkaságokért.

A Hófehérke és a hét törpe című rajzfilmet 1937-ben mutatta be a Walt Disney stúdió. Ez volt Walt Disney első egész estés rajzfilmje.

239601 0

239601 0 (Fotó/Forrás: port.hu)

A celluloidra kézzel festett, eredeti képkockákat először 1938-ban adták el a Hófehérke és a hét törpe eredeti képeiből rendezett kiállításon. Az egyik kép azt a pillanatot örökíti meg, amikor a gonosz királynő átnyújtja a mérgezett almát Hófehérkének, ez akár 15 ezer fontot is érhet.

A Grimm-testvérek meséjét feldolgozó rajzfilmet 1934 augusztusa és 1937 decembere között készítették, a becsült költségvetése mintegy kétmillió dollár volt. 1939-ben tiszteletbeli Oscar-díjat kapott, amiért jelentős újítást hozott a filmvásznon.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Így buliztak régen a sztárok az Oscaron

Közeledik az idei Oscar díjátadó, felkészülésnek megmutatjuk, ki kivel mulatott vagy épp sutyorgott a szünetekben az ötvenes évektől a kilencvenesig. Galéria!
Klasszikus

Megszólalt az ELTE Zenei Tanszékének vezetője a pénzelvonás kapcsán

Múlt héten jelent meg az a közlemény, amelyből kiderült, hogy az ELTE BTK-t érintő 250 millió forintos forrásmegvonás miatt szeptembertől nagyon nehéz lesz megoldani a zongora- és a magánének-oktatást a Zenei Tanszéken. A Fidelio kérdéseire Bodnár Gábor tanszékvezető válaszolt.
Vizuál

Bálványozta a közönség, bolondokházában végezte – 175 éve született Munkácsy Mihály

Stílusát romantikus realizmusnak nevezik, amelyre nem hatottak lényegesen a modern festészeti irányzatok. Első sikerét 1869-ben aratta Az ásító inas című képpel, amelynek témáját saját korábbi életéből vette.
Jazz/World

Borbély Mihály: "Pénzért vagy egoizmusból nincs értelme zenélni"

A több hangszeren és műfajban jártas Borbély Mihály minden zenei és emberi szituációban az átjárhatóságot kutatja. Legközelebb A népzene ünnepén hallhatjuk őt február 23-án a Müpában, tavasszal pedig új jazzlemezét is bemutatja saját formációjával.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Vizuál beethoven

Teljesen megújul a bonni Beethoven-ház

Bezár február végén a bonni Beethoven-ház, hogy teljesen megújult tárlattal nyisson ki újra decemberre, a zeneszerző születésének 250. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév kezdetére.
Vizuál ajánló

Aki a kaposvári katonaélményeiből csinált karriert New Yorkban – Halász András

A művész neve mára legendává vált, elsősorban azért mert már a 70-es években az új képzőművész-generáció egyik meghatározó vezéralakja volt, művei pedig rangos magyar és nemzetközi múzeumi és magángyűjteményekben szerepelnek. A kiállításon kiemelkedik az 1983-ban készült, a személyi számítógépek korát megelőző, első computer-grafikai sorozatának a 2015-ben újragondolt, hatásos festményei.
Vizuál ajánló

Picassót vagy egy applikációt könnyebb restaurálni?

Ezen a héten nyílik a Ludwig Múzeum 30 éves fennállását ünneplő kiállítássorozat második, Eszközök című tárlata, amely az elmúlt 20 év médiaművészeti alkotásait mutatja be a múzeum gyűjteményéből.
Vizuál galéria

Így buliztak régen a sztárok az Oscaron

Közeledik az idei Oscar díjátadó, felkészülésnek megmutatjuk, ki kivel mulatott vagy épp sutyorgott a szünetekben az ötvenes évektől a kilencvenesig. Galéria!
Vizuál magazin

Bálványozta a közönség, bolondokházában végezte – 175 éve született Munkácsy Mihály

Stílusát romantikus realizmusnak nevezik, amelyre nem hatottak lényegesen a modern festészeti irányzatok. Első sikerét 1869-ben aratta Az ásító inas című képpel, amelynek témáját saját korábbi életéből vette.