Mi egy grafikus feladata egy irodaház berendezésénél?
A Telekom épülete egy közel 100 ezer négyzetméteres, 8 emeletes irodaház, aminek az egyik különlegessége, hogy teljesen open-space típusú, vagyis a szintek egyterűek. Alig vannak benne hagyományos értelemben vett irodák, az egész egy fluid rendszer. 4-5 ezer ember munkahelye, de úgy, hogy fix munkaállomása senkinek sincs igazából. Ez az adottság maga után vonja azt is, hogy
nagy energiát kell fektetni abba, hogy az emberek valahogy megtalálják, mi merre van, például a saját szekrényüket vagy a mellékhelyiségeket.
Ezen dolgozunk Rubik Ági kollégámmal közösen. Tavaly tavasszal kaptunk egy megbízást, hogy készítsünk koncepciótervet az információs rendszerre: piktogramkészlet, feliratok, szintenkénti orientációs pontok a megérkezési helyeken, a lifteknél, térképek applikációban és kinyomtatva.
Laikusként az gondolnánk, létezik egy általános ábrakészlet, amit ilyenkor használnak.
Gyakorlatilag végtelenül sok piktogramkészlet létezik, és mi is gyarapítjuk a számukat. Valamennyire mindig helyzethez szabottak, mert női- és férfivécé-ábra létezik, de nem biztos, hogy mondjuk fénymásolószoba, szerverszoba is rendelkezésre áll ugyanabban a stílusban. Ráadásul ezeket a nagyon minimális grafikai jeleket is meg lehet úgy jeleníteni, hogy passzoljanak a már meglévő arculathoz, erősítsék azt.
Persze azokban a dolgokban, amikről most beszélünk – a falgrafikákat leszámítva – van egy nagyon erős funkcionális motívum.
Az a fontos, hogy tudja az ember, amikor nagyon gyorsan fel kell keresnie a mellékhelyiséget, hogy melyik a férfi és melyik a női, és ezután jönnek csak az egyéb szempontok.
Itt is volt egy alprojekt:
kis üzeneteket kellett megjeleníteni, amik az együttélés minimális normáit próbálták kedvesen megfogalmazni. Hogyan viselkedjünk, ha sokan össze vagyunk zárva. Például hogy ne hagyd bent a penészedő ételt a hűtőben.
Ehhez Gilicze Gergő illusztrátorral találtuk ki, hogy piktorális nyelven hogyan fogalmazzuk meg az üzeneteket.
Hova kerülnek falgrafikák?
A munka legutóbbi fázisa egy olyan projekt volt, ami elsősorban nem navigációs céllal – de persze részben azzal is – megpróbálta humanizálni ezeket a hatalmas tereket. Ehhez Tarkovács András kreatív igazgatóval (HD Group) együttműködésben azt találtuk ki, hogy legyenek egyedi falgrafikák minden emeleten. Ebben a munkában művészeti vezetői (vagyis nagyjából kurátori) szerepben vettem részt: nem terveztem grafikát, hanem javaslatot tettem az alkotókra, aztán velük együtt dolgoztam, majd a tervezés és a gyártás menedzsmentjét végeztem.
Minden szintre más művészt kértetek fel?
Az volt a javaslatunk, hogy ezek az illusztrációk autonóm művészeti teljesítményként legyenek kezelve.
A meghatározott témák mentén az illusztrátorok fantáziáját viszonylag szabadjára engedve az volt a fontos, hogy olyan grafikák szülessenek, amik mellett jó dolgozni. Ezek ott lesznek pár évig, ide be kell menniük embereknek, és dolgozniuk kell mellettük.
Nagy felületekről van szó: 2,7 m-es belmagasság, a legnagyobbak 15-16 m szélesek. A másik szempont az volt, hogy legyen más minden szint, amennyire lehetséges. Szerintem sikerült összeválogatni nyolc olyan grafikusnak, illusztrátornak a munkáit, amikből nagyon változatos összhatás jött létre. A kézzel festett grafikák kivitelezését a Vertigo Murals végezte, az ő munkájuk színvonala tovább erősíti a grafikák egyszeri, megismételhetetlen jellegét, ezáltal valóban hozzáadott értéket képvisel.
