Vizuál

Életöröm az ágy felett

2014.05.26. 07:00
Ajánlom
Hantai Simon az egyik legelismertebb magyar festőművész külföldön. Munkáiból a Ludwig Múzeumban nyílt nagyszabású kiállítás. A művész fiával, a kiállításra hazánkba érkező Daniel Hantaival az apai örökségről és a képek történetéről beszélgettünk. INTERJÚ

- Az eddigi legnagyobb szabású Hantai-kiállítás nyílt meg Magyarországon. Miért csak most?

- Ennek számos oka van. Apámnak öt gyermeke volt, a halála után nekünk kellett eldöntenünk, hogy miként kezeljük a hagyatékot. Ez pedig nem volt egyszerű folyamat. Apám képviselte Franciaországot 1982-ben a Velencei Biennálén. Ez után azonban úgy döntött, hogy többé nem publikálja a műveit, mert nem értett egyet a művészet elanyagiasodásával. Rengeteget gondolkoztunk, hogy mit tegyünk a képeivel, bemutassuk őket, vagy apám eredeti szándéka szerint ne tárjuk őket a közönség elé. Végül úgy határoztunk, hogy bemutatjuk a munkákat. Így jött például a Pompidou-beli kiállítás ötlete, mely ellen apám egész életében kézzel-lábbal tiltakozott. Mindig azt mondogatta, hogy az ő képei csak akkor lesznek a Pompidouban, ha már nem él. Így is történt.

- A Ludwig Múzeum hogyan került a képbe?

- Sokszor akartak nagy kiállítást csinálni apám műveiből, először a Szépművészeti Múzeumban, később pedig a Műcsarnokban is. Ezekből azonban különböző okok miatt nem lett semmi. Aztán Pécsett, ahol apám korai képeiből elég sok van, találkoztunk Fabényi Júliával. A tárlaton számos alkotás látható a családi gyűjteményből, illetve franciaországi és magyar gyűjtők kollekciójából.

- A tárlat egyik különlegessége, hogy sok korai kép, dokumentum van Hantai magyarországi éveiből, amelyeket még itthon is kevesebben ismernek.

- Apám parasztgyerek volt, Bián született, ami ma már Biatorbágy része. Tizenéves koráig nem is járt Budapesten, egészen addig, amíg nagyapám be nem íratta a reálgimnáziumba. Ő volt az egyetlen parasztgyerek az osztályban, a többiek mind polgári és úri gyerekek voltak, úgyhogy nem volt könnyű a kamaszkora. Amikor befejezte a középiskolát, és bejelentette otthon, hogy a Képzőművészeti Főiskolán fog továbbtanulni, kitört a botrány. A nagyapám tajtékzott. Ezek fényében különösen érdekesek azok a rajzai, amiket még gimnazistaként vagy fiatal egyetemistaként készített.

- Az egyetemi korszakból melyek a legkülönlegesebb munkák?

- Például a La joie de vivre, vagyis Életöröm című képe. Ez a családi hagyatékból került ide, és különleges története van. Apám akkor festette, amikor megismerkedett anyámmal, Bíró Zsuzsa festőművésszel. A kép a Damjanich utcai lakásukban, az ágyuk felett lógott egészen addig a napig, amíg Franciaországba emigráltak 1948-ban. Még korábban, elsőéves festőhallgató korában Kuczka Péter és tíz másik magyar költő műveiből készült antológiához készített rézkarcokat. Sajnos sem Magyarországon, sem Franciaországban nem találtam ebből az antológiából egyetlen példányt sem. Aztán egyszer, tulajdonképpen véletlenül egy chicagói könyvtárban rábukkantam. Bár maga az antológia nincs itt, de az eredeti rézlapok itt vannak, amelyekre a versek és a grafikák készültek.

- A kiállítást Hantai Simon egyik legjobb barátja, Juhász Ferenc költő nyitotta meg.

- Nemcsak barátok, hanem földik is voltak, mindketten Bián nőttek fel, bár apám hat évvel idősebb volt Juhásznál. Így amikor Juhász még csak gimnazista volt, apám már egyetemre járt, és bevezette Juhászt a pesti művészek köreibe. A barátságuk apám emigrációjának ideje alatt is tartott. Pedig ez nem volt egyszerű. Amikor Juhászt kiengedték az országból, folyton a nyakában lógtak a fekete bőrkabátos, orosz kucsmás ügynökök, akik arra vigyáztak, nehogy disszidáljon. Apámnak ezért mindenféle trükköt ki kellett találnia, hogy le tudják őket rázni, és egy kicsit kettesben tudjanak beszélgetni. De ez csak erősítette a barátságukat, amely hét évtizeden át tartott. Ezért is volt nagyon különleges és felemelő Hantai Simon fiaként hallani Juhász versét a megnyitón, melyet apámhoz írt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Klasszikus

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.
Könyv

A magyar költészet napja: színpadra, múzeumokba és villamosra költöznek a versek

Szombaton, április 11-én ünnepeljük József Attila születésnapját és a magyar költészet napját: koncertekkel, tárlatvezetésekkel, könyvvásárral és felolvasásokkal várják az érdeklődőket számos budapesti helyszínen. Mutatjuk, merre érdemes elindulnia az irodalom szerelmeseinek.
Klasszikus

Elhunyt Czigány György

94 éves korában elhunyt Czigány György József Attila- és Erkel Ferenc-díjas költő, író, újságíró, érdemes művész, a Magyar Rádió népszerű Ki nyer ma? című műsorának alapító műsorvezetője.
Vizuál

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál magazin

KÉP-regény: A takarítónők korán dalnak

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal arról ír, miért emeli fel mindig a mutatóujját, ha valaki a társaságában negatív kritikával illetti az Animal Cannibalst. 
Vizuál ajánló

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.
Vizuál hír

Nemes Jeles László új filmje meghívást kapott Cannes-ba

Nyilvánossá vált a 79. cannes-i filmfesztivál versenyprogramja, a világ legrangosabb szemléjén mutatkozhat be az Oscar-díjas magyar rendező első francia nyelvű filmje, a Moulin.
Vizuál ajánló

A magyar film napja: különleges vetítések és programok egy teljes héten át

Egy teljes héten át tartó, országos eseménysorozattá bővül a magyar film napja. Április 27. és május 3. között a vetítések mellett konkrét helyszínekre szabott rendezvények, filmtörténeti séták, valamint a fiatal alkotókat megszólító szakmai események is helyet kapnak.
Vizuál ajánló

A kortárs művészet disztópikus jövőképei a Ludwig Múzeumban

A Ludwig Múzeum új kiállításban megjelenő művek egyfajta fekete tükörként szolgálnak: nemcsak jelenünket látjuk bennük, hanem egy felsejlő jövővíziót is, így segítenek megérteni, milyen potenciális jövő az, amelyet szeretnénk elkerülni.