Vizuál

Élete végéig dolgozott fő művén a nagybányai művésztelep alapítója

2020.04.24. 18:00
Ajánlom
150 éve, 1870. április 24-én született a romantikus történelmi festészet egyik utolsó képviselője, a nagybányai művésztelep egyik alapítója, majd vezetője, Thorma János.

Kiskunhalasi, kisnemesi eredetű családból származott, gyermekkorát Jászberényben töltötte, 1884-től Nagybányán élt. Festői tanulmányait a budapesti Mintarajziskolában Székely Bertalan tanítványaként kezdte meg. 1888-ban Münchenben csatlakozott Hollósy Simon köréhez, az ő magániskolájában ismerkedett meg az új művészeti eszmékkel, 1891 és 1895 között Párizsban a Julian Akadémiát látogatta.

Már 1891-ben festett első nagyobb képén, a Szenvedőkön megmutatkozik finom naturalizmusa, műve az 1894-es Párizsi Szalonon elismerést kapott. Ezt követte Ébredés című kompozíciója, majd 1896-ra három évi munka után befejezte híres művét, az Aradi vértanúkat. A legnagyobb méretű magyar történelmi képek egyikét azonban témája miatt nem állították ki a millenniumi kiállításon, csak külön lehetett megtekinteni, s azonnal ismertté tette Thorma nevét, még Munkácsy Mihály is felfigyelt rá.

ThormaJanosAradivertanuk-175813.jpg

Thorma János: Aradi vértanúk (Fotó/Forrás: Wikipédia)

A 22 négyzetméteres kép hosszú évekig Debrecenben feltekerve kallódott,

mígnem 1931-ben gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter megvásárolta az államnak, és a Történelmi Képtárba került. A hatalmas tabló ma a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában van, s a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban látható.

1898-ban fogott hozzá az élete fő művének szánt Talpra magyar című kompozíciójához, amelyen élete végéig dolgozott, de nem tudta befejezni. Az első változatot feldarabolta és megsemmisítette, gyakran évekre abbahagyta a munkát, amíg más témák megfestésébe fogott. A monumentális, hatszor négy méteres kép az Egyetem téren örökíti meg azt a jelenetet, amikor Petőfi az összegyűlt forradalmi tömegnek ismét elszavalja a Nemzeti dalt, ez a festmény is a kiskunhalasi múzeumban látható. 1899-ben Spanyolországban és Hollandiában járt, Rembrandt hatását tükrözi a Békesség veletek című Krisztus-képe. Ezt követő képei - Kocsisok közt (1901), Szeptember végén (1903), Kártyázók (1904), Cigányok (1905), Ibolyaszedés (1920), Majális (1921) - közül talán a legismertebb az Október eleje (1903), amely Münchenben és a Saint Louis-i világkiállításon aranyérmet nyert.

ThormaJanosTalpramagyar-175814.jpg

Thorma János: Talpra magyar (Fotó/Forrás: Wikipédia)

Stílusa kissé eklektikus, kezdetben a francia naturalizmust követte, majd Munkácsy romantikus realizmusa hatott rá, de

tekinthetjük a romantikus történelmi festészet egyik utolsó képviselőjének is.

A húszas évektől a sajátos nagybányai posztimpresszionizmus színvilága, a könnyed ecsetkezelés jellemző képeire, számos színgazdag plein air tájképet festett. Tájképeken és figurális kompozíciókon kívül életképeket, aktképeket, csendéleteket és számos kitűnő portrét is festett. Képei méreteivel, tartalmi bőségével, színei erejével mindig a fenségest, a magasrendűt kereste. Az erő és a gyöngédség végletei között a festői kifejezés minden eszközének a mestere volt.

