Vizuál

Életrajzi film készült Stan és Pan legendás párosáról

2018.10.11. 14:55
Ajánlom
Kijött a Stan & Ollie első előzetese, és ez alapján máris elmondható: az alkotók remekül választották meg a két főszereplőt.

Stan Laurel és Oliver Hardy utolsó nagy visszatéréséről szól az az új életrajzi film, amelyet a BAFTA-díjas Jeff Pope írt és John S. Baird filmrendező jegyez. A két főszereplő Steve Coogan (Stan) és John C. Reilly (Ollie).

A forgatókönyvíró úgy nyilatkozott, hogy a legendás páros valódi történetét szerette volna megírni ahelyett, hogy szépítgetné az emléküket. "Tisztában vagyok a hatalmas felelősséggel, amit ezeknek a karaktereknek az életre hívása jelent" - mondta. "Nem bántam a fiúkkal kesztyűs kézzel, és nem néztem rájuk rózsaszín üvegen át. Élő és lélegző figurák lettek, akiknek vannak hibáik. Az írást megelőző kutatómunka során rengeteg olyan részletre bukkantam, amiről fogalmam sem volt."

Laurel és Hardy mintegy száz filmet készített együtt 1921 és 1951 között, mielőtt elhagyták volna a filmet a színpad kedvéért.

A filmet a Londoni Filmfesztiválon október 21-én mutatják be, és januártól játsszák a mozik világszerte.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Vizuál hír

A kormányváltás miatt nem vállal hosszútávú pénzügyi kötelezettségeket a Nemzeti Filmintézet

Káel Csaba kormánybiztos megbízatása a miniszterelnök megbízatásával egyidőben szűnik meg – írta közleményében az intézet, hangsúlyozva, hogy az átmeneti időszakban is segítik a mozgóképipar zavartalan működését. 
Vizuál hír

Rangos párizsi múzeumban mutatkoznak be Ferenczy Károly művei

Ferenczy Károly művészete először mutatkozik be külföldön nagyszabású, monografikus kiállítás keretében. Franciaország egyik legjelentősebb múzeumában, a párizsi Petit Palais-ban hétfőn nyílt átfogó retrospektív tárlat a magyar modernizmus kiemelkedő alakjával ismerteti meg a közönséget.
Vizuál ajánló

Múltból a jövő felé – megnyílt a Művészetek egy tető alatt című kiállítás

A Pesti Vigadó földszinti galériájában látható a Művészetek egy tető alatt című kiállítás, amely a Magyar Építészeti Múzeum jelenét és készülő jövőjét mutatja be.
Vizuál ajánló

A Szegedhez kötődő legjobb sajtófotókból nyílik kiállítás

Idén is megrendezik a Szeged Press sajtófotó kiállítást a Móra Ferenc Múzeumban. Az intézmény által meghirdetett pályázatra több mint ötvenen neveztek. A kiállítást április 14-én, kedden 18 órakor nyitják meg.
Vizuál hír

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.