"Nagyon eleven, nagyon friss kortárs képzőművészettel lehetett szembesülni a háború kellős közepén.
Nem reflektív művészet volt, ami a háborúval foglalkozott volna, hanem tényleg előre mutatott tele optimizmussal"
- mondta el Fabényi Júlia a volt Jugoszláv államok művészetével foglalkozó gyűjtemény kapcsán. "Sok ember menedéket talált a művészetben, de ennek műfajokra, művészek megítélésére, és a művészi csoportosulásokra vonatkozó retorziója volt. Rengeteg formája volt a megfigyelt művészek büntetésének. Lehetett arról szó, hogy bebörtönzik, de arról is, hogy csak megfélemlítik. "
Fabényi Júlia (Fotó/Forrás: Rosta József)
Marinko Sudacnek, az El nem kötelezett művészet című tárlat alapjául szolgáló gyűjteménye az egykori Jugoszlávia nonkonformista művészeti közegeinek kialakulását mutatja be a környező országokkal - Lengyelországgal, Magyarországgal és Csehszlovákiával - együtt vizsgálva.
A hatszáz kiállítási tárgy az egykori szovjet szatellitállamok művészeti tevékenységének legfontosabb csoportosulásait is bemutatja. A térség számos művésze egyéni teljesítményével is nemzetközi elismerést érdemelt ki – tette hozzá Fabényi Júlia.
A kortárs képzőművészettel foglalkozó művészettörténészeket az elmúlt tizenöt évben számos konferenciát és szimpóziumot szerveztek a kérdés köré, amire a tárlat is keresi a választ: miről is szólt a művészet a hatvanas-hetvenes években, ami az ellenállást kifejezte.
Marinko Sudac a 2000-es évek elején kezdett el gyűjteni. Magyarországon is járt és gyarapította a kollekciót.
"Ennek köszönhetően van egy fejlett, nagyon szép képünk a Közép-Kelet európai művészetről. Figyelemre méltó, hogy együtt lehet látni ezeket a tárgyakat"- emelte ki az igazgató a kiállítása kapcsán.
"Tény, hogy a legnagyobb gyűjteményről van szó. Ilyen kollekció egyetlen múzeumban sem létezik. Valószínűleg a gond az a múzeumokkal, hogy mindegyik igyekezett először a saját maga élő művészettel kapcsolatos restanciáját feldolgozni, beemelni. A konceptuális, az ellenálló művészet pedig nem jól manifesztálódott jelenség, nem kanonizált. Ez az oka, hogy ezen a kiállításon egyszerre van jelen, egyenrangú a művészet és az archívum."
A tárlat különösen azért hasznos, mert megmutatja, milyen fontos humanista üzenetet hordoznak ezek a művek.
Érdemes lenne egy nyugat-európai vagy amerikai közegbe helyezni. Együtt láttatni, hogy Kelet-Európában nagyon erős volt a művészet demokratikus megnyilvánulása: tehát egyenrangúként kezelni a feleket. Miközben Nyugat-Európában és Amerikában akkor még hierarchikus művészet uralkodott."
A Marco Scotini kurátor által összeállított tárlat alapját a koncepciójában az egyik legátfogóbb kelet-európai magángyűjtemény, a zágrábi Marinko Sudac-gyűjtemény adja, amely a műalkotások mellett teljes, történelmi jelentőségű archívumokat és dokumentációs anyagokat is tartalmaz. A gyűjtemény – amelyre egy kutatóintézet és számos nagy volumenű projekt is épül – célja, hogy felderítse a vasfüggönytől keletre, a Szovjetuniótól nyugatra elterülő országok radikális, avantgárd művészeti törekvéseit.
A művek mellett számos korabeli dokumentum bemutatásával a kurátor célja, hogy betekintést nyújtson a kiállított művészeti narratívák kialakulásába. A művészek gyakran médiumként használtak dokumentum jellegű anyagokat, amelyek így szorosan kötődnek az életművekhez, és segítenek megérteni a régió különböző részeit összekötő „láthatatlan hálózatot”.
Az egykori Jugoszláviában Kelet és Nyugat együttállása a nyugati modernizmussal egyenértékű, autonóm művészeti nyelvet eredményezett. Lehetséges-e ezt a helyzetet a „szocialista modernizmus” egy sajátos példájaként értelmezni?
és már a háború utáni időszakban teret engedett az absztrakt művészetnek (Vojin Bakić, EXAT 51, Gorgona stb.). A konceptuális művészet is politikailag kritikussá vált, Zágrábon túl Ljubljanában, Belgrádban és Újvidéken is virágzott. Az OHO, a Hat szerző csoportja, a Bosch + Bosch, a Kôd csoport és a Verbumprogram kollektív művészeti gyakorlatainak középpontjában a városi intervenciók, a performanszok és a videók álltak. A régió számos művésze, köztük Sanja Iveković, Marina Abramović, Mladen Stilinovic, Goran Trbuljak, Tomislav Gotovac, Ladik Katalin, Vlado Martek és Radomir Damnjanović Damnjan nemzetközi elismerést érdemelt ki egyéni teljesítményével.
A kiállítás egyrészt összekapcsolja a jugoszláv művészeti közegeket Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország nonkonformista művészeti gyakorlataival és az olyan művészek munkásságával, mint Erdély Miklós, a Pécsi Műhely, Julius Koller, Stano Filko, Natalia LL és Andrzej Lachowitz. Másrészt olyan független művészeti helyszíneket térképez fel, amelyek hajtóerőként működtek a hivatalos művészeti diskurzusba beilleszkedni nem akaró művészcsoportok és egyéni kifejezésmódok kialakulásában.
El nem kötelezett művészet – Marinko Sudac gyűjteménye
2017. március 23 - 2017. június 25.
Ludwig Múzeum
Pécsi Műhely
A tárlat szinte egy időben kerül bemutatásra a Párhuzamos avantgárd. Pécsi Műhely 1968–1980 c. kiállítással. A két kiállítás kiegészíti egymást és egy tágabb, regionális kontextust teremtve mutatja be a pécsi művészcsoport tevékenységét is.
2017. április 14. – 2017. június 25.
hírlevél