ThormaJanosOszitaj-175814.jpg

Thorma János: Őszi táj (Fotó/Forrás: Wikipédia)

1896-ban Hollósy Simon vezetése mellett Réti Istvánnal, Ferenczy Károllyal, Iványi-Grünwald Bélával létrehozta a nagybányai festőiskolát. 1911-ben Ferenczyvel és Rétivel együtt a Nagybányai Festők Társaságának alapító tagja, majd 1919-től 1927-ig elnöke volt. Az I. világháborút követően lelkes munkássága akadályozta meg a művésztelep teljes széthullását. A festőiskola tanáraként nagy szolgálatot tett a művészeti nevelés ügyének is, mestere volt számos fiatal festőnek, ő fedezte fel Maticska Jenő tehetségét, Réti Istvánnal együtt mestere volt Szolnay Sándornak.

1929-ben az addig magányosan élő, hatvanéves művész feleségül vette egyik volt tanítványát és távoli rokonát, Kiss Margitot. 1937. december 5-én Nagybányán hunyt el, halálának évében a festőtelep is megszűnt. A nagybányai református temetőben helyezték örök nyugalomra, a Zazar patak jobb partján, a Virághegy alsó lejtőin. 2012-ben nagyszabású európai vándorkiállítást rendeztek művészetének bemutatására, szülővárosában, Kiskunhalason a róla elnevezett múzeum őrzi életművét.

Fejléckép: Thorma János: Önarckép - részlet (forrás: Magyar Nemzeti Galéria)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Ezt a viccet bizony mi értettük félre – kritika a Joker második részéről

Látszólag az egész világ gyűlöli Todd Philips kultikus filmjének folytatását. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a rendező elképzelései és a rajongók várakozásai ennyire elmentek egymás mellett?
Vizuál

Japán lampiontól a fonott vécéülőkéig – megnyílt a Néprajzi Múzeum gyűjteményi állandó kiállítása

Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.
Színház

Duplapremierre készül a Katona József Színház

Október 11-én este debütál a Kamrában az Itt élet című előadás Máté Gábor rendezésében, míg október 12-én Tarnóczi Jakab Radical Relax című produkcióját mutatják be a nagyszínpadon.
Klasszikus

Várjon Dénes albumát az év kamarazenei lemezének választották a Német Zenekritikusok

Miután a neves elismerés negyedéves fordulóin a kiváló zongoraművész és Antje Weithaas hegedűművész Beethoven-szonátákat felvonultató lemezsorozatának két albumát is díjazták, a sorozat egésze a kategória nagydíját is elnyerte.
Könyv

Kemény Lili nyerte a Margó-díjat

Nem című regényével Kemény Lili nyerte el 2024-ben a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet a Margó Fesztivál megnyitóján adtak át október 10-én, immáron tizedik alkalommal. A különdíjat Kovács Dominik és Kovács Viktor vehette át a Lesz majd minden című kötetéért.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: Kiégés

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal két lesújtó tanulmány hatására egy fényképpel illusztrálja az emberiség élelmezési helyzetének aktuális állapotát. 
Vizuál kritika

Ezt a viccet bizony mi értettük félre – kritika a Joker második részéről

Látszólag az egész világ gyűlöli Todd Philips kultikus filmjének folytatását. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a rendező elképzelései és a rajongók várakozásai ennyire elmentek egymás mellett?
Vizuál interjú

Japán lampiontól a fonott vécéülőkéig – megnyílt a Néprajzi Múzeum gyűjteményi állandó kiállítása

Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.
Vizuál hír

Oscar-díjra kvalifikáló fesztivál lett a Friss Hús

A 2025-ös fesztiválon a legjobb magyar animációs rövidfilm és a legjobb magyar élőszereplős rövidfilm kategória díjazottjai már jogosulttá válnak a 98. Oscar-díjra való nevezésre, ezzel jelentősen lerövidítve az egyébként bonyolult és szigorú jelentkezési procedúrát.
Vizuál ajánló

A bronzkor csodája – bárki megcsodálhatja a 3000 éves Somló-hegyi nyakéket a Nemzeti Múzeumban

A Nyakék a késő bronzkorból címmel megnyitott kamaratárlat a Nemzeti Múzeum Széchényi-termében látogatható. A bronzkor csodájára a Somló-hegyen bukkantak rá a múzeum régészei idén nyáron, a kincsleletet tartalmazó korsó felnyitásáról videó is készült.