A Múzeumok Éjszakáján a Kult50 beszélgetésen említetted, hogy rengeteg pénzt el lehet költeni betűtípus-gyűjtésre. Hogyan?
A betűtípus ugyanolyan szoftver, mint bármilyen másik program, amit valaki megtervez, lefejleszt.
Egy nagyobb betűcsaládnál ez akár 2-3 éves munka is lehet és ezt nem is egyedül végzik az alkotók. A betűkészleteket licenszekkel lehet megvenni, amiben meg van határozva, hogy online vagy nyomatott felületen használják majd. Előfordul, hogy a vételárat a weboldal látogatóinak száma is meghatározza, vagy hogy hány gépre telepítik fel: így egy nagyobb cég esetén több tízmillió forint is lehet egy nagyobb fontcsalád beszerzési ára. Az, hogy csak olyan betűket használunk a grafikai munkák során, amit megvettünk, sajnos nem feltétlenül természetes még ma sem.
Magyarországon hányan foglalkoznak betűtípus tervezéssel?
Nagyon kevesen. Sokan próbálkoztak már a tervezéssel, de ez nem jelenti azt, hogy az jó is.
Ezt a „mesterséget” a világon két-három helyen lehet egyetemi szinten tanulni.
A fiatal magyar betűtervezők közül talán Katyi Ádám a legismertebb, akinek a betűit mi is használtuk például a lipcsei pavilonnál, de fontos megemlíteni Frank Béla vagy Naske László nevét is.
A Reformáció 500 keretében készültek a Kálvin tér aszfaltjába illesztett idézetek, amiknek utóélete is lett.
A 2017-es évfordulóra készült az installáció, és az eredeti elképzelés az volt, hogy ez egy egyéves, határozott idejű installáció lesz. A 95 tézisből eredően 95 térkövet bontottak ki, és raktak be a helyére egy újat. Szabó Levente tervezőtársammal azt gondoltuk, hogy ha odateszünk valamit egy évre, és utána kiszedjük ezt a 95 követ, akkor ne dobjuk a kukába. Oda lehetne adni intézményeknek, amelyek tudnak vele mit kezdeni.
Kicsit bonyolódott a dolog, mikor kiderült, hogy mindenkinek tetszik az installáció, és mégsem fogják eltávolítani.
Mivel mi már kitaláltuk, és elég fontos eleme lett a koncepciónak az örökbefogadhatóság, ezért legyártottuk még egy szériában az egészet. Minden kőből kettő van: egy a Kálvin téren és egy Magyarország és a Kárpát-medence egy-egy protestáns közösségében. Jellemzően egyházi közösségek, de önkormányzatok, sőt talán magánszemély is fogadott örökbe követ, amit aztán nyilvános térre kellett elhelyezni. Erről van egy térkép is. Website-ot is csináltunk a projekthez: megtalálható rajta a Kálvin tér kiosztása, és mellette egy Európa-térképen is látszik, hogy ezeknek az ikerpárjai hova kerültek.
Vagyis a tervezettnél is közösségibb lett az installáció?
Felmérhetetlen ennek a szellemi és érzelmi hozadéka.
Az örökbefogadás feltétele volt, hogy dokumentálni kell a beépítést. Így több száz fotót kaptunk olyan településekről is, amikről soha nem hallottunk. Szórványtelepülésekről, néhány fős közösségekről, amelyeknek tényleg nagy kihívást jelentett összeszedni azt az 50 ezer forintot, amibe a kövek kerültek, aztán pedig elszállítani és beépíteni. Minket is meghívtak ilyen avatásokra, s ez felemelő része volt a munkának.
hírlevél